"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2018. június 3., vasárnap

EU-s pályázat margójára

2016 nyarán Krisztiánom azzal a hírrel fogadott, hogy felvette a kapcsolatot egy elég menő pályázatíró céggel és előminősíttette a terveinket, hogy megtudjuk, érdemes lenne-e indulnunk a "Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása" névre hallgató eu-s pályázaton.

Kiderült, hogy nagyon is. Szerződtünk, pályáztunk.

(Megjegyzés: A boronaház felújításával megálltunk, mert az is tárgya volt a pályázatnak.)

Majd megkezdődött az izgatott várakozás és az Ügyfélkapu csekkolása naponta. Majd jöttek a többször eltolt kihirdetési határidők... és mi csak vártunk és vártunk... majd december végén mondá az Úr:

A tömeges visszaélések miatt visszavonta diverzifikációs pályázatát a Miniszterelnökség
2017. december 29. 14:05
A jelentős számú visszaélések miatt a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett „Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása” című pályázati felhívás visszavonásáról döntött az EMVA Irányító Hatóság.
A 2016. augusztus 25-én megjelent, mintegy 13,85 milliárd forint keretösszegű felhívás a vidéki térség mezőgazdasági vállalkozásainak jövedelemstabilizálását, valamint a mezőgazdaságon kívüli vállalkozások elindítását hivatott ösztönözni. A forráskimerülés miatt felfüggesztett pályázatra alig egy hónap alatt több mint 11 ezer kérelem érkezett közel 140 milliárd forint forrásigénnyel. 
Mint ahogyan azt az Irányító Hatóság korábban is jelezte, a beérkezett nagyszámú igényre való tekintettel előzetes vizsgálat elindítására került sor, amely során több esetben visszaélés, úgynevezett mesterséges körülmény megteremtésének gyanúja merült fel. A megyei kormányhivataloktól kapott információk alapján nagy számban voltak olyan kirívó esetek, miszerint bizonyos személyek egyes társadalmi csoportok kiszolgáltatottságát kihasználva, tömegével igényeltek a pályázathoz szükséges regisztrációs számot és nyújtottak be szinte azonos tartalmú kérelmeket.  A jelenlegi feldolgozottság alapján a beérkezett kérelmek több mint fele jogosulatlan a 40 ezer eurónak megfelelő forintösszeg igénybevételére. 
Az ügyben feljelentés történt, melynek eredményeképpen a rendőrségi nyomozás jelenleg is folyik. Mivel a pályázati felhívásban megfogalmazott célok – a tömeges visszaélések miatt – nem teljesülhetnek, ezért az Irányító Hatóság a pályázat visszavonásáról döntött. 
Fontos kiemelni, hogy a Miniszterelnökség vizsgálja annak lehetőségét, hogy azok a vidéki mikrovállalkozások, akik tisztességes úton szerettek volna támogatáshoz jutni, megfelelő mértékű forráshoz jussanak valódi fejlesztési igényeik megvalósításához.
Upsz. Vagy minden úgy történik, ahogyan történnie kell?

Aki tud olvasni a sorok között, az gondolom levágta, hogy mi volt itt a fene nagy helyzet... aki nem tud, annak néhány támpont:

1. a dátum: december 29. (!)
Nem akarom elbagatellizálni az egészet, de valaki is beveszi azt, hogy a T. urak az adventi időszakban és karácsonykor is csak ezzel foglalkoztak ahelyett, hogy St. Moritzban játszották volna az agyukat?

2. "forráskimerülés"
Valószínűleg már azelőtt elrendezték a 13,85 milliárd sorsát, mielőtt kiírták volna a pályázatot.

3. "bizonyos személyek egyes társadalmi csoportok kiszolgáltatottságát kihasználva"...
A rendszerváltás óta hányszor történt már meg ugyanez? Ki használja ki őket?


Nem mondom, hogy nem fáj az a 40.000 euró, meg a pályázatra elköltött összeg, a ráfordított energia és a várakozással töltött idő, na meg persze a kényszer szülte kompromisszumok,  de tényleg úgy gondolom, hogy jobb ez így. Legalább világossá vált a számunkra, hogy nem csak rózsaszín ködfátyolba burkolózott unikornisokat kergetünk az őrségi erdőkben, hanem tényleg van létjogosultsága annak, amit meg akarunk valósítani.
Lehet, hogy kicsit tovább fog tartani, de akkor is megcsináljuk.
Ezen a helyen.

4 megjegyzés:

VRJúlia írta...

Lélekben ott. :)

J. írta...

Legjobb helyen :)

Holdgyöngy írta...

Ezt is vártam tőletek: csakazértis!

J. írta...

Szerencse vagy sem, de az élet úgy hozta, hogy nekünk mindig van A, B, és sokszor C tervünk is. Az utunk sokszor módosul, de a célunk az régóta ugyanaz. És igen, csakazértis :)

Megjegyzés küldése

 

Design by Amanda @ Blogger Buster