"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2017. augusztus 31., csütörtök

A tenger szeme - 2/1.rész: Útonállók

Azt hiszem, párszor már említettem, hogy régen mennyire nem szerettem a hegyeket. Az volt az érzésem, hogy fogságba estem. A hegyek szinte fojtogattak. Aztán elkezdtem futni és ez az érzés szépen átalakult. Kicsit kiléptem a komfortzónámból, feljebb merészkedtem. Kitárult a világ. Én pedig nem tiltakoztam, egyszerűen csak hagytam, hogy szép lassan beszippantsanak a hegyek.

Régóta terveztem már ezt a futásos kiruccanást, de az időjárás többször közbeszólt. Most sem voltam biztos benne, hogy minden klappolni fog, de belevágtam :)

Reggel megnézetem az időjárás-előrejelzést és pár élő webkamera képet is... Ezt követően pedig jött az Oké, hogy süt a nap, de mit vegyek fel? című szenvedéses egyfelvonásos. Mert ugye az egy dolog, hogy lent a faluban, 600 méteren szikrázó napsütés és 27 °C van, de fent 10-12 °C és éget a Nap, ráadásul a szél is fúj...


Nagy nehezen felöltöztem, bepakoltam a hátimba. Indulásra készen álltam... majd következett a "Basszus, elromlott a frissen vásárolt fülhallgatóm - futócuccból levetkőzés - városi ruhába átöltözés - gyorsan visszaviszem a Media-ba, hátha kicserélik - ó, van Isten, mégis működik a bluetooth, ó hurrá, jaj de jó! - futócuccba visszaöltözés" kör és egy kisebbfajta idegösszeomlás.

Délután fél 3. Áh, hagyom az egészet a fenébe, én már nem megyek sehova! Áh, dehogy hagyom, majd felvonóval megyek fel a hegyre és így nyerek egy kis időt.

Felvonóval 3646 méter hosszú az út.
7 perc alatt lehet felérni.
(Kb. 660 m-ről indul és 1900 m-re érkezik.)
Gyors elgyalogoltam a felvonóhoz és negyed 4-kor már fent is voltam 1900 méteren.



A felvonótól a 3-as számú turistaúton indultam el. A panorámaút elejét ismerem régebbről, az Ifingerhez is errefelé kell elindulni.

2016.11.01 - Én a lemenő nap fényében :)
2016. 11.01. - A Dolomitok a lemenő Nap fényében :)

Ezt követően egy olyan rész jött, ahol sok-sok évvel ezelőtt már jártunk, de akkor valami miatt nem hagyott maradandó emlékeket bennem. Bezzeg most! Úgy éreztem, képeskönyvbe kívánkozik minden egyes képkockája.

Az út tulajdonképpen az Ifinger szomszédságában lévő 2615 méter magas Plattinger  keleti (asszem ;) ) oldalának tövében vezet.

Balra a Vorderer Verdinser Plattenspitze (2680 m),
jobbra a Plattinger (2615 m)

Ha az ember szervezete már hozzászokott a 2000 méter feletti magassághoz, akkor mondhatjuk, hogy egy gond nélkül futható szakaszhoz érkeztünk. Mert bizony az nem igaz, hogy az akut hegyibetegség  csak nagy magasságokban jelentkezik. Az emberek 25%-a már 2000 méter körüli magasságokban is produkálja az enyhébb tüneteket. Érdemes utánaolvasni, mert ez halálosan komoly dolog.

Kedvenc házamhoz közeledve :)
A távolban van még pár fotós téma,
amit telefonnal ebből a távolságból képtelenség megörökíteni.
Majd legközelebb, ha fényképezőgéppel jövök.
Egyszerű és imádni való.
Halljátok, a kolompokat?
Pár méterrel arrébb a helyi musztángok :)
 Innentől kicsit kövesedik az út, de változatlanul tök szuper.


A híd alatt a hegyi patakból egy hatalmas jószág, egy tiroli szürke marha (Grauvieh) szürcsölgetett éppen.


A híd túloldalán pedig:


A másodperc tört része alatt eldöntöttem, hogy nekem ebben a pillanatban tulajdonképpen nincs is kedvem átnyargalni ezen a hídon itt... nem tagadom na, kicsit félek a tehenektől.

Gondoltam, inkább csinálok pár képet...

Mindeközben valaki csak dolgozik és dolgozik :)

Lakmározás mögöttem.
Lakmározás előttem.
Oké, feladtam. Pár métert visszasétáltam és leültem az út szélén egy kőre. Gondoltam, várok kicsit, hátha alakul a helyzet. Hát alakult. A lent legelésző hölgyemény úgy döntött, odébb áll.

Természetesen az irányomba mozdult el.
Majd elkezdett pózolni nekem :)
Meg kell zabálni, de tényleg!
És egyre csak közeledett...
... és közeledett.
Hát nem édi azokkal a szőrös kis füleivel?
Én meg majdnem összecsináltam magam ;) De nem baj, nem baj, szokni kell ezt!

Mi lesz velem otthon, ha netalántán nekünk is lesz tehenünk?!

Miután szabaddá vált a pálya a híd másik oldalán is, elindultam tovább. Megtettem vagy 25 métert, amikor is: voilá!

Hafling szomszédságában mi más is legelészhetne a hegyoldalban?
Egy szépséges haflingi kiscsikó úgy gondolta, hogy a kerítés pont jó lesz neki arra, hogy megvakarja a buksiját:


Anyuka meg gondolt egy nagyot és úgy döntött, hogy belevigyorog a képembe:

A díjnyertes vigyor - csak nekem, csak itt, csak most.
Teljesen kész voltam tőlük :) ilyen egy napot! Tök jó! Ja, azt említettem már, hogy a lovaktól is félek? Igen, falusi lány létemre... tök ciki.

Összeszedtem minden bátorságomat és elslisszoltam mellettük... persze folyton beszéltem hozzájuk hangosan, mert annyit azért én is tudok, hogy lyen nagytestű állatot nem közelítünk meg suttyomban.

A velem szembejövő pár hölgytagja sem állt bátorságügyileg a helyzet magaslatán.
Lovagja szerencsére hősiesen óvta őt.
Kósza gondolat futott át a fejemen: mi lesz velem visszafelé? Aztán elhessegettem, mondván: ezen ráérek majd akkor gondolkodni.


Most jobban teszem, ha nem hátrafelé tekintgetek, hanem arra koncentrálok, ami előttem van. Elég hátborzongató részhez érkeztem.

Félelmetes erózió - a természet ereje.
Nem veszélyes, de azért jobb itt nem megbotlani vagy megcsúszni, mert a keskeny út alatt nagyon meredeken zuhan alá hegyoldal.



Elképzeltem, milyen hátborzongató lehet ez a hely akkor, amikor sűrű köd ereszkedik le... brrr. Megkönnyebbüléssel töltött el, mikor kiértem ebből a katlanból. Hirtelen mintha egy másik világba cseppentem volna. A pokol után következett a mennyország.

A távolban felsejlő kereszttel...
A II. világháborúban elesettek emlékére.
Ez nem más, mint a Missensteiner Joch 2128 méteren, a Plattinger lábánál.

Merre tovább?

Arra!

Folytatása következik :)

3 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Üde bejegyzés volt, nagy kalanddal. Sokan nem kirándulnak erre, gondolom.

J. írta...

A képeimen szinte nincsenek emberek, de valójában Meran 2000-t imádják a turisták. Aki a környéken jár, az általában nem szokta kihagyni. Nyáron a túrázók, hegymászók, bringások özönlik el a turistautakat télen a téli sportok szerelmesei lepik el a különféle nehézségi szintű sípályákat. Én szeretem elkerülni az emberáradatot. Ehhez csak annyi kell, hogy vagy nagyon korán vagy viszonylag későn induljak el. Az utolsó felvonó nyáron hatkor indul lefelé a hegyről. A turisták többsége három és négy között már szedi is a sátorfáját lefelé. Hat óra körül szinte már vágni lehet a csendet fent a hegyen :) Ilyenkor igazán szépek a színek is.

Holdgyöngy írta...

Vágni lehet a csendet, fenn a hegyen. Elképzeltem.Kellemes húsvéti ünnepeket!

Megjegyzés küldése

 

Design by Amanda @ Blogger Buster