"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2017. február 26., vasárnap

Fák közt a válasz

Mert van úgy hogy nehéz. És sajnos úgy is van, hogy nagyon nehéz. Keressük a válaszokat  a megválaszolhatatlan miértekre, a bonyolult hogyan továbbokra és a még fel sem tett kérdéseinkre is.

Én a válaszokat a legtöbbször a lehető legképtelenebb pillanatokban és helyeken találom meg... sokszor futás közben. Most is így volt.

A Koloska-völgyben futottunk, amikor egy fa előtt észrevettünk egy padot, a pad mellett egy táblát.



A táblán a következő szöveg áll:
A koloskai hárs heroikus fa. Nem szép. De az élet erejének nagyszerűsége nincs ilyen sem Homérosznál, sem szoborban, sem beethoveni zenében, sem nietzschei filozófiában, sem caesari sorsban. Ez a néma küzdelem, amit egyedül küzdött százötven évig itt, kedvezőtlen hegyoldalon, rohamos esők, marcangoló szél, lezuhanó kövek között, óriási tömbök alatt egy szűk völgytorokban. Meg kellett magát feszítenie, elvesztette minden formáját, meg kellett alkudnia, nem volt szabad könyörületet ismernie, pillanatra sem, kegyetlen nyugalommal, előrelátással, kitartással és kitartással tudott csak szüntelenül nőni, s ma, mikor már győzött, harcán már túl van, ráncosan, megviselve, megnyomorítva tud ilyen egészséggel nevetni, nevetni. Mit tudnak még neki mondani az életről ezek után, amin ő nem nevet? Mivel fenyegethetik még? Mitől félhet még?
(Hamvas Béla (1897-1968) Fák című esszéjéből részlet)

Aztán hazaérve elolvastam A győző című Hamvas Béla írását, amiből a fenti idézet származik. Az írás így kezdődik:
Ez a hársfa a Bakony egy völgyében nő, ahol a völgy megszűkül és a déli oldalon tíz-tizenkét tonnás sziklák a hegyoldalból merednek elő. A mag két szikla közé esett. Amíg azt a vastagságot, amit a kövek engedtek, elérte, csaknem akadálytalanul nőhetett. De nem tartott soká. Akkor nekifeszült a köveknek és szétnyomta őket. Most felülről rázuhant egy háznagyságú szikla és eltakarta. A hárs kibújt alóla. Gyökereivel az alsó kövekbe megkapaszkodott és elkezdte a sziklát nyomni fölfelé. Amelyik kő útjában állt, azt megrepesztette. Két helyen, közvetlenül a törzs mellett, asztalnagyságú tömbök zuhantak rá. A Fa rájuk borította a kérgét, rájuk ömlött, mint az élő láva, és a két tömböt egyszerűen megette. Az alatta levő köveket szétmorzsolta úgy, hogy gyökereivel átölelte őket és szorította, mint az óriáskígyó, míg a kövek megfulladtak, vagyis darabokra omlottak, évekig tartó halálos szorításban kinyomta belőlük az ellenállást. Most a hársnak három derékvastagságú gyökere van. Az egyik több kanyarulat után, amit a sziklatömbök között tesz, egyenesen belefúródik a hegyoldalba. A másik szétágazik negyven, vagy ötven szálra, ötvenujjú rettentő marok, melynek fogásába belenyög a sziklagerinc. A harmadik gyökér félig meztelen, mert a kövek kigurultak alóla s a víz a földet kimosta, olyan ez a csupasz gyökér, mint a felvágott hasból kiboruló belek tömege. És fölötte három ember vastagságú, négyemeletes. Egyenes törzs rohan bele a térbe, magával rántva ágainak és leveleinek roppant tömegét, él, mint egy halhatatlan nevetés.


 Sokszor gondolok erre a fára.

4 megjegyzés:

Mamka írta...

Köszönöm! Ez csodás!!!!

J. írta...

Nagyon szívesen :) Engem is megfogott.

Holdgyöngy írta...

Nekem is tetszik a történet, a természet produkál csodákat. Hamvas pedig nagy gondolkodó volt, nem csoda, hogy máig hat a bölcsessége.

J. írta...

Így igaz.

Megjegyzés küldése

 

Design by Amanda @ Blogger Buster