"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2017. február 26., vasárnap

Fák közt a válasz

Mert van úgy hogy nehéz. És sajnos úgy is van, hogy nagyon nehéz. Keressük a válaszokat  a megválaszolhatatlan miértekre, a bonyolult hogyan továbbokra és a még fel sem tett kérdéseinkre is.

Én a válaszokat a legtöbbször a lehető legképtelenebb pillanatokban és helyeken találom meg... sokszor futás közben. Most is így volt.

A Koloska-völgyben futottunk, amikor egy fa előtt észrevettünk egy padot, a pad mellett egy táblát.



A táblán a következő szöveg áll:
A koloskai hárs heroikus fa. Nem szép. De az élet erejének nagyszerűsége nincs ilyen sem Homérosznál, sem szoborban, sem beethoveni zenében, sem nietzschei filozófiában, sem caesari sorsban. Ez a néma küzdelem, amit egyedül küzdött százötven évig itt, kedvezőtlen hegyoldalon, rohamos esők, marcangoló szél, lezuhanó kövek között, óriási tömbök alatt egy szűk völgytorokban. Meg kellett magát feszítenie, elvesztette minden formáját, meg kellett alkudnia, nem volt szabad könyörületet ismernie, pillanatra sem, kegyetlen nyugalommal, előrelátással, kitartással és kitartással tudott csak szüntelenül nőni, s ma, mikor már győzött, harcán már túl van, ráncosan, megviselve, megnyomorítva tud ilyen egészséggel nevetni, nevetni. Mit tudnak még neki mondani az életről ezek után, amin ő nem nevet? Mivel fenyegethetik még? Mitől félhet még?
(Hamvas Béla (1897-1968) Fák című esszéjéből részlet)

Aztán hazaérve elolvastam A győző című Hamvas Béla írását, amiből a fenti idézet származik. Az írás így kezdődik:
Ez a hársfa a Bakony egy völgyében nő, ahol a völgy megszűkül és a déli oldalon tíz-tizenkét tonnás sziklák a hegyoldalból merednek elő. A mag két szikla közé esett. Amíg azt a vastagságot, amit a kövek engedtek, elérte, csaknem akadálytalanul nőhetett. De nem tartott soká. Akkor nekifeszült a köveknek és szétnyomta őket. Most felülről rázuhant egy háznagyságú szikla és eltakarta. A hárs kibújt alóla. Gyökereivel az alsó kövekbe megkapaszkodott és elkezdte a sziklát nyomni fölfelé. Amelyik kő útjában állt, azt megrepesztette. Két helyen, közvetlenül a törzs mellett, asztalnagyságú tömbök zuhantak rá. A Fa rájuk borította a kérgét, rájuk ömlött, mint az élő láva, és a két tömböt egyszerűen megette. Az alatta levő köveket szétmorzsolta úgy, hogy gyökereivel átölelte őket és szorította, mint az óriáskígyó, míg a kövek megfulladtak, vagyis darabokra omlottak, évekig tartó halálos szorításban kinyomta belőlük az ellenállást. Most a hársnak három derékvastagságú gyökere van. Az egyik több kanyarulat után, amit a sziklatömbök között tesz, egyenesen belefúródik a hegyoldalba. A másik szétágazik negyven, vagy ötven szálra, ötvenujjú rettentő marok, melynek fogásába belenyög a sziklagerinc. A harmadik gyökér félig meztelen, mert a kövek kigurultak alóla s a víz a földet kimosta, olyan ez a csupasz gyökér, mint a felvágott hasból kiboruló belek tömege. És fölötte három ember vastagságú, négyemeletes. Egyenes törzs rohan bele a térbe, magával rántva ágainak és leveleinek roppant tömegét, él, mint egy halhatatlan nevetés.


 Sokszor gondolok erre a fára.

2017. február 15., szerda

Kedves Blogíró-társaim!

Egy újabb blogger-hiba... vagy ez csak szerintem hiba?

Az utóbbi napokban néhány általam olvasott és követett blognál azt vettem észre, hogy a blogger profilom helyett a google+ profilommal szerepelek a követők között.

Lehet, hogy ez tényleg csak az én hülyeségem - nem tudom, Ti hogy vagytok ezzel - de én szeretném a kettőt nem "összemosni". Paranoia? Lehet.

Próbáltam megoldani a dolgot, de nem tudtam másképp, csak úgy, hogy átállítottam anonimra az érintett blogok követését. Nem a legjobb megoldás, de egyelőre ennyit tudtam tenni.

Kedves Blogíró-társaim!

Tudom, vannak olyanok köztetek, akiket egy-egy olvasó eltűnése kicsit érzékenyebben érint. Ha azt veszitek észre, hogy eltűnt egy rendszeres olvasótok, akkor abból ne vonjatok le semmilyen negatív következtetést. Nem tűntem el, csak anonimra kellett átállítanom... Sajnos máshogyan nem tudtam megoldani a dolgot. :(

J.

P.S.: Ha tudjátok mi a megoldás, kérlek benneteket, osszátok meg velem!

2017. február 13., hétfő

Verseny helyett

Ma volt a Tündér-hegyi terepfutó verseny, aminek a hosszabbik távjára lélekben már egy ideje készültem... pontosabban győzködtem magam. Végül mégsem álltam ma rajthoz.

A versennyel egy időben teljesítménytúra is zajlik, Balatoni Kék Téli néven, Balatonalmádi és Pétfürdő között. Ezen 2 éve végigmentünk. (Írtam is róla ITT.) Már akkor elkezdett érni bennem a gondolat, hogy egyszer milyen jó lenne futva teljesíteni ezt a távot.

Ekkor még csak másfél év aszfalton futás volt a hátam mögött, de már benne volt a levegőben, hogy előbb-utóbb terepen fogok kikötni.

Nem élek túl mozgalmas fészbukk életet. Az a baj az arcok-könyvével, hogy ott csak arcok vannak... ha vannak... emberek helyett. Érdemben semmit sem tudsz megbeszélni senkivel sem. Megosztasz, kommentelsz, közölsz, de minden tevékenységed felett véres pallosként ott lebeg a "lájk". Mindenki a szebbik orcáját akarja mutatni, mindenki szupertrendi és menő akar lenni és közben elfelejti, hogy az élet nem lájkokból és számokból áll. Ó, Jézusom, már megint hol járok?!


Na szóval, én és a fészbukk. Hogy ne maradjak le semmilyen fontos információról, január 23-án felvettem a Tündér-hegyi terepfutó versenyt az eseményeim közé és ezzel a friss lendülettel gyors fel is tettem egy kérdést a szervezőknek.
"Két éve a 25 km-es teljesítménytúrán vettünk részt. Mi ugyan nem tévedtünk el, de emlékszem, voltak olyan futók, akik a szalagozás ellenére is elkeveredtek már a legelején az Almádi feletti erdőben. Az útvonal kijelölésekor a szalagozás mellett esetleg tudnátok a kanyarokban festett nyilakkal is jelölni a helyes irányt? Az olyan kezdő terepeseknek és a pályát nem ismerőknek, mint amilyen én is vagyok ez elég nagy segítség lenne..."
A festékkel jelölés (a festék UV hatására lebomlik) egy bevett szokás, más terepfutó versenyen is láttam már ilyent. Trolliában is, itthon is ismerik, használják. Szerintem egy tök normális, mindenféle hátsó és ártó szándéktól mentes kérdést tettem fel, amire lehetett volna egy "Igen, köszi, jó ötlet." vagy egy "Nem, sajnos ez nem fog menni." választ adni... vagy valami hasonló.

De nem így történt. Nem részletezem, mert nincs értelme... tavalyi hó. A lényege az, hogy végül úgy éreztem, már megint én vagyok a helikopter... és ezt utálom.


Na, mondom magamnak, hurrá! Hát nem elég nekem egy versenyen arra koncentrálni, hogy ne essek el meg hogy ne szálljon el nagyon a pulzusom? Azért egészen biztos, hogy nem fogok kifizetni 5000 forintot, hogy eltévedjek valahol az erdőben. Ha tájfutó vagy túlélő verseny lenne, akkor fel sem merült volna bennem egy ilyen kérdés. De ez egy szimpla terepfutó verseny, ahol rendesen kijelölt pályán fut az ember, közben vannak frissítő pontok, stb., stb... ezért fizetsz.

Meg különben sem vagyok hülye. Oda, ahol nem látnak szívesen, oda én nem megyek... dehogynem vagyok hülye, dehogynem megyek... az Almádi Kupát is ők szervezték... Tény, hogy oda már rossz szájízzel mentem, emiatt a kis incidens miatt. Meg is lett az eredménye: azon a versenyen fejben nagyon szét voltam csúszva... egészen pontosan már napokkal előtte.

Ha úgy bántanak, hogy nem adok rá okot, azt nagyon nehezen tudom feldolgozni. Szarul éreztem magam, na. :(

Szóval a mai reggel kicsit szomorkásan indult... ma van a verseny... hüppögés... legyen. Asszem, én most elmegyek futni. Balatonfüred felé vettem az irányt. Kertek alatt, pontosabban a hegyoldalban, a Koloska-völgy bejáratáig. Ez tőlünk 10 km-nyire van, úgyhogy "ajtótól ajtóig" egy 20.

Ha már ott voltam, naná, hogy befutottam  az erdőbe is, hogy megnézzem, futható-e az erdei ösvény vagy csak dagonyázni lehet.

A következő képek tavaly február végén készültek... a hozzájuk tartozó bejegyzést elfelejtettem megírni :)

A Koloska-völgyben most is hasonlóak a terepviszonyok, mint akkor, csak kevesebb a zöld.



Szuper terepviszonyok mellett, kb. 500 méter után megálltam. Pont ott, ahol tavaly az első hóvirágot fényképeztem.


Hóvirág még nincs.
Bármennyire is hívogatott az erdő beljebb és beljebb, nekem vissza kellett fordulnom. Hazafelé vettem az irányt.

A Koloskában van egy kicsi, ingyenesen látogatható vadaspark is, délután 16.00 óráig van nyitva.



A lakók:








Van egy magasles is, ahonnan elég jól lehet fényképezni is.


A tavaszváró, búfelejtő, egyedül futós félmaratonom szépre sikeredett. Szerettem nagyon.

Itthon természetesen rákattantam a fészbukkra, hogy megnézzem, milyen versenybeszámolók születtek ma. Például az a Tapolcai Trappoló, aki az Almádi Kupán húzott magával ezt írta:
"Érdekessége volt (és ez sokat elmond a terepről!), hogy csak EGY futó akadt aki nem tévedett el valahol, kisebb-nagyobb távon!"
No comment vagy mi.

Minden esetre így nem fáj annyira, hogy nem mentem. Biztos Isten, hogy ott szentségeltem volna az erdőben. De azt még mindig nem értem, hogy a fészbukkos önhájpolás helyett mi a fészkes fenéért nem lehetett felfesteni pár nyilat a földre... Ez az a verseny, amin eddig minden évben eltévedtek a futók.

P.S.: Brúnóék 3. helyen végeztek. Barniék nem indultak. :)

2017. február 11., szombat

Félárnyékban

A fél éjszakát az erkélyen töltöttem. Penumbrális holdfogyatkozás volt, a Hold a Föld félárnyékában járt.

Én pedig szétfagytam. A ház előtt elhaladó kocsiból kiszólt egy alak, hogy nincs-e nagyon hideg... á, dehogy... éppen csak fagytak le a házunk előtt parkoló autók szélvédői.

A félárnyékos holdfogyatkozás nem túl látványos, szabad szemmel szinte alig észrevehető és elég lassú folyamat is. A mostaniról azt olvastam, hogy kb. 3 és fél órával a kezdete után lép majd ki a Hold a félárnyékból. Hivatalosan nagyjából 23:30 körül kezdődött az egész... szóval úgy hajnali 3 körül lehetett vége...ezt nem vártam meg, hajnali 01:40-kor feladtam :)

Amennyire tudtam, előtte (és közben is) igyekeztem körbejárni a holdfényképezés témakörét. A Góglitól kapott táblázat volt a kiindulási alap:

Kép forrása: ITT
.... a variációim száma pedig végtelen. ISO... , f..., 1/..., fehéregyensúly. Szóval  elvoltam, de megérte fagyoskodni, mert megint tanultam valami újat.

23:43, 01:03, 01:39
ISO 100 + f/5,6 bizonyult a legjobbnak, 1/1000-1600-zal variálva. A napos fehéregyensúly (1.kép) fehéríti, hidegebbé teszi a Holdat. A felhős fehéregyensúly barnássá, melegebbé teszi (2. és 3. kép), Nekem ez utóbbi jobban tetszik.

Állvány és önkioldó nélkül, kézből fényképeztem. Az elkészült képeken utómunkát nem végeztem, a 6000x4000-es képekből 900x560-as méretű képeket vágtam ki és azokat fűztem össze.

Azért egy állvány és +20°C jól jött volna.

A következő - Európában is látható - holdfogyatkozások időpontjai:

2017. augusztus 7. - részleges
2018. július 27. - teljes
2019. január 21. - teljes
2019. július 16. - részleges

Holdra fel! :)

2017. február 9., csütörtök

Öreg levendulás

Ha valaki megkérdezné, mi az a három dolog, ami Tihany kapcsán eszembe jut, akkor a levendula, ha nem is az első, de egészen biztos, hogy dobogós helyen végezne.

Sajnos a tihanyi levendulást a teljes pompájában még egyszer sem tudtam megcsodálni. Tavaly nyáron épphogy csak elcsíptem Tihany aljában, a 71-es út mentén lévő fiatal telepítést, másnap már aratták is.



Apropó nyár! Titkos tihanyi tippem a melegebb hónapokra:

Jegeskávé az Apátság lábánál lévő Bodza fagylaltozó "teraszán" :)


Jegeskávéban ilyen ízletes kávéval én még sehol másutt nem találkoztam.
És a vanília fagyijuk is isteni. A tejszínhabról nem is beszélve:)
+ ha van kedvetek utána sétáljatok egyet a Belső-tó partján. Ha szerencsétek lesz, ürgékkel is találkozhattok a szürkemarhák legelője mellett :)

Naplemente nyáron a tihanyi Belső-tónál.
A Tihany, nyár, levendula hármasa olyan, mint a Bor, mámor, Provence. Elválaszthatatlanok egymástól. De higgyétek el, a félsziget belsejében, az Apáti-hegy déli, a Csúcs-hegy délkeleti lejtőjén elterülő Öreg levendulást nem csak nyáron érdemes felkeresni.

A tihanyi levendula története az 1920-as években kezdődött, majd elég kalandosan folytatódott. Az Öreg levendulás közepén lévő információs táblán a következő szöveg olvasható:
"Az 1990-es évektől a Balaton-felvidéki Nemzeti Park - magántermelőkkel összefogva - próbálja ismét elterjeszteni a levendula kultúrát a félszigeten."


Nem másolom be, de ITT elolvashatjátok a tihanyi levendulát körüllengő és az embereket megbabonázó halványlila illatfelhőtől és a marketingkörítésektől mentes történetet.


Az előző bejegyzést ott hagytam abba, hogy az "Őrtorony" kilátótóból az Öreg levendulás felé vettük az irányt...



Itt vezet a 3-as számú Levendula körsétaút.
A levendula szedése az ültetvényen tilos...
a tövek kiásásáról nem is beszélve.
Már az ültetvény szélén leragadtunk. Olyan szelíden kedves levendula illat lengte be a tájat, ami még azokat az embereket is rabul ejtené, akik egyébként nem kedvelik a levendula illatát.

Illatoltunk.
Kóvályogtunk.
Csodáltunk.
Majdnem 100 éves levendulabokrok között lépkedni olyan, mintha az ember egy időutazáson venne részt.


Az ültetvény régen:


Régi képek forrása: ITT
 Az ültetvény most:


Nekem nagyon tetszik, hogy ilyen ligetes. Ahogy a mandulafák megtörik a levendulabokrok monotonitását, az egészen egyedi hangulatot kölcsönöz az ültetvénynek. Csak azt sajnálom, hogy nem a természet szelektált a bokrok között, hanem az emberi gyarlóság és butaság ritkította meg a sorokat.


Elképzelni sem tudom, milyen gyönyörű lehet itt  minden a levendulavirágzás idején. Ha szerencsém lesz, a mandulafák virágzásakor még éppen itthon leszek, úgyhogy azt mindenképp megörökítem majd.

2017. február 7., kedd

Szép kilátások

Múlt hét pénteken szikrázó napsütésre ébredtünk. Amikor kinéztem az ablakon, azt hittem rosszul látok. Mi ez a tündöklő kék égbolt? Hová tűntek a felhők? Hová tűnt a köd? Hová tűnt a latyak az útról?

Egy csepp tavasz a télben. Jobbkor nem is érkezhetett volna. Már rám fért. Nem tudom, ki hogyan van ezzel, de én a telet elég nehezen viselem. Nagyon le tud hangolni, bármennyire is igyekszem tenni ellene, néha ő győz.

Azt hiszem, párszor már említettem, hogy a Tihanyi-félszigetet nagyon szeretjük. Minden túlzás nélkül állítom, hogy ez a világ egyik legszebb helye. Szerencsések vagyunk, hiszen itt lakunk a szomszédban, úgyhogy bármikor átruccanhatunk egy kis túrára.

Ezen a szép tavaszias napon is Tihanyt szemeltük ki. Hátizsákok elő, gyors bepakolás és irány a tihanyi "Őrtorony" kilátó :)

Az Apáti-hegyen álló, 16,5 méter magas, 3 emeletes, 40 millió (!) forintból megépített kilátó egészen új, tavaly novemberben adták át. Az eredeti átadást pár hónappal korábbra tervezték, de jó magyar szokás szerint a 40 milliós költségvetésbe nem fért bele egy alaposabb statikai tanulmány elkészítése, így a kilátó megépítését követően derült csak ki, hogy az építmény sajnos nem elég stabil.

Na mindegy is, ez csak úgy eszembe jutott...

A kilátót több irányból is meg lehet megközelíteni. A Belső-tó felől, a Csúcs-hegy felől, Sajkod irányából illetve az Apáti templom felől is. Mi ez utóbbin szerettünk volna feljutni a kilátóba.

Tihany határában parkoltunk le, innen indultunk.
A 71-es úttal párhuzamosan futó kerékpárúton még tartotta magát a tél.
Apáti templom Aszófő irányából fényképezve.



A Tihanyi-félszigeten található útbaigazító táblák és turistajelzések az elmúlt években hihetetlen fejlődésen mentek keresztül. Azt hiszem, a festett jeleket a Téli Tihany teljesítménytúrát is szervező, Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület gondozza.

A kilátóhoz vezető turistaút.
A fák között a hó és a jég nehezen olvad.
Ránézésre azt gondolná az ember, hogy szépen belesüpped majd
a bakancs a jeges hóba... de nem.
Éppen indultunk volna a kilátó felé, amikor szembejött velünk egy kisgyerekkel túrázó pár. Ők azt tanácsolták, hogy semmiképp ne ebből az irányból másszunk fel a kilátóhoz, mert vészesen jeges az ösvény. Próbáljuk meg inkább Sajkod felől.

Megfogadtuk a tanácsukat, hiszen már a templomhoz vezető rövid szakaszon is csúszkáltunk rendesen. A templomocska körüli réten átvágva  - néhol átcsúszkálva - elindultunk Sajkod felé.

Visszapillantás és irány Sajkod.
 Aznap a napsugarak dolgoztak becsületesen, olvasztották a havat.


Bal kéz felől az Apáti hegy, tetején az Őrtorony kilátóval.

"Őrtorony" kilátó 3. emelete.
Sajkodra beérve egy új információs térképre és útbaigazító táblákra bukkantunk.

Akkor most merre is?
Valószínűleg a felső nyíl lesz egyszer az "Őrtorony kilátó". Pár méterrel visszább, egy fa törzsén volt egy sárga háromszög jelzés, gondoltuk, az lesz a miénk, úgyhogy követtük.

A sárga háromszög vezet a kilátóhoz.
Kicsit unalmas terep, viszont a kertekbe bekukucskálva akad errefelé látnivaló bőven.
Sajkod amolyan művésztelep volt a komcsi időkben.
 Az aszfaltos rész szerencsére hamar véget ért. Erdőbe érkeztünk.


Itt még aránylag jól tudtunk haladni, aztán szépen megváltoztak az útviszonyok.


A jeges-fagyos ösvényen többet csúsztunk visszafelé, mint amennyit előre haladtunk, úgyhogy jobbnak láttuk, ha bevetjük magunkat a fák közé.

Bozótharc következett.
Nagyon bírom az ilyent :)
Az erdőből kiérve végre jégmentes talaj volt a talpunk alatt.

A távolban feltűnt néhány túrázó, pontosabban szalagozó,
akik a másnapi Téli Tihany teljesítménytúra útvonalát jelölték ki éppen.
Ebből az irányból érkeztünk.
A távolban Aszófő házai, a messzeségben pedig a Bakony vonulata.


Merre tovább?
120 méter, 5 perc a célig.
Téli Tihany szalagozása.
A Téli Tihany a környék egyik legnépszerűbb teljesítménytúrája. Ajánlom mindenkinek, aki szeretné kicsit alaposabban megismerni a félszigetet. Annak ellenére ajánlom, hogy mi idén úgy döntöttünk, kihagyjuk, mert már a legutóbbinál is olyan érzésünk volt, hogy nyugodtan kitehették volna a "Megtelt" táblát Tihany bejáratához, amilyen hatalmas volt a tömeg.

Hogy a kilátó jelét miért kellett felszögelni az élő fára
és miért nem lehetett simán csak felfesteni, azt nem igazán értem.
 A fák között megpillantottuk a kilátó tetejét.

Hatalmas építmény.
A Tihanyi-félszigeten megfigyelhető geológiai csodák mindig eltérítenek.
A 216 méter magas Apáti-hegy csúcsát a régi turista térképek is kilátó pontként jelölik, úgyhogy a helyválasztás nem lehet véletlen.


 A kilátás fentről:

Külső tó, Tihany-Gödrös, Balatonfüred... egészen Alsóörsig ellátni.
Sőt, még a Balatonkenesei löszfal is látható.
Külső-tó, Belső-tó, Tihany ófalu.
Az Apátság és az Ófalu.
Háttérben pedig a Balaton déli partja, Siófokkal.
A kilátó nem véletlenül kapta az "Őrtorony" nevet és a római kori őrtornyokra emlékeztető formát. A római időkben az Apáti-hegy szomszédságában lévő Csúcs-hegy tetején tényleg állt egy őrtorony.

Szemközt a déli part, jobb oldalon  Csúcs-hegy, alattunk pedig az Öreg levendulás.
A déli part egyik legértelmetlenebb és legotrombább beruházása,
a Köröshegyi-viadukt is nagyon szépen látszik.

Bázsai-öböl, mögötte Örvényes...
... mellette Aszófő.
Aszófő mögött, a messzi távolban magasodik a Bakony legmagasabb csúcsa, a Kab-hegy (599 m).
Amikor fent voltunk a kilátóban, nagyon erősen fújt a szél, a kilátó pedig lengedezett velünk. Én nem tudom, mekkora volt a baj a használatba vétel előtt és azt sem tudom, hogy ez így, jelenlegi állapotában normális-e, de egy biztos: ez a kilátó még mindig NEM stabil.

Ja, majdnem elfelejtettem: a kilátó mellett van egy figyelmeztető tábla, amelyen az áll, hogy zivatar idején tilos felmenni a kilátóba illetve annak 3 méteres körzetében tartózkodni is tilos. Szóval viharos időben senkinek ne jusson eszébe itt meghúzni magát!

Készítettem fent egy rövid videót:


Majd a kilátó alatt elterülő Öreg levendulás felé vettük az irányt...
 

Design by Amanda @ Blogger Buster