"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2017. május 19., péntek

Virágzás Napjai: különleges koncertek és előadások pünkösdkor az Őrségben

Idén huszonnegyedik alkalommal telik meg az Őrség koncertekkel, irodalmi és művészeti előadásokkal a Virágzás Napjain. Herczku Ágnes, Both Miklós, Kelemen Barnabás, a Dialogue Duo - ők is eljönnek idén június 2. és 5. között Őriszentpéterre, íme a részletes program!



A pünkösdi fesztiválünnep Herczku Ágnes és zenésztársainak Pár-ének című estjével kezdődik. Egyedi sajátossága, hogy a Bartók népdalfeldolgozásokat itt valódi népdalénekes szólaltatja meg, olyan formában és stílushűen, ami anno megihlette Bartókot műveinek írásakor. Ez lesz tehát a június 2-i nyitónap zenei eseménye az őriszentpéteri Pajtaszínházban.



 A „Titokzatos Ukrajna” hírét hozza el Both Miklós, a kétszeres Fonogram díjas és Budai-díjas zenész, aki két évig járta Ukrajnát, és kutatta a még fennmaradt tradicionális népzenei közösségeket és az általuk megőrzött ősi népdalokat. A belső-ukrajnai gyűjtésekből származó multimédiás anyagát június 3-án mutatja be a Virágzás Napjai közönségének.


„Bartók virágzó fái” élnek tovább pünkösdvasárnap a Hagyományok Háza és a Magyar Állami Népi Együttes közös műsorában, amelyen kivételes zenei találkozások tanúi lehetnek a résztvevők. A Kossuth-díjas Kelemen Barnabás hegedűművész Bartókot és autentikus népzenét játszik Pál István Szalonnával, a népi együttes zenekarának prímásával. Közreműködnek még sokan mások, kicsik és nagyok, énekesek és hangszeresek egyaránt.



Komolyzenei különlegesség várja az érdeklődőket június 4-én délután az őriszentpéteri Malom Látogatóközpontban, ahol a Dialogue Duó, Győri Noémi fuvolaművész és Koltai Katalin gitárművész zenei formációja ad ünnepi koncertet. A zenészek Mozart és Haydn átdolgozásai nemrég az internetet is meghódították: videoklipjeiket többszázezren osztották meg, alátámasztva, hogy a komolyzene napjainkban is nagy népszerűségnek örvend. 



Maradva a klasszikus zenénél: több koncert jut a zárónapra is. Az USA-ban élő Erdélyi Csaba (mélyhegedű), Ittzés Gergely (fuvola) és Polónyi Ágnes (hárfa) trió koncertje az őriszentpéteri református templomban lesz június 5-én, majd a Zala Szimfonikus Zenekar délutáni hangversenyével zárul a fesztivál.


További részletek a Virágzás Napjai honlapján és facebook oldalán!

http://www.viragzasnapjai.hu

https://www.facebook.com/viragzasnapjai/

2017. május 7., vasárnap

Szóról szóra...

2017. április 5., szerda

Talpunk alatt fütyült a rét

K. apukájának február végi, tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála, ami előtt tulajdonképpen a mai napig értetlenül állunk és amit nem igazán tudunk hová tenni, nemhogy feldolgozni... hát nem is tudom... nehéz erről bármit is mondani... egy biztos: nagyon sok energiánkat emésztette fel ez az egész.

Ezt az energiát valahonnan pótolnunk kellett (volna), mert tudtuk, hogy máskülönben nem fogjuk tudni legyőzni az előttünk álló nehézségeket. Jó lett volna lemenni az Őrségbe és ott töltekezni egy kicsit, de a 150 km oda, 150 km vissza a vasárnapi "nagy kiutazásom" előtt valahogy nagyon nem hiányzott egyikünknek sem, ezért az Őrség helyett inkább a karnyújtásnyira lévő Tihanyi-félszigetet választottuk. Az Öreg levenduláshoz mentünk volna, ha a Belső-tó partján élő apró kis teremtések el nem térítettek volna bennünket eredeti célunktól.


A focipálya mellett leheveredtünk a fűbe és csak moziztunk.

Jobbra.
Balra.
Belső-tó partját réges-régen libalegeltetésre használták a tihanyiak. Aztán persze az átalakulóban lévő világ hozadéka az lett, hogy innen is eltűntek a libák. A tó partja siralmas állapotba került, a tóról nem is beszélve... évtizedekkel ezelőtt a tóba nem őshonos halakat telepítettek, akik szépen elpusztították az itteni növényzetet, aztán a természet megmutatta ki az úr: a táplálék eltűnésével kipusztultak a kártevő halak is, halak híján pedig a madarak is eltűntek innen. Hosszú idő kellett, mire a tó szépen lassan magához tért.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park szürkemarha-gulyát telepített a tó déli oldalán elterülő elhagyatott, gondozatlan legelőkre. Ezek az állatok tették lehetővé azt, hogy később az ürgéket be tudják telepíteni erre a területre. Az ürge a rövid gyepes területeket kedveli, kicsi termete miatt a magas fűben nem lenne túl nagy esélye az életben maradásra.

2003-ban a Veszprém melletti szentkirályszabadjai repülőtérről 220 darab ürgét költöztettek át erre a legelőre. Földbe fúrt lyukakkal próbálták meg maradásra bírni a kis csapatot, sikeresen. Mára a számuk megsokszorozódott, úgyhogy jól érzik itt magukat. Olyannyira, hogy a tihanyi focipályát is kisajátították maguknak. Olyan itt a szép zöld gyep, mint a szú rágta fa. Elképzelni sem tudom, milyen hálózat húzódhat a föld alatt.

Egy lakosztály így néz ki:

Kép forrása és még több infó az ürgékről ITT.
Ahol az ürgék elszaporodnak, oda idővel természetes ellenségei, közöttük a veszélyeztetett ragadozó madaraink is visszatérnek. (Pl. a kerecsensólymok és a parlagi sasok étlapján is előkelő helyen szerepelnek a szegény ürgék.)

Egyébként az ürge is természetvédelmi oltalom alatt áll. Fokozottan védett kis rágcsáló, az eszmei értéke 250.000 Ft. Vigyázzunk rájuk!

Hihetetlenül édes, éber kis jószágok ők, semmi sem kerüli el a figyelmüket.




Ha veszélyt éreznek, két lábra állnak, felegyenesednek és füttyszóval figyelmeztetik a társaikat, majd villámgyorsan eltűnnek a föld alatti járataikba. Mintha ott sem lettek volna.

A veszély ez esetben 3 x 4 lábon érkezett:




Szegény kutyák, majd meg őrültek. Csak úgy futkostak egyik lyuktól a másikig, az ürgék meg szerintem jót kuncogtak magukban, mert most ők nyertek. A Benjire hasonlító kutya úgy berágott, hogy végül szó szerint tojt rájuk egy nagyot ;) majd mindhárman odébb álltak.

Nem kellett sokáig várnunk, hogy az ürgék újra elődugják a kis fejüket.



Olyan huncutok és olyan nagyon kíváncsiak, de tényleg.

A focikapu rendíthetetlen őrzője.
Szinte el sem mozdult a helyéről.
Fűben heverve, képrészlet.
Csak otthon vettem észre, hogy egy ürge nézelődik a tó partján.
Kár, hogy amikor fényképeztem, nem fókuszáltam rá.
Ugye milyen édes?
Egyik ürge erre figyel.
Másik ürge arra figyel.
  Óó, újabb veszély közeleg...


Négy lábon...


Két lábon...


A veszély elmúltával az egyik kis ürge úgy döntött, hogy most már aztán szemügyre vesz engem közelebbről, mert különben is, mit képzelek én, hogy az ő kis felségterületén csak úgy hasalgatok a fűben?!

Egyik pillanatban még csak nézett, a másik pillanatban pedig villámgyorsan elindult felém.

Csak a háta látszik.
Nagyjából másfél méternyire tőlem állt meg. A szívem a torkomban dobogott.


Eszméletlenül nagy élmény volt.

Felszedelőzködtünk és elindultunk fel a faluba. A tó mellett lévő Levendula Látogatóközpontba nem mentünk be, csak az udvarán lévő és a nádasba befutó stégen tettünk egy félkarikát.





Én nem akarok fikázni senkit sem, mert biztos jót akartak azok, akik megálmodták... ennyi millió forint elköltésével olyan szuperül meg lehetett volna csinálni ezt az egészet... a stég, a fa körüli labirintus, a kőzeteket bemutató tárlat... jó lenne már ezt a "kicsit kicsi, kicsit savanyú, de a miénk" mentalitást ledobni, mert az emberek ennél többet érdemelnének.

A faluba vezető úton találkoztunk ezzel a kedves kis vadásszal, aki nagyon akarta, hogy megszeretgessük.


A tihanyi napra a Bodzásban, egy jegeskávéval tettük fel a koronát.

Ugyanaz a finom fagyi, ugyanaz a finom kávé, ugyanaz a figyelmes kiszolgálás, mint tavaly.
Másnap várt rám a pakolás és aztán irány Trollia... 10 napja indult be újra a mókuskerék. Pókerarc és hadd szóljon.

(P.S.: Állítólag idén tavasztól lesz tihanyi ÜRGE-MOZI! Webkamerákon keresztül lehet majd nyomon követni az ürge-kolónia mindennapjait :) )

2017. március 8., szerda

Az idei első hóvirágok

Nem mentünk messzire, a lovasi Malomvölgyön át, a tőlünk kb. 5 km-nyire lévő Király-kutat céloztuk meg.

Alsóörs Lovas felől.
A Lovas határában lévő malomvölgyi erdőbe érve szemünk megszakítás nélkül a barna levéltakarót pásztázta. A tavasz hírnökei után kutattunk. Hol vannak? Koraiak lennénk? Talán kell még néhány melegebb nap nekik? Sehol semmi... 

Kb. fél órája voltunk úton, amikor észrevettük az első hóvirágokat. 

Fázisok.
A hosszú hideg tél után az erdőben észrevenni az első szál hóvirágot, az valami hihetetlenül csodálatos érzés.


A malomvölgyi csermely mellett haladtunk és éppen arról beszélgettünk, hogy ha kicsit felszárad a sár, akkor majd ide is jöhetünk futni, amikor egy futó és kutyája jöttek velünk szemben. Ilyenek a véletlenek :)

Jó lehet kutyával futni.
A Malomvölgyet magunk mögött hagyva, a Király-kút forrásánál eredő ér mellett húzódó, Királykúti-völgyben folytattuk az utunkat.


 Szeretjük ezt a helyet nagyon.


Ha az ember lekuporodik a víz mellé és becsukja a szemét, meghallhatja az erdei tündérek varázslatos hangját. Ha hiszel bennük, akkor tényleg ez lesz a jutalmad.  Ha nem hiszel a tündérekben, akkor sem kell üres kézzel távoznod: a víz kristálytiszta, csilingelő játékát kapod ajándékba.


Na meg persze a völgy két oldalát beborító hóvirágmezők látványát. Az erdő sohasem fukarkodik, mindig ad.

Ez csak a domboldal alja.
Van még utánpótlás bőven.

A Kiráylkúti-völgy a Király-kút mellett lévő, közösségi kemencével, faasztalokkal, padokkal és tűzrakó helyekkel tarkított erdei tisztásba torkollik.


Egy ilyen helyen az erdei sütögetés tenné fel a koronát a napra, csak sajnos ez nem olyan egyszerű, erre azért rendesen rá kell készülni. Ha nincs kedvünk vesződni ilyesmivel, egy-egy erdei kirándulást úgy is hangulatosabbá tehetünk, ha az otthon előre elkészített szendvicsek helyett inkább szépen előkészített alapanyagokat viszünk magunkkal, amikből majd a helyszínen varázsolunk finom falatokat. Az efféle "mini-piknikezést" mi már többször próbáltuk, nekünk bejön. Tényleg nagyon hangulatos és még az étel is jobban esik így, mintha menet közben majszolnánk el egy-egy szendvicset.

Karikára vágott friss és puha kifli, rajta felaprított házi sonka és
metélőhagymával, sóval, borssal ízesített, vékony cikkekre vágott paradicsom.
Erre tényleg igaz a mondás: evés közben jön meg az étvágy. A mini-piknik után elsétáltunk a tisztás mögött található Király-kúthoz.

A monda szerint a kút vizéből Mátyás király ivott valaha.
Innen ered a kút neve.
Majd elindultunk vissza, a valóság felé.

Azért keltünk útra, hogy kiszakadjunk a hirtelen ránk zuhant, tragikus megváltoztathatatlanból, amire felkészülni nem tudtunk és ami ellen tenni nem lehet.

Újra bebizonyosodott, hogy a szeretet mellett a természet a legjobb gyógyír a lélek fájdalmára... Nem kérdez. Segít felejteni, ha kell. Segít emlékezni, ha kell. Szavak nélkül is megért.

2017. február 26., vasárnap

Fák közt a válasz

Mert van úgy hogy nehéz. És sajnos úgy is van, hogy nagyon nehéz. Keressük a válaszokat  a megválaszolhatatlan miértekre, a bonyolult hogyan továbbokra és a még fel sem tett kérdéseinkre is.

Én a válaszokat a legtöbbször a lehető legképtelenebb pillanatokban és helyeken találom meg... sokszor futás közben. Most is így volt.

A Koloska-völgyben futottunk, amikor egy fa előtt észrevettünk egy padot, a pad mellett egy táblát.



A táblán a következő szöveg áll:
A koloskai hárs heroikus fa. Nem szép. De az élet erejének nagyszerűsége nincs ilyen sem Homérosznál, sem szoborban, sem beethoveni zenében, sem nietzschei filozófiában, sem caesari sorsban. Ez a néma küzdelem, amit egyedül küzdött százötven évig itt, kedvezőtlen hegyoldalon, rohamos esők, marcangoló szél, lezuhanó kövek között, óriási tömbök alatt egy szűk völgytorokban. Meg kellett magát feszítenie, elvesztette minden formáját, meg kellett alkudnia, nem volt szabad könyörületet ismernie, pillanatra sem, kegyetlen nyugalommal, előrelátással, kitartással és kitartással tudott csak szüntelenül nőni, s ma, mikor már győzött, harcán már túl van, ráncosan, megviselve, megnyomorítva tud ilyen egészséggel nevetni, nevetni. Mit tudnak még neki mondani az életről ezek után, amin ő nem nevet? Mivel fenyegethetik még? Mitől félhet még?
(Hamvas Béla (1897-1968) Fák című esszéjéből részlet)

Aztán hazaérve elolvastam A győző című Hamvas Béla írását, amiből a fenti idézet származik. Az írás így kezdődik:
Ez a hársfa a Bakony egy völgyében nő, ahol a völgy megszűkül és a déli oldalon tíz-tizenkét tonnás sziklák a hegyoldalból merednek elő. A mag két szikla közé esett. Amíg azt a vastagságot, amit a kövek engedtek, elérte, csaknem akadálytalanul nőhetett. De nem tartott soká. Akkor nekifeszült a köveknek és szétnyomta őket. Most felülről rázuhant egy háznagyságú szikla és eltakarta. A hárs kibújt alóla. Gyökereivel az alsó kövekbe megkapaszkodott és elkezdte a sziklát nyomni fölfelé. Amelyik kő útjában állt, azt megrepesztette. Két helyen, közvetlenül a törzs mellett, asztalnagyságú tömbök zuhantak rá. A Fa rájuk borította a kérgét, rájuk ömlött, mint az élő láva, és a két tömböt egyszerűen megette. Az alatta levő köveket szétmorzsolta úgy, hogy gyökereivel átölelte őket és szorította, mint az óriáskígyó, míg a kövek megfulladtak, vagyis darabokra omlottak, évekig tartó halálos szorításban kinyomta belőlük az ellenállást. Most a hársnak három derékvastagságú gyökere van. Az egyik több kanyarulat után, amit a sziklatömbök között tesz, egyenesen belefúródik a hegyoldalba. A másik szétágazik negyven, vagy ötven szálra, ötvenujjú rettentő marok, melynek fogásába belenyög a sziklagerinc. A harmadik gyökér félig meztelen, mert a kövek kigurultak alóla s a víz a földet kimosta, olyan ez a csupasz gyökér, mint a felvágott hasból kiboruló belek tömege. És fölötte három ember vastagságú, négyemeletes. Egyenes törzs rohan bele a térbe, magával rántva ágainak és leveleinek roppant tömegét, él, mint egy halhatatlan nevetés.


 Sokszor gondolok erre a fára.

2017. február 15., szerda

Kedves Blogíró-társaim!

Egy újabb blogger-hiba... vagy ez csak szerintem hiba?

Az utóbbi napokban néhány általam olvasott és követett blognál azt vettem észre, hogy a blogger profilom helyett a google+ profilommal szerepelek a követők között.

Lehet, hogy ez tényleg csak az én hülyeségem - nem tudom, Ti hogy vagytok ezzel - de én szeretném a kettőt nem "összemosni". Paranoia? Lehet.

Próbáltam megoldani a dolgot, de nem tudtam másképp, csak úgy, hogy átállítottam anonimra az érintett blogok követését. Nem a legjobb megoldás, de egyelőre ennyit tudtam tenni.

Kedves Blogíró-társaim!

Tudom, vannak olyanok köztetek, akiket egy-egy olvasó eltűnése kicsit érzékenyebben érint. Ha azt veszitek észre, hogy eltűnt egy rendszeres olvasótok, akkor abból ne vonjatok le semmilyen negatív következtetést. Nem tűntem el, csak anonimra kellett átállítanom... Sajnos máshogyan nem tudtam megoldani a dolgot. :(

J.

P.S.: Ha tudjátok mi a megoldás, kérlek benneteket, osszátok meg velem!

2017. február 13., hétfő

Verseny helyett

Ma volt a Tündér-hegyi terepfutó verseny, aminek a hosszabbik távjára lélekben már egy ideje készültem... pontosabban győzködtem magam. Végül mégsem álltam ma rajthoz.

A versennyel egy időben teljesítménytúra is zajlik, Balatoni Kék Téli néven, Balatonalmádi és Pétfürdő között. Ezen 2 éve végigmentünk. (Írtam is róla ITT.) Már akkor elkezdett érni bennem a gondolat, hogy egyszer milyen jó lenne futva teljesíteni ezt a távot.

Ekkor még csak másfél év aszfalton futás volt a hátam mögött, de már benne volt a levegőben, hogy előbb-utóbb terepen fogok kikötni.

Nem élek túl mozgalmas fészbukk életet. Az a baj az arcok-könyvével, hogy ott csak arcok vannak... ha vannak... emberek helyett. Érdemben semmit sem tudsz megbeszélni senkivel sem. Megosztasz, kommentelsz, közölsz, de minden tevékenységed felett véres pallosként ott lebeg a "lájk". Mindenki a szebbik orcáját akarja mutatni, mindenki szupertrendi és menő akar lenni és közben elfelejti, hogy az élet nem lájkokból és számokból áll. Ó, Jézusom, már megint hol járok?!


Na szóval, én és a fészbukk. Hogy ne maradjak le semmilyen fontos információról, január 23-án felvettem a Tündér-hegyi terepfutó versenyt az eseményeim közé és ezzel a friss lendülettel gyors fel is tettem egy kérdést a szervezőknek.
"Két éve a 25 km-es teljesítménytúrán vettünk részt. Mi ugyan nem tévedtünk el, de emlékszem, voltak olyan futók, akik a szalagozás ellenére is elkeveredtek már a legelején az Almádi feletti erdőben. Az útvonal kijelölésekor a szalagozás mellett esetleg tudnátok a kanyarokban festett nyilakkal is jelölni a helyes irányt? Az olyan kezdő terepeseknek és a pályát nem ismerőknek, mint amilyen én is vagyok ez elég nagy segítség lenne..."
A festékkel jelölés (a festék UV hatására lebomlik) egy bevett szokás, más terepfutó versenyen is láttam már ilyent. Trolliában is, itthon is ismerik, használják. Szerintem egy tök normális, mindenféle hátsó és ártó szándéktól mentes kérdést tettem fel, amire lehetett volna egy "Igen, köszi, jó ötlet." vagy egy "Nem, sajnos ez nem fog menni." választ adni... vagy valami hasonló.

De nem így történt. Nem részletezem, mert nincs értelme... tavalyi hó. A lényege az, hogy végül úgy éreztem, már megint én vagyok a helikopter... és ezt utálom.


Na, mondom magamnak, hurrá! Hát nem elég nekem egy versenyen arra koncentrálni, hogy ne essek el meg hogy ne szálljon el nagyon a pulzusom? Azért egészen biztos, hogy nem fogok kifizetni 5000 forintot, hogy eltévedjek valahol az erdőben. Ha tájfutó vagy túlélő verseny lenne, akkor fel sem merült volna bennem egy ilyen kérdés. De ez egy szimpla terepfutó verseny, ahol rendesen kijelölt pályán fut az ember, közben vannak frissítő pontok, stb., stb... ezért fizetsz.

Meg különben sem vagyok hülye. Oda, ahol nem látnak szívesen, oda én nem megyek... dehogynem vagyok hülye, dehogynem megyek... az Almádi Kupát is ők szervezték... Tény, hogy oda már rossz szájízzel mentem, emiatt a kis incidens miatt. Meg is lett az eredménye: azon a versenyen fejben nagyon szét voltam csúszva... egészen pontosan már napokkal előtte.

Ha úgy bántanak, hogy nem adok rá okot, azt nagyon nehezen tudom feldolgozni. Szarul éreztem magam, na. :(

Szóval a mai reggel kicsit szomorkásan indult... ma van a verseny... hüppögés... legyen. Asszem, én most elmegyek futni. Balatonfüred felé vettem az irányt. Kertek alatt, pontosabban a hegyoldalban, a Koloska-völgy bejáratáig. Ez tőlünk 10 km-nyire van, úgyhogy "ajtótól ajtóig" egy 20.

Ha már ott voltam, naná, hogy befutottam  az erdőbe is, hogy megnézzem, futható-e az erdei ösvény vagy csak dagonyázni lehet.

A következő képek tavaly február végén készültek... a hozzájuk tartozó bejegyzést elfelejtettem megírni :)

A Koloska-völgyben most is hasonlóak a terepviszonyok, mint akkor, csak kevesebb a zöld.



Szuper terepviszonyok mellett, kb. 500 méter után megálltam. Pont ott, ahol tavaly az első hóvirágot fényképeztem.


Hóvirág még nincs.
Bármennyire is hívogatott az erdő beljebb és beljebb, nekem vissza kellett fordulnom. Hazafelé vettem az irányt.

A Koloskában van egy kicsi, ingyenesen látogatható vadaspark is, délután 16.00 óráig van nyitva.



A lakók:








Van egy magasles is, ahonnan elég jól lehet fényképezni is.


A tavaszváró, búfelejtő, egyedül futós félmaratonom szépre sikeredett. Szerettem nagyon.

Itthon természetesen rákattantam a fészbukkra, hogy megnézzem, milyen versenybeszámolók születtek ma. Például az a Tapolcai Trappoló, aki az Almádi Kupán húzott magával ezt írta:
"Érdekessége volt (és ez sokat elmond a terepről!), hogy csak EGY futó akadt aki nem tévedett el valahol, kisebb-nagyobb távon!"
No comment vagy mi.

Minden esetre így nem fáj annyira, hogy nem mentem. Biztos Isten, hogy ott szentségeltem volna az erdőben. De azt még mindig nem értem, hogy a fészbukkos önhájpolás helyett mi a fészkes fenéért nem lehetett felfesteni pár nyilat a földre... Ez az a verseny, amin eddig minden évben eltévedtek a futók.

P.S.: Brúnóék 3. helyen végeztek. Barniék nem indultak. :)
 

Design by Amanda @ Blogger Buster