"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2016. december 21., szerda

Naplemente 2000 méter felett

Idén az október úgy húzott el mellettem, mintha nem is lett volna. Úgy terveztem, hogy aktívan fogom eltölteni, de sajnos nem nagyon volt rá lehetőségem. Összesen, ha 2 teljes szabad napom volt a hónapban, akkor sokat mondok. A fél napokat meg nagyjából a hajamra kenhettem... sok mindent nem tudtam velük kezdeni.

Vártam nagyon a november 1-jét, mert aznap szabad kellett volna legyek végre. És a hangsúlyt itt a "volna" kapja, mert nem voltam. Újra volt Vormittag arbeiten... a bitte meg valahol útközben elmaradt. Na mindegy, inkább nem húztam fel magam... még azon sem, hogy a délelőtti munka az délután 2 óráig tartott.

2-kor letettem a lantot, rendbe szedtem magam, ettem, összekészítettem a holmimat és belecsaptam a lovak közé. Futó-fotó kirándulás.

Futás a felvonóig, onnan felvonóval fel Meran 2000-re. Drága, ám egyben a leggyorsabb módja a feljutásnak, ha szorít az idő. És engem szorított, mert már délután 4 óra volt és kicsivel 5 után ment is le aznap a napocska. Szóval volt bő egy órám, amit szerettem volna a lehető legjobban kihasználni.

A pénztárnál a pali kérdezte, hogy van-e kedvezményre jogosító kártyám.

Ezt a turisták ingyen kapják, de az én igenfigyelmes főnökömnek eszébe sem jutna soha, hogy az alkalmazottainak is csúsztasson egyet, pedig neki semmibe sem kerülne ez a gesztus, nekünk meg talán jól is esne néha egy kis figyelmesség.
  
Amikor mondtam neki, hogy nincs, én itt "csak" dolgozom, akkor gondolkodás nélkül adott egy kedvezményes jegyet felfelé. Sőt, még azt is megkérdezte, hogy hogyan tervezem lejönni fentről - az utolsó felvonó 5-kor indul le. Mondtam neki, hogy úgy tervezem, hogy Falzebenig futok majd, ott pedig buszra szállok. Nem kíváncsiságból kérdezte szerintem, hanem azért, mert ha történne velem valami odafent, pl. eltűnnék, akkor őt, mint az utolsó embert, aki beszélt velem, biztos meginterjúvolnák, hogy a kis hölgy nem említette véletlenül, hogy mire készül?

Szerencsére nem történt velem semmi :)

A felvonó kevesebb, mint negyed óra alatt repít fel Meran 2000-re. Ez az idő pont elég arra, hogy az ember maga mögött hagyja mindazt, amit maga mögött kell hagynia.


A megállóhoz közeledve nagyon jól látszik az Ifinger csúcsaiak  elhelyezkedése.

Bal oldalon a Nagy Ifinger 2581 m, középen a Kis Ifinger 2552 m.
Jobb oldalon a kis hegyoldalacska a "TOP"-pal az a fal, amelyiken a Klettersteig vezet).
A fények és a színek nagyon ígéretesek voltak aznap.


Szinte teljesen egyedül voltam fent, a Nappal a hátam mögött.


Egy ragadozómadár hangja törte csak meg a csendet. Szerintem valamilyen sas lehet, de igazán nem értek hozzá.

Ezen a képen jobb oldalon teljesen véletlenül látszik is egy ici-picit, ahogyan repül.
A hegy olyan színekben pompázott, amilyeneket ezelőtt még sohasem láttam idefent.

Előttem.
Mögöttem.
Tiszta időben egészen a világörökség részét képező Dolomitokig el lehet látni.


A távolban a Dolomitok hegycsúcsai.
Tudtam, hogy ma nem fogok magassági rekordokat döntögetni, de azt is tudtam, hogy mégis nagy nap a mai, hiszen ez lesz az első naplementém 2000 méter felett. Régóta vártam már erre a pillanatra.

Célba vettem a már nagyon jól ismert kis hegyoldalamat.


Kicsit feljebb másztam.


A Dolomitok.
 Eközben a Nap:

16:44
Nem másztam fel a padig, mert útközben a hegyoldalban a távolban kiszúrtam két fehér foltot. Ezt nem hiszem el, csak nem?


Csak de.
Ekkora szerencsét!
Észrevettek.
És uccu neki, már ott sem voltak.
Közben az égbolton elkezdődött az, amire vártam:

16:51

16:57
Gondoltam, az őzekre keresztet vethetek, már biztos árkon-bokron túl járnak.

Hol lehetnek?

Úgy ítélték meg, hogy az árok másik oldalán, a kerítés mögött már kellően biztonságos a számukra a hely.

Békésen legelésztek...
... de folyamatosan szemmel tartottak.
Az égbolton eközben zajlott a varázslat.


Hirtelen zuhant rám a sötétség. Bármennyre is nem akaródzott, el kellett indulnom visszafelé, úgyhogy lebotorkáltam a hegyoldalról.

17:05
17:15
Amint stabil talaj volt a lábam alatt, futásnak eredtem. Kesztyű, sapka, fejlámpa a hátizsákban - hol máshol?

Amikor nekiiramodtam, ilyen sötét volt.
Ugyanezen a helyen, amikor érkeztem, ilyen világos volt.
A falzebeni felvonó felső állomásáig meg sem álltam.  Az én fagyási pontom sajnos elég magasan van, mire odaértem, addigra a kezeim szépen elgémberedtek a hidegtől. Küzdöttem rendesen a hátizsákom cipzárjával, míg végül sikerült elpakolnom a fényképezőt.

Közben megvilágosodtam: ma november 1. van. Pont. Munkaszüneti nap. Pont... és kérdőjelek sorozata. Istenem, segíts! Mikor megy lefelé az utolsó busz ma?! Fogalmam sem volt, csak remélni tudtam, hogy nem ragadok idefent. Kesztyű, sapka, fejlámpa fel és hadd szóljon!

Fent a hegyen nulla a fényszennyezés. Ha lemegy a Nap, akkor az rendesen lemegy. Az emberre rázuhanó sötétség idefent sokkal nehezebb, mint odalent.

A fejlámpám fényénél a fák között megcsillanó szempár mellett elsuhanva egy "Tudod mit, inkább nem akarom tudni, hogy ki vagy!" mondat szakadt fel belőlem. De csak nevetni tudtam a saját beszariságomon. Én a terepfutó, na persze! Nesze neked, itt a terepfutás!

Kapkodtam a lábaimat, amennyire csak tudtam. Falzebenhez közeledve kezdtem magam biztonságban érezni. Amikor pedig láttam, hogy a buszmegállóban rajtam kívül mások is várakoznak, akkor nagy kő esett le a szívemről, szinte hallottam, ahogyan koppant. Busszal 50 perc az út Meranig, gyalog pedig ki tudja meddig tartana... töksötétben.

Amikor buszra szálltam, az adrenalin még erősen dolgozott bennem. A fényképeket visszanézve újra lepörgettem magamban az egész délutánt és úsztam a boldogságban. Életem egyik legkülönlegesebb kalandja volt a MAI.
(11.01)

2 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Tényleg különös kaland volt, ismét mondom: bátor vagy vagy merész? Szépek a fotók,az a 16.44 a kedvencem.

J. írta...

Köszi szépen, azt a képet én is nagyon szeretem.

Megjegyzés küldése

 

Design by Amanda @ Blogger Buster