"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2016. november 2., szerda

Speedhiking Meran 2000 +

Ott fejeztem be, hogy nagyjából itt ér majd véget az út:


A Gsteier-től fel Meran 2000-re több út is vezet.

Ez az út egy másik irányból közelíti meg a hegyet.
Nehezebb terep, tapasztaltabb túrázóknak való.
Szédülősöknek egyáltalán nem ajánlott.
Én változatlanul a 3-as számú turistautat követtem, amelyen a speedhiking pálya illetve részben az évente megrendezésre kerülő Berglauf Meran 2000 hegyifutó verseny nyomvonala is halad.


Amikor a Gasthof mögötti mezőt elhagyva, az erdő szélén álló útbaigazító táblát megláttam, már akkor tudtam, hogy ide még visszatérek, mert rengeteg felfedezni való vár itt rám. Őszintén megvallva, a 40-es számú Taser Höhenweg majdnem elcsábított. A térképet bújva már rég kinéztem magamnak ezt az utat. Futhatónak tűnik. Most már legalább azt is tudom, hogy a valóságban hol van a vége.
 

Nem hagytam magam eltéríteni, maradtam az eredeti tervemnél: Meran 2000 - gyalogosan. Végre ez a nap is elérkezett! Már nagyon vártam :)


Jól futható erdészeti út vezet az erdő belseje felé.

A kicsi kis trollok éppen nem voltak otthon, amikor arra jártam.
A "falum" feletti hegyen rengeteg tragikus haláleset történt. Volt akibe villám csapott, volt akit fakitermelés közben ért utol a végzet, volt olyan is, aki megcsúszott, lezuhant a hegyoldalról és szörnyet halt.


Amióta elkezdtem terepen futkorászni, kiváltképp fontossá váltak számomra az ehhez hasonló út menti intő jelek. Ezeknél általában keresztet vetek és megköszönöm a Jóistennek, hogy vigyáz rám. Saját bőrömön tapasztaltam, hogy ez bizony nem az a hely, ahol rutinból lehet haladni. Még akkor sem, ha könnyűnek tűnik az ösvény, ami felfelé visz.

Az út egyik oldalán vadászles...


 ... a másikon erdei irtás.

Ugyan mire vadászhatnak itt?
Hiszen már minden állatot lelőttek és megettek - gondoltam magamban...

Egy éles balkanyar felfelé és kezdődhet a varázslat.


Nem, nem lesz itt semmiféle hókuszpókusz vagy fekete mágia. Egyszerűen csak arról van szó, hogy ha erdőben vagyok, akkor valahogy teljesen megszűnik számomra a külvilág. Az erdő elvarázsol.


Amikor balra néztem, a fák között az ominózus erdei irtás oldalában (amelyiknél pár perce még azt gondoltam, hogy erre még a nyulak sem járnak) egy őzikét láttam békésen legelészni. Nem hittem, hogy aznap ilyen szépségben lesz részem :)

Telefonnal készült képeim hátránya, hogy pont a lényeg nem látszik rajtuk :(
Higgyétek el, ott volt az őzike.
Nem értem rá hosszasan időzni, mert messze volt még az út vége.



1500 méternél jártam csak, úgyhogy még vagy 500 méter emelkedés állt előttem...


Kedvem lett volna üldögélni egy kicsit a kőszikla tövében a padon, de inkább továbbmentem, mert fogalmam sem volt,  mekkora fába vágtam a fejszémet ;)
  

A középső jókora kődarabra fújt rikító sárga színű nyíl
még a tavalyi hegyifutó versenyről maradhatott meg.

Ha valaki tudja, hogy mit takar ez a jelölés, az kérem, ossza meg velem!
Amikor megpillantottam ezt a fekete kerettel ellátott fehér négyzetet az egyik kövön, a fekete színből arra következettem, hogy egy nehezebb szakasz jön.

Trolliában a turistautakat piros-fehér sávjelzéssel jelölik. Fák törzsére, sziklákra, kövekre, útbaigazító táblákra festik fel... vagy nem festik fel... Már írtam egy párszor, hogy túrázásaim során nem egyszer, nem kétszer, nem háromszor sikerült már eltévednem illetve szem elől veszítenem az utat. Továbbra is fenntartom, hogy ennek NEM (pontosabban NEM CSAK) az én bénaságom az oka. 

Gondoltam megkérdezem sokunk legjobb barátját, Góglit, tud-e nekem valami használható szakirodalmat kínálni a Trolliában használatos turista-jelzésekkel kapcsolatban. Tudott. Egy olyant, amiből még azt is megtudtam, hány cm mélyre kell leverni a földbe a jelzőtáblák karóit, de arról, hogy mit jelent a fekete keretes fehér négyzet, arról egy szó nem sok, annyi nem volt benne.
Sebaj, amíg nem tévesztem szem elől a piros-fehér jelzést, addig nincs nagy gond.




Egy erdei tisztás széléhez érve kétfelé ágazott az út. Akkor még nem tudtam, de most már tudom, hogy a Speedhiking és a Berglauf Meran 2000 hegyifutó verseny nyomvonala itt válik el egymástól.

Speedhiking balra a 3-ason.
Berglauf jobbra a 41-esen.
És egy újabb vadászles a tisztás szélén.
Ebédidő volt, úgyhogy letáboroztam a tisztás szélén lévő padnál.


Ennél jobb helyre nem is tehették volna a padot.
Ebéd kilátással :)
Az ellátmányom a már jól bevált pikkszalámis szendvics és pár szelet Marmorkuchen volt. Egy rövid szünet után folytattam az utam.

A földből kiálló kövek és a gyökerek száma mintha megsokszorozódott volna. Ez nem sok jóval kecsegtetett.

Mint már írtam, ekkor még nem tudtam, hogy a futóverseny nem erre halad.
Azt gondoltam magamban: basszus, ezek a futók állatok,
ha a legjobbak tényleg 1 óra alatt végigrongyolnak ezen a pályán!
Miközben igyekeztem nem orra esni, a fák között észrevettem valamit. Ezt az emberi kéz által épített valamit én hodálynak néztem.  Meg hallottam is juhokat bégetni a közelben. (Vagy kecskéket mekegni? Vagy teheneket bőgni? Már nem is tudom.)


Aztán újabb fekete jelölést fedeztem fel, ezúttal egy fa törzsén. Ez már nem lehet véletlen, úgyhogy jöjjön, aminek jönnie kell!



És jöttek a kövek...


Majd egy elhagyatott rom az út mellett...


A távolból pedig emberi hangok foszlányai érkeztek el hozzám. Tudtam, lassan vége a nyugalmamnak.

Egy újabb elágazás.
Az Ifingerscharte kemény dió.
Abból az irányból érkeztek az emberi hangok is.
A 3-as út ezen a kis zuhatagon át visz tovább. Nagyobb esőzések alkalmával a víz itt csak úgy hömpölyöghet lefelé.

Szerencsére most épphogy csak csordogált.
  Innentől kezdve egy esővíz mosta mélyedésben vezetett a turistaút.





Látszott, hogy a víz az úr, vagy ahogan Albi bácsi mondaná: "A víz szalad - a kő marad."


Ez a rész a maga elhagyatottságával együtt nagyon tetszett nekem.
Alig látni, honnan jöttem. Jó meredeken vitt fel az út.
Itt eltettem a telefont, mert mindét kezemre szükségem volt a kapaszkodáshoz..
Ha oldalra néztem, ezt láttam. 
Ha felfelé néztem, akkor pedig ezt :)
Amikor felnéztem, a tábla mellett két bringás kis srácot láttam, tetőtől talpig downhilles védőcuccban, akciókamerával felszerelkezve... olyan ismerősnek tűntek, de nem tudtam hová tenni őket. Az egyikük egy kis puffancs volt, a másikuk egy gizda. Olyan ismerős nekem ez a páros...

A kis pufi illedelmesen köszönt és megkérdezte, hogy szerintem ők ezen az úton le tudnának-e menni bringával... hát kis barátom, én biztos, hogy nem tudnék, túl meredek és nagyon köves, sok helyütt tuti cipelni kell a bringát... hogy végül lemerészkedtek-e vagy sem, azt nem tudom, de hogy én ezután kb. 1 hétig azon gondolkodtam, hogy honnan ismerem őket, az tény.

Én balra megyek tovább,
az Ifingerre vezető Klettersteig - az álom, ami nagy valószínűség szerint álom is marad
pedig jobbra van...tulajdonképpen pár száz méter választ csak el tőle :)


Amikor megpillantottam az első embereket, kicsi sajnáltam, hogy itt a vége... fuss el véle.


Innen érkeztem.
Emberek, tehenek, túraútvonalak, hegyek - ez Meran 2000 ;) nyáron vándorparadicsom, télen síparadicsom.


Az turistákhoz nem volt túl sok kedvem, de nem akartam, hogy máris véget érjen a nap.


Úgy voltam vele, hogy ha már egyszer felmásztam idáig, akkor miért is ne menjek még egy kicsit feljebb?


A távolban a falzebeni felvonó felső állomása,
mellette a Berggasthof Piffinger Köpfl,
ez szokott lenni a hegyifutó verseny célja is.
A távolban a hiperszuper Meran 2000 felvonó felső állomása.

Minden olyan szép volt és olyan zöld. Aztán egyszer csak ott volt előttem álmaim netovábbja: Monte Ivigna, alias Ifinger 1h 30".


Ahhoz túl késő volt, hogy még másfél órát másszak, de mindenképp feljebb akartam menni, mert idén még nem jártam 2000 méter fölött... szóval mennem kellett tovább.

Megvan a 2000. méter :)
Egyértelmű volt, hogy nem itt fogom befejezni a mai napot.
Hogy a hegyet tisztelni kell,  arra egy újabb feleslegesen kioltott élet emlékét őrző feszület figyelmezteti az errejárót.

Nekem kicsit morbid, de ennek a tövében is van egy pad.
A felhők színe szép lassan elkezdett  fehérből szürkére váltani, de ennek ellenére is gyönyörű volt a kilátás onnan fentről.

Az a világoszöld folt középen a Gasthof Gsteier.
Hihetetlen, ahogyan szinte méterről métere változik meg a növényzet. 1950 méter felett először eltűnnek a fák, majd kb. 100 méter múlva eltűnnek a bokrok, cserjék is.



És az is hihetetlen, hogy a  a felhők milyen gyorsan képződnek illetve alakulnak át itt fent. Szinte a semmiből lesznek.

Emögött a kisebb kis hupszli mögött magasodik az Ifinger...
De a felhőtől most azt sem látni.
Nem bánom, hogy feljöttem idáig, mert így legalább sikerült rátalálnom erre a padra:


Azóta többször voltam már itt fent kajálni :)
2149 méteren.
A kézfejem feletti világoszöld folt a Gsteier.
Mivel a felhők egyre lejjebb kúsztak, jobbnak láttam, ha elindulok lefelé. Elég kimerítő futós-túrázós nap volt mögöttem, ezért úgy döntöttem, a felvonóval megyek vissza a való világba.

Bergstation, Bergbahn Meran 2000
Trollia legnagyobb felvonója.
Egy kabin 120 fő befogadására képes.
Nincs olyan ember, akit ne nyűgözne le ez a szédítő kilátás.
Ezeken csüng az ember élete.
Érkezik a járatom.
Talstation Bergbahn Meran 2000
Mindössze 7 perc alatt teszi meg a 3646 méteres távolságot.
Ezen a napon  a hegyek még egy lépéssel közelebb kerültek a szívemhez. Akik régebb óta velem vannak itt, azok tudják, hogy korábban egyáltalán nem voltam oda a hegyekért. Magam sem gondoltam volna, hogy ez valaha is megváltozik, de megtörtént. S mint oly sok minden jót, ezt is a futásnak köszönhetem :)
 

Design by Amanda @ Blogger Buster