"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2016. szeptember 30., péntek

Szabó Lőrinc nyomában: Utószó

Az elindulni - úton lenni - megérkezni varázslatos hármasából számomra az "úton lenni" a legkedvesebb. Mióta az eszemet tudom, ezt szeretem a legjobban. Hogy a haflingi csavargásaimon Szabó Lőrinc volt az útitársam, az kicsit furcsa volt az elején, de a végére egészen megszoktam. Minden bizonnyal ez a kis kaland egyike lesz a legkedvesebb emlékeimnek, amiket Trolliából hazaviszek magammal :)

Hafling eddig nem jelentett nekem túl sokat, de Szabó Lőrincnek hála, ez ma már egyáltalán nem így van. Nyár óta szinte az összes szabadnapomat a falu környékén - pontosabban a falu feletti hegyekben - töltöm. Próbálom felfedezni magamnak a környező turistautakat... nem mondom, hogy betéve ismerem már az összeset, de alakulgat a dolog :)

Szeretek úton lenni. Szeretem, hogy az egyik út vége egyben egy újabb út kezdete is, így mindig van miért visszamenni, mert mindig van tovább és ami a legjobb: mindig van feljebb.

2.498 m :)

2016. szeptember 29., csütörtök

Szabó Lőrinc nyomában - 6. rész: A terasz

"Kis caffé-ristorante teraszán ülök. Asztalomon hófehér abrosz, tányér: rajta körte alakú zöld füge, őszibarack és szőlő. Az asztal túlsó végén korlát. Azon túl semmi. És messze-messze, légvonalban öt-hat kilométernyire szemközt, hófödte ormok lustálkodnak a napban. Ők ott, én itt a teraszon. Közöttünk mintha semmi se volna. Ha azonban felállok, s teszek egy lépést a korlátig, látom, hogy mi ez a semmi. Egy ezer méter mély völgy, amelyből, ha ülök, semmi se látszik, és amely, ha lenézek, elém tárja lent, egy kilométernyi mélységben, Merán városát. A város kicsiny, különösen innen, felülről. Olyan, mint egy térkép. 
Térkép van előttem is, és azt mondja, hogy Avelengóban vagyok. Nem túl magasan, csak 1244 méternyire a tenger fölött."
(Sz.L.)

A 2009-es emléktábla-avatás alkalmával a magyar küldöttség tagjai keresték a képeslapon látható Caffé-ristorante Belvedere-t Haflingban, de nem találták. A helyiek sem tudták megmondani, hol lehetett ez  a fateraszos kis kávézó.

Pár évre rá mi is kerestük, de mi sem jártunk sikerrel. Aztán ahogyan az lenni szokott, a sors úgy hozta, hogy "véletlenül" éppen arrafelé kezdtem el futni, ahonnét rálátni arra a hotelre, amelynek a teraszáról készített panorámakép óriásplakátját valamikor láttam már valahol a városban... és a végén összeállt a fejemben a kép. Ez az! Megtaláltam! A Miramonti lesz az!

Legalább is ekkor még azt hittem...

A Miramonti a Sulfner Hotel és a St.Kathrein templom szomszédságában áll.

Kocsifeljáró.
Ez egy A-tól Z-ig alaposan "megdizájnolt" hotel.
Ehhez hasonló okosságok szegélyezik a kocsifeljárót a parkolószintig/mélygarázsig.

Ez még csak a parkolószint.
A parkolóból a hotelbe belépve...
Ez még nem a recepció, ez csak az "előtér".
A kilátás magával ragad.
Ha Trollia, akkor alma.
Magyarországon is lehet kapni, én mégis óva intenék mindenkit az itteni almától.
Majd egyszer talán eljutok odáig és írok róla egy bejegyzést...
ADDIG IS: VÉDD A HAZAIT, VEDD A HAZAIT!
Menjünk inkább fel a teraszra!


Eddig semmi különös, de a korláthoz lépve...







Tavaly októberben készültek a képek. Igazi ősziesre forduló délután volt, a napsugarak nem találtak utat maguknak, nem tudták áttörni a hegycsúcsokon megülő felhőrétegeket. Gondoltam, egy kávé meg egy kis süti jól fog esni.


Kérdeztem a kávémat szervírozó pincérfiútól, hogy hallott-e arról a magyar költőről, aki a 20-as években itt fent a hegyen, az egykori Belvedere teraszán írta meg a Hafling című versét. Nemleges válaszán nem lepődtem meg túlzottan, barátságos viselkedésén viszont annál inkább :)

Tőle tudtam meg, hogy régen itt az utcában szinte az összes épület egyetlen családhoz tartozott és AZ a bizonyos terasz voltaképp az utca végén lévő Meraner Blick terasza lehetett.

Az egykori Belvedere.
Szomszédok.
Az épület apartmanházként működik.
A teraszára nem lehet kimenni.
Körbekerítették az egészet.
Viszont arról a hegyről, ahol futni szoktam, egész jól rá lehet zoom-olni a teraszra.
Nekem nagy élmény volt a Miramonti teraszán ücsörögni. Ha lent vagyok a városban és felnézek a hegyre, sokszor eszembe jut, hogy fel kellene ruccanni ide egy kávéra, de valahogy ez mindig elmarad.

2016. szeptember 23., péntek

Szabó Lőrinc nyomában - 5. rész: A kis tó

"... az erdőben pedig egy kis tó, teli tavirózsákkal."
(Sz.L.)
Tavaly októberben találtam rá a kis tóra. Nem kellett nagyom keresnem, hiszen az elmúlt években elég sok útbaigazító táblát helyeztek el a környéken.

Ahogyan már korábban írtam, a kis majorság, vagy ha úgy jobban tetszik, Bauernhof, ahol annak idején Szabó Lőrinc megszállt, ma már 4 csillagos szállodaként üzemel és saját lovardával és  haflingi lótenyészettel.


A kis tóhoz vezető út a hotel és az istálló épülete között kezdődik és a hotel háta mögött halad el.




Ha az útról lenézünk a hotel hátsó udvarára, akkor megláthatjuk az emléktáblát, amit 2009-ben helyeztek el a hotel akkori főbejárata mellet.


Nem akarom ismételni önmagam, de tényleg nagyon sajnálom, hogy a pár évvel ezelőtti hatalmas hotelátépítés és fejlesztés során ezt a táblát nem helyezték át a mostani főbejárat mellé, mert így a személyzetet és néhány kósza lelket leszámítva, szinte senki sem látja :(


Egy utolsó pillantás az útról a templomra, aztán irány az erdő!



Nem tudom, milyen idős fák alatt vezet az út, de lehet, hogy némelyikük már az 1920-as években is itt éldegélt.

Jól megijesztett szegény pára, pedig már nem is élt :(

Ahogy közeledtem a tó felé, eszembe jutott az a nagy fenyő - pontosabban "fenyőfa-pár" - a régi kis feszülettel, amit tavaly láttam itt, közvetlenül a tó előtt.


Örökkön örökké.

Itt lesznek, a kanyar után :)


Pontosabban: itt kellene lenniük, de nincsenek itt. :( A két fa helyén őket találtam:



Egérke.
Ketten voltak, de a társát valaki letörte, már csak a lába van ott.
Szép kis emlék Trolliából.
Kuvik... szerintem.
Bagoly és sas. Alattuk pedig kígyó kúszott fel a farönkön.
Fáj a szívem a két fenyőért... A kis feszületet megtaláltam. Ott volt pár méterrel arrébb, az út túlsó oldalán. Legalább ez megmaradt.



 Kicsit szomorúan tettem meg a hátralévő pár métert a tóig, de igyekeztem túllépni a látottakon.

Sulfnersee.
Tavirózsa-tenger ugyan nem fogadott, de szerencsére úszott pár virág a vízen.




A víz és a vízpart pedig telis-tele volt aprócska életekkel.





A tó jobb oldalán, a fák alatt kinéztem magamnak egy padot és gondoltam piknikezek egyet, ha már úgyis megéheztem.




Ennél jobb helyet nem is találhattam volna aznap:


Idén valahogy úgy alakult, hogy akárhányszor mentem túrázni, mindig Pick-szalámis szendvicset és pár szelet Marmorkuchent vittem magammal az útra. Ezúttal is így történt.

A cipőm leginkább azért kerül fel néhány képre, hogy én is rajta legyek a fényképen ;)
Na jó, igazából azért, hogy tudjam, miben jöjjek legközelebb ;)
Miközben ettem-ittam, elég nagy lett a forgalom a tó másik oldalán. Harsány, romboló, ágakat tördelő, köveket dobáló német turisták, lovasok, futók, bringások...




Még jó, hogy én a tó innenső oldalán találtam magamnak rejtekhelyet a fák alatt. Úgy elvoltam egymagamban, hogy észre sem vettem, mikor repült el az idő mellettem. Csak akkor tűnt fel, amikor a nap kezdett elbújni a fák mögött és a vízből kiálló növényeken furcsa lények jelentek meg.

Miből lesz a szitakötő?
Nem is tudom, miért jutottak eszembe az Alien-filmek...
Itt volt az ideje továbbállni. Felszedelőzködtem, de mielőtt visszaindultam volna a buszhoz, tettem egy kört a tó körül.

Úgy látszik, nem csak az én örökkön örökké fenyőfám változott át műalkotássá... bár nekem ez az egész egy "kicsit" erős.

Kígyó vargányával.
Róka (azt hiszem) másfajta gombával.
Óriásnyúl.
Mókus.
Az Erdő Szellemét.
Béka.
Passz. Talán hattyú?
Teknősbéka.
Végül egy igazi sárkánygyík.
Nagyon megörültem, amikor az egyik fa tövében a lelkemnek tetsző dologra bukkantam. Akár én is építhettem volna, de nem én voltam. Ezt igazi manók építették. Láttam a lábnyomukat a mohaszőnyegen.


Ha nem hiszitek, járjatok utána!
 

Design by Amanda @ Blogger Buster