"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2016. augusztus 1., hétfő

Szabó Lőrinc nyomában - 2. rész: Hafling régen

Merán, 1924. július 16. 
Kedves Klárika,

most itt vagyok az Alpok között. Holnap felmegyek a szemközt emelkedni kezdő hegyre (nem látszik a képen, csak a lába), és egy alpesi legelőn, fenyvesek és szakadékok közt épült albergóban töltök néhány napot. Oda drótkötélpálya visz fel, Merán városától 1150 m magasságban, 6 perc alatt. Őrült élvezet két ívben fölrepülni ilyen magasba. Mintha repülne gépen, jobban mondva, léghajón az ember! Ne szomorkodjék, elhozom magát is ide egyszer nemsokára! – Ez még Olaszország. Bolzanóba is elmegyek (Bozen), s ha lehet, ott is próbálok éldegélni egy kicsit. Rettenetesen szép errefelé minden. Csókolja sokszor
Lőrinc
Kép forrása: ITT
Hafling/Avelengo napjainkban egy elég "menő" helynek számít Trolliában, de hogy milyen állapotok uralkodhattak errefelé a '20-as évek közepén, azt elég nehéz elképzelni (napjaink euromilliós beruházásainak tükrében).

Régi idők dokumentumaiból azért meg lehet tudni egy-két érdekességet.

Hafling egy istenhátamögötti hegyi falu volt, amit Meran felől csak egy kövekkel kirakott, nagyon meredek hegyi "ösvényen" lehetett megközelíteni. Meran 325 méteren fekszik, úgyhogy kb. 900 méternyi szintkülönbséget kellett legyőzni lentről fel és fentről le. Az ember kétszer is meggondolta, hogy útnak induljon-e.

A helyiek önellátásra rendezkedtek be. Ez volt a normális, ebbe születtek bele, ezt szokták meg. Ha valamit mégis le kellett juttatniuk a városba vagy onnan fel, azt speciális szállítóeszközökkel kellett megoldaniuk.

Utak híján gyakorlatilag el voltak zárva a világtól. Nem volt áruszállítás, nem volt kereskedelem, sőt... semmi sem volt.

Emlékeztek a Rózsa neve c. filmre, ahol az apátságból a ganyét és a szemetet a hegyről leszórták a mélybe? Hát Haflingban is ez volt a helyzet. "A hegyoldal elnyelt mindent" jeligével csak a Jóisten tudja, mi mindent tüntettek el ily módon.

Csak hogy nagyjából teljes legyen a kép, halkan megemlítem azt is, hogy egy-egy Haflinghoz hasonló hegyi településen a tősgyökeres családnevek száma gyakran még az 5-öt sem haladja meg, mert errefelé a rokonok egymás közötti öhöm, öhöm... annak idején természetesnek számított. Ennek tükrében nem kell csodálkozni azon sem, hogy a genetikai rendellenességgel születők aránya Trolliában nagyon magas.

A Haflingot Merannal összekötő felvonó 1923-as átadása vitathatatlanul a legjelentősebb dolog a falu történelmében. Innentől kezdve minden megváltozott. Elkezdtek özönleni felfelé a turistanépek. A parasztok meglátták az ebben rejlő lehetőséget. Hotelek, panziók, kávézók nyíltak.


A személyszállító drótkötélpálya után megépült egy áruszállításra alkalmas felvonó is, ami jó drágán szállította fel a hegyre illetve le a hegyről az élethez szükséges holmikat.

Felvonó volt, de aszfaltozott út nem. Az egyetlen kapocs a "civilizáció" felé a felvonó volt. Elképzelni is nehéz.

A Haflingot Merannal összekötő műút megépítése körül évtizedeken át zajlott a huzavona. Már a 30-as években is szó volt róla, hogy kellene. Mint akkoriban minden hasonló beruházás mögött, emögött is katonai érdekek húzódtak, csak aztán a történelem közbeszólt és Mussoliniéknek Afrikában ennél sokkal fontosabb dolguk akadt.

 Egy fénykép 1958-ból, melyen az akkori polgármester látható,
aki éppen hivatalos teendőit intézi.

Ezután hosszú évtizedekig nem történt semmi, majd a   60-as években az illetékes olasz minisztérium megszavazta az út építéséhez szükséges pénzösszeget, de utalni "elfelejtettek", ráadásul a tervek körül sem volt minden rendben.


Miközben nálunk Moszkvicsok, Volgák, Zsigák, Trabik meg Ifák szántották az utakat, addig Haflingnak még aszfaltozott útja sem volt.


Ha valaki le akart jutni reggel korán a városba, annak hajnalban kellett elindulnia, hogy a meredek, kövekkel és gyökerekkel tarkított hegyi úton - inkább ösvény -  lebotorkáljon. A felvonó ugyanis nem ment egész nap. A haflingiak gyakorlatilag a nap 12 órájában el voltak zárva a külvilágtól. Ráadásul a felvonó használata nagyon drága volt, a teherszállítóé úgyszintén.

A helyiek elégedetlensége egyre csak nőtt, számukra a műút megépítése igazi létkérdéssé vált. Mikor már úgy gondolták, hogy nincs más megoldás, akkor tüntetést szerveztek. Bozenben szórólapokkal, transzparensekkel, úteltorlaszolással próbálták meg ráirányítani a figyelmet a Haflingban uralkodó áldatlan állapotokra. Ekkor 1971-et írtak.



A műutat 1972-ben kezdték el megépíteni, az ünnepélyes megnyitója 1978-ban volt.  Nem lehetett egyszerű építkezés. Haflingba 4 alagúton át vezet a műút - ez azt jelenti, hogy a meredek hegyoldalt 4 helyen kellett átfúrni.

Az út megépítése után felgyorsultak az események a faluban. Megjelentek az autók, majd 1983-ban beindult a várva várt Meran - Hafling autóbuszvonal is. A drága felvonót egyre kevesebben használták, így azt 1984-ben végleg be is zárták.

Ezt követően Haflingnak néhány évtized kellett csak ahhoz, hogy a valaha istenhátamögötti kis faluból igazi turistaparadicsommá változzon.

(A bejegyzésben szereplő képet Gógli, a legjobb barátom szolgáltatta.)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Design by Amanda @ Blogger Buster