"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2016. március 29., kedd

3. Spuri Öböl Félmaraton 2016 - A negyedik félmaratonom

Nem voltam biztos abban, hogy el fogok indulni ezen a versenyen, mert tavaly az utolsó, a 21. kilométer közel 60 méteres szintemelkedése rendesen hazavágott. Akkor megfogadtam, hogy ha legközelebb jövök, akkor "Csak a hülyék futnak... hegynek fel ;-)" pólóban fogok rajthoz állni.

Meg aztán azért sem tudtam, hogy elinduljak-e, mert tavaly rengeteg "kifelé futó ember" verődött itt össze. Sok volt a sznob, a magamutogató nő meg az én vagyok a jó faszi. Engem az ilyen közeg rettenetesen nyomaszt, hányok tőlük. Talán azért viselem nehezen, mert én az év nagy részében tök egyedül vagyok, egyedül is futok, úgyhogy abszolút nem vagyok hozzászokva az effajta sokféleséghez.

Na mindegy. A lényeg a lényeg: végül mégis beneveztem és  2016. március 18-án, pénteken rajthoz álltam Keszthelyen. Amolyan búcsúfélének szántam ezt a versenyt, hiszen vasárnap menni kellett vissza Trolliába. :(

Külön pólót persze nem csináltattam. 

 A verseny előtti rövid bemelegítő futás az egyik keszthelyi mellékutcában.
Olyan szuper volt az idő, hogy kabátot végül nem is vittem magammal.
Idén nem chipes időmérés volt, hanem dugókás... ez nekem azt jelentette, hogy eggyel több dolog lesz nálam, amire figyelni kell.

Én és a dugókám.
Életemben eddig összesen egyszer láttam dugókát és nem igazán tudtam, hogy hogyan működik ez az egész bedugósdi.

Dugóka a bal kézen.

Aztán kiderült, hogy indulásnál kb. 50 méterrel a rajtkapu után majd segítetenek beolvasni, azaz aktiválni a dugókát és ezzel elindítani az időmérést, de célba érkezéskor mindenkinek saját magának kell a célban elhelyezett dugóka-leolvasóba beledugnia a dugókáját és ezzel leállítania a saját idejét.

Mivel az év folyamán alig tudok versenyen részt venni, ezért versenyrutinról az én esetemben nem beszélhetünk. A versenyeken leginkább az a koncepcióm, hogy nincs koncepcióm :) Általában két cél lebeg a szemem előtt: 1. elesés nélkül célba érni (ez nem mindig sikerült eddig), 2. futni egy jót (ez mindig sikerült eddig).

Na de most!

Elhatároztam, hogy viszek magammal saját izót kulacsban és az első két frissítőponton nem fogok megállni, így nyerhetek egy kis időt - amire a verseny utolsó kilométerén nagy szükségem lesz, mert ott 100%, hogy be fogok lassulni.

Kulacs a jobb kézben, a felsőm ujjába becsúszatva.
Olyan jó idő volt, hogy kabátot végül nem is vittem magammal.

2 óra környéki félmaratont szerettem volna futni, de nem sok reményt fűztem ahhoz, hogy  sikerülni fog. Ez egy nagyon nehéz pálya, gyakorlatilag folyamatosan emelkedik... meg a versenyrutin hiánya ugye... meg persze a napsütés... és hát az extra kilók ;)

Novemberi félmaratonos önmagamhoz képest azért felcsúszott rám pár kiló az otthon töltött ca. 2 hónap alatt. Hiába na, a rengeteg süti, amit megettem, meg a K. által készített, extrafinom latte macchiato, amit hozzá ittam, nem veszhetett csak úgy kárba :) De jó is volt, Istenem! És meg is lett a böjtje, cipelhettem 21.1 km-en + fel a hegyre 5%-nyi extrasúlyt zsír formájában magammal.

Annak ellenére, hogy tavaly Trolliában rengeteget futottam hegyre fel, ott bujkált bennem a félsz, hogy a végén mégis a hegy győz majd le engem és nem én őt.

A rajtot megelőző, egymás intim szférájában való álldogálással kapcsolatos fóbiámon sikerült úrrá lennem - de bevallom, nagy megváltás volt, amikor meghallottam a nevemet és magam mögött hagyhattam a tumultust.

Ezen a félmaratonon nem tömegesen rajtolunk.
A szpíker rajtzónánként, abc sorrendben szólítja rajthoz a futókat.

A verseny alatt gyakorlatilag végig sütött a nap, úgyhogy átfutott a fejemen, hogy miért is kellett nekem fekete felsőt választanom mára... ja persze tudom, mert ez a kedvenc futós felsőm... gyakorlatilag a legelső.

A legszuperebb felső, amit valaha vettem, nagyon jó, vékony, szellős anyaga van. Az ujját rá tudom húzni a kézfejemre és van rajta egy nyílás, ahová be tudom dugni a nagyujjamat, így egy csomó pzs-t tudok elrejteni alá a kézfej részéhez - ami nálam létszükséglet - és befér az ujjnyíláson a kulacsom is és hátul van rajta kis cipzáros zseb is - sajnos már nem gyártják.

A saját frissítő jó ötlet volt. Az első két frissítőponton nem, csak a harmadikon álltam meg. Egy kis vizet szerettem volna inni, de pont nem sikerült azt megtalálnom az asztalon, helyette valami szénsavas sz.rt vettem el, mert pont nem ért rá senki azt mantrázni, hogy "Frissítsetek, víz itt, izó itt, tökömtudjami meg ott..."

Kárpótlásul viszont pár kilométerrel arrébb, a negyedik frissítőpontnál lévő csajszik szuperek voltak. Elvettem tőlük a felém nyújtott (!) pohár vizet, kicsit megálltam, míg átöntöttem a kulacsomba. Kellett a tartalék, mert tudtam, hogy a legutolsó emelkedő lábánál szükségem lesz a víz varázserejére.

Így is lett. A hegy lábánál visszavettem a sebességemből, bevettem egy szőlőcukrot, ittam pár korty vizet és ráfordultam a szigligeti várhoz vezető kaptatóra... És elkezdtem a felfelé kapaszkodást.

Az emelkedő alja nem is látszik.
Az emelkedő felén már túl vagyok... tök feketében és éppen előzésben :)
Az emelkedő felénél Kovács István, Kokó jött velünk szembe és nagyon kedvesen biztatott bennünket, hogy már nincs sok hátra, mindjárt vége és fent nagyon jó lesz. Ő is félmaratont futott, csak ő egy "kicsit" előbb ért célba :)

Aztán Lubics Szilvi sétált lefelé az egyik fiával (?) és a kutyájával és neki is volt pár kedves szava hozzánk, tök amatőrökhöz... Szuper élmény volt! :)

A cél felé :)
...és igaza lett Kokónak, a célban tök jó volt :) Legyőztem a hegyet!!!

... és sikerült a dugókámat is bedugni abba a kis szerkentyűbe, ahová kellett, majd a nyakamba akasztották a befutó érmet, megkaptam a befutó csomagot, aztán persze eszembe jutott, hogy a saját órámat ugyanúgy, mint tavaly, idén is elfelejtettem lestoppolni...

 ... és közben K. is rám talált a tömegben :)

Húzós 2 óra van mögöttem.
Leültünk a fák alá egy asztalhoz, míg elmajszoltam a nyeremény almát,  a nyeremény müzliszeletet és kortyolgattam a nyeremény vízből, majd elindultunk haza, hiszen Lehelke már várt ránk :)
 
Lehet, hogy a miénk a világ legkíváncsibb cicája?
EZT futottam. A hivatalos időm 01:59:10 lett. Ha nem dugókás időmérés lett volna, hanem chipes, akkor egy hajszálnyival jobb lett volna az időeredményem, de így is nagyon elégedett vagyok :)

Meg kell hagyni, azért ezen a versenyen is voltak érdekes dolgok... hiába na, futók vagyunk mindannyian, de nem vagyunk egyformák és ezt megint a élesben kellett megtapasztalnom.

Azt már megtanultam, hogy vannak olyan futók, akik papírzsepi nélkül fújják ki az orrukat és a fikájukat simán kicsapják oldalra. Figyelni kell!

Azt is megtanultam, hogy a köpködéssel is hasonló a helyzet. Figyelni kell!

Azt is megtanultam, hogy frissítőpontoknál nem biztos, hogy a kukában landolnak a műanyag poharak, előfordulhat, hogy épp felénk repül egy nem teljesen üres pohár. Figyelni kell!

Hiába, veszélyes sport a futás, úgyhogy tényleg figyelni kell!!!

De ez a verseny...

Én nem vagyok egy másokkal versenyzős futó. Az, hogy versenyen mások leelőznek engem, nem szokott érdekelni. Az, hogy én leelőzök-e másokat, szintén nem. Próbálom a saját tempómat futni, mások akadályoztatása nélkül, őket tiszteletben tartva. Előzés előtt én pl. hátra nézek, hogy lássam, hogy valaki, aki nálam gyorsabb, nem kezdett-e már kikerülni engem meg ilyen kis apróságok.

De ez a nő... ez kérem szépen beszarás volt!

Szemmel láthatóan rosszabb kondiban volt és lassabban is futott, mint én. Gondoltam, szépen kikerülöm. Elfutottam mellette. Erre ő? Gyorsított és nagy fújtatások közepette visszaelőzött, majd belassított előttem, így nekem is lassítanom kellett... és ez megismétlődött még egyszer... kétszer... háromszor... négyszer... baromira idegesítő volt.

Mint amikor az autópályán leelőzünk valakit, aki aztán visszaelőz bennünket, majd beáll elénk és hirtelen 130-ról lelassít 90-re, mi meg fékezhetünk, nehogy belerongyoljunk.

Teljesen kizökkentett és rengeteg energiát kivett belőlem, míg végre megszabadultam tőle. Szerintem abszolút etikátlan volt a viselkedése és egyáltalán nem értem, miért csinálta. Szívem szerint belöktem volna a nádasba...

Remélem, ha nekem nem is, legalább saját magának szerzett pár perc örömet azzal, hogy a futásomba beletrollkodott.

Hazafelé menet mondtam K-nak, hogy én többet ide nem jövök futni... Erre ő: "Tavaly is ezt mondtad ;) ..."

Dehogynem jövök :) Ha másért nem is, a pólóért biztosan :)



A második pólóm és az ötödik futós érmem:)

2 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Izgalommal és érdeklődéssel olvastalak. A lényeg, magadnak megfelelj. A nőt én sem értem, de nem vagyunk egyformák.

J. írta...

Én sem értem még most sem, de örülök, hogy ennyivel megúsztam a vele való találkozást.

Megjegyzés küldése

 

Design by Amanda @ Blogger Buster