"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2016. március 29., kedd

3. Spuri Öböl Félmaraton 2016 - A negyedik félmaratonom

Nem voltam biztos abban, hogy el fogok indulni ezen a versenyen, mert tavaly az utolsó, a 21. kilométer közel 60 méteres szintemelkedése rendesen hazavágott. Akkor megfogadtam, hogy ha legközelebb jövök, akkor "Csak a hülyék futnak... hegynek fel ;-)" pólóban fogok rajthoz állni.

Meg aztán azért sem tudtam, hogy elinduljak-e, mert tavaly rengeteg "kifelé futó ember" verődött itt össze. Sok volt a sznob, a magamutogató nő meg az én vagyok a jó faszi. Engem az ilyen közeg rettenetesen nyomaszt, hányok tőlük. Talán azért viselem nehezen, mert én az év nagy részében tök egyedül vagyok, egyedül is futok, úgyhogy abszolút nem vagyok hozzászokva az effajta sokféleséghez.

Na mindegy. A lényeg a lényeg: végül mégis beneveztem és  2016. március 18-án, pénteken rajthoz álltam Keszthelyen. Amolyan búcsúfélének szántam ezt a versenyt, hiszen vasárnap menni kellett vissza Trolliába. :(

Külön pólót persze nem csináltattam. 

 A verseny előtti rövid bemelegítő futás az egyik keszthelyi mellékutcában.
Olyan szuper volt az idő, hogy kabátot végül nem is vittem magammal.
Idén nem chipes időmérés volt, hanem dugókás... ez nekem azt jelentette, hogy eggyel több dolog lesz nálam, amire figyelni kell.

Én és a dugókám.
Életemben eddig összesen egyszer láttam dugókát és nem igazán tudtam, hogy hogyan működik ez az egész bedugósdi.

Dugóka a bal kézen.

Aztán kiderült, hogy indulásnál kb. 50 méterrel a rajtkapu után majd segítetenek beolvasni, azaz aktiválni a dugókát és ezzel elindítani az időmérést, de célba érkezéskor mindenkinek saját magának kell a célban elhelyezett dugóka-leolvasóba beledugnia a dugókáját és ezzel leállítania a saját idejét.

Mivel az év folyamán alig tudok versenyen részt venni, ezért versenyrutinról az én esetemben nem beszélhetünk. A versenyeken leginkább az a koncepcióm, hogy nincs koncepcióm :) Általában két cél lebeg a szemem előtt: 1. elesés nélkül célba érni (ez nem mindig sikerült eddig), 2. futni egy jót (ez mindig sikerült eddig).

Na de most!

Elhatároztam, hogy viszek magammal saját izót kulacsban és az első két frissítőponton nem fogok megállni, így nyerhetek egy kis időt - amire a verseny utolsó kilométerén nagy szükségem lesz, mert ott 100%, hogy be fogok lassulni.

Kulacs a jobb kézben, a felsőm ujjába becsúszatva.
Olyan jó idő volt, hogy kabátot végül nem is vittem magammal.

2 óra környéki félmaratont szerettem volna futni, de nem sok reményt fűztem ahhoz, hogy  sikerülni fog. Ez egy nagyon nehéz pálya, gyakorlatilag folyamatosan emelkedik... meg a versenyrutin hiánya ugye... meg persze a napsütés... és hát az extra kilók ;)

Novemberi félmaratonos önmagamhoz képest azért felcsúszott rám pár kiló az otthon töltött ca. 2 hónap alatt. Hiába na, a rengeteg süti, amit megettem, meg a K. által készített, extrafinom latte macchiato, amit hozzá ittam, nem veszhetett csak úgy kárba :) De jó is volt, Istenem! És meg is lett a böjtje, cipelhettem 21.1 km-en + fel a hegyre 5%-nyi extrasúlyt zsír formájában magammal.

Annak ellenére, hogy tavaly Trolliában rengeteget futottam hegyre fel, ott bujkált bennem a félsz, hogy a végén mégis a hegy győz majd le engem és nem én őt.

A rajtot megelőző, egymás intim szférájában való álldogálással kapcsolatos fóbiámon sikerült úrrá lennem - de bevallom, nagy megváltás volt, amikor meghallottam a nevemet és magam mögött hagyhattam a tumultust.

Ezen a félmaratonon nem tömegesen rajtolunk.
A szpíker rajtzónánként, abc sorrendben szólítja rajthoz a futókat.

A verseny alatt gyakorlatilag végig sütött a nap, úgyhogy átfutott a fejemen, hogy miért is kellett nekem fekete felsőt választanom mára... ja persze tudom, mert ez a kedvenc futós felsőm... gyakorlatilag a legelső.

A legszuperebb felső, amit valaha vettem, nagyon jó, vékony, szellős anyaga van. Az ujját rá tudom húzni a kézfejemre és van rajta egy nyílás, ahová be tudom dugni a nagyujjamat, így egy csomó pzs-t tudok elrejteni alá a kézfej részéhez - ami nálam létszükséglet - és befér az ujjnyíláson a kulacsom is és hátul van rajta kis cipzáros zseb is - sajnos már nem gyártják.

A saját frissítő jó ötlet volt. Az első két frissítőponton nem, csak a harmadikon álltam meg. Egy kis vizet szerettem volna inni, de pont nem sikerült azt megtalálnom az asztalon, helyette valami szénsavas sz.rt vettem el, mert pont nem ért rá senki azt mantrázni, hogy "Frissítsetek, víz itt, izó itt, tökömtudjami meg ott..."

Kárpótlásul viszont pár kilométerrel arrébb, a negyedik frissítőpontnál lévő csajszik szuperek voltak. Elvettem tőlük a felém nyújtott (!) pohár vizet, kicsit megálltam, míg átöntöttem a kulacsomba. Kellett a tartalék, mert tudtam, hogy a legutolsó emelkedő lábánál szükségem lesz a víz varázserejére.

Így is lett. A hegy lábánál visszavettem a sebességemből, bevettem egy szőlőcukrot, ittam pár korty vizet és ráfordultam a szigligeti várhoz vezető kaptatóra... És elkezdtem a felfelé kapaszkodást.

Az emelkedő alja nem is látszik.
Az emelkedő felén már túl vagyok... tök feketében és éppen előzésben :)
Az emelkedő felénél Kovács István, Kokó jött velünk szembe és nagyon kedvesen biztatott bennünket, hogy már nincs sok hátra, mindjárt vége és fent nagyon jó lesz. Ő is félmaratont futott, csak ő egy "kicsit" előbb ért célba :)

Aztán Lubics Szilvi sétált lefelé az egyik fiával (?) és a kutyájával és neki is volt pár kedves szava hozzánk, tök amatőrökhöz... Szuper élmény volt! :)

A cél felé :)
...és igaza lett Kokónak, a célban tök jó volt :) Legyőztem a hegyet!!!

... és sikerült a dugókámat is bedugni abba a kis szerkentyűbe, ahová kellett, majd a nyakamba akasztották a befutó érmet, megkaptam a befutó csomagot, aztán persze eszembe jutott, hogy a saját órámat ugyanúgy, mint tavaly, idén is elfelejtettem lestoppolni...

 ... és közben K. is rám talált a tömegben :)

Húzós 2 óra van mögöttem.
Leültünk a fák alá egy asztalhoz, míg elmajszoltam a nyeremény almát,  a nyeremény müzliszeletet és kortyolgattam a nyeremény vízből, majd elindultunk haza, hiszen Lehelke már várt ránk :)
 
Lehet, hogy a miénk a világ legkíváncsibb cicája?
EZT futottam. A hivatalos időm 01:59:10 lett. Ha nem dugókás időmérés lett volna, hanem chipes, akkor egy hajszálnyival jobb lett volna az időeredményem, de így is nagyon elégedett vagyok :)

Meg kell hagyni, azért ezen a versenyen is voltak érdekes dolgok... hiába na, futók vagyunk mindannyian, de nem vagyunk egyformák és ezt megint a élesben kellett megtapasztalnom.

Azt már megtanultam, hogy vannak olyan futók, akik papírzsepi nélkül fújják ki az orrukat és a fikájukat simán kicsapják oldalra. Figyelni kell!

Azt is megtanultam, hogy a köpködéssel is hasonló a helyzet. Figyelni kell!

Azt is megtanultam, hogy frissítőpontoknál nem biztos, hogy a kukában landolnak a műanyag poharak, előfordulhat, hogy épp felénk repül egy nem teljesen üres pohár. Figyelni kell!

Hiába, veszélyes sport a futás, úgyhogy tényleg figyelni kell!!!

De ez a verseny...

Én nem vagyok egy másokkal versenyzős futó. Az, hogy versenyen mások leelőznek engem, nem szokott érdekelni. Az, hogy én leelőzök-e másokat, szintén nem. Próbálom a saját tempómat futni, mások akadályoztatása nélkül, őket tiszteletben tartva. Előzés előtt én pl. hátra nézek, hogy lássam, hogy valaki, aki nálam gyorsabb, nem kezdett-e már kikerülni engem meg ilyen kis apróságok.

De ez a nő... ez kérem szépen beszarás volt!

Szemmel láthatóan rosszabb kondiban volt és lassabban is futott, mint én. Gondoltam, szépen kikerülöm. Elfutottam mellette. Erre ő? Gyorsított és nagy fújtatások közepette visszaelőzött, majd belassított előttem, így nekem is lassítanom kellett... és ez megismétlődött még egyszer... kétszer... háromszor... négyszer... baromira idegesítő volt.

Mint amikor az autópályán leelőzünk valakit, aki aztán visszaelőz bennünket, majd beáll elénk és hirtelen 130-ról lelassít 90-re, mi meg fékezhetünk, nehogy belerongyoljunk.

Teljesen kizökkentett és rengeteg energiát kivett belőlem, míg végre megszabadultam tőle. Szerintem abszolút etikátlan volt a viselkedése és egyáltalán nem értem, miért csinálta. Szívem szerint belöktem volna a nádasba...

Remélem, ha nekem nem is, legalább saját magának szerzett pár perc örömet azzal, hogy a futásomba beletrollkodott.

Hazafelé menet mondtam K-nak, hogy én többet ide nem jövök futni... Erre ő: "Tavaly is ezt mondtad ;) ..."

Dehogynem jövök :) Ha másért nem is, a pólóért biztosan :)



A második pólóm és az ötödik futós érmem:)

2016. március 27., vasárnap

Jn 11, 25-26


"...én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él, és mindenki, aki él, és hisz énbennem, soha meg nem hal..."

2016. március 16., szerda

Sajkodi portyán


Sajkod, a Sajkodi-öböl Tihany egyik legszebb és legnyugisabb része. Szeretjük.


Sajkod fentről.


Sajkod lentről.
A hosszú hétvégén rajtunk kívül még több százan szerették... köztük egy bringás pár is, akik úgy gondolták, hogy a kijelölt turistautakon ők bizony biciklivel fognak végighasítani.

Nem mindenhol ilyen barátságosak a terepviszonyok.
Vuk a turistaúton andalgott, úgy 20 méternyire előttünk. Kedvező volt a széljárás, nem vett észre bennünket. Hatalmas jószág volt - szerintem én ilyen nagy rókát ezelőtt még nem is láttam, pláne nem ilyen közelről.

Hú, micsoda téma és milyen jó kép lesz... és ebben a pillanatban, huss... mindennek vége. Két bringás a dombtetőn, róka el, én meg ott állok csalódottan az út szélén. Köszi, ez lett volna a nap képe.

A pillanat, amikor majdnem sikerült lencsevégre kapni Vukot.
Nem mondom, hogy nem voltam mérges. Pláne akkor, amikor láttam, hogy a csaj leszállt a bicikliről, mert nem mert legurulni a dombról... amin bevallom, egy cseppet sem csodálkozom, én sem mertem volna a meredek domboldal és a földből kiálló, valaha falépcső fokokat tartó vasrúd végek láttán... nem is értem, egyáltalán mit kerestek ott biciklivel... ja persze, adrenalint.


Amikor kiértünk az erdőből, még akkor is ezen szomorkodtam, egészen addig, amíg észre nem vettük Vukot a távolban, a tisztás szélén osonni.

A pillanat, amikor az erdőből kiérve úja megpillantottuk Vukot.
Igaz, nagyon messze volt, de ő volt az. Még egyszer megmutatta magát. :)


Jó tudni:

Az Etv. 91. §-a a következő (1a)-(1e) bekezdéssel egészül ki:

 (1b) Az erdőben abban az esetben lehet a megjelölt turistaúton kerékpározni és lovagolni, a megjelölt kerékpáros úton lovagolni, ha az együttes használat lehetősége jelzéssel az adott turistaúton vagy kerékpáros úton megjelölésre került.

 (1c) Az (1b) bekezdés szerinti együttes használatot az erdészeti hatóság engedélyezi, ha az a látogatók életét és testi épségét nem veszélyezteti.

2016. március 13., vasárnap

Országfutás 3.

Mivel az első és a második Országfutásnak is részesei voltunk, így a harmadikat sem hagyhattuk ki :) Bár bevallom töredelmesen, majdnem sikerült lemaradtunk róla, de szerencsére március 12-én reggel bemondták a rádióban, hogy határainkon innen és túl ma kerül megrendezésre a 3. Országfutás... Hoppá! Gyorsan beregisztráltam és délután fel is vettük a nyúlcipőt.


Ahhoz képest, hogy az országfutások alkalmával együtt mozdul az ország népe, mi nemhogy futóval, de még sétáló emberrel sem találkoztunk út közben. Meg is jegyeztük, hogy furcsa országfutás a mienk... felénk úgy látszik, mindenkinek más dolga akadt.

Sebaj, mi harmadszorra is jót országfutottunk :) A szokásos Alsóörs - Csopak - Alsóörs útvonalunkat annyiban módosítottuk, hogy a csopaki Csillagvárta helyett most kicsit tovább, egészen pontosan a csopaki mólóig futottunk.  Így  a résztvevők által összesen megtett 70.965 km-hez mi 2 x 11,67 km-rel járultunk hozzá.


Fusson akinek kedves az élete! ;)

2016. március 11., péntek

Az Amfiteátrum felett

Bár semmi köze az ókori rómaiakhoz, az Alsóörs határában lévő egykori kőfejtőnek mégis Amfiteátrum a neve, pedig hívhatnánk Kőfejtőnek is :)

Az Amfiteátrumhoz vezető úton.
A domboldalba simuló Amfiteátrum helyén régen vörös homokkövet bányásztak. A "vöröskő" a térség építészetének jellemző építőanyaga. Templomok, házak, utak, lépcsők, kerítések, támfalak épültek és épülnek belőle mind a mai napig.

Amfiteátrum, Alsóörs

Nyaranta néhány előadás erejéig a vöröskőből és betonból épült lépcsősorok a veszprémi Pannon Várszínház nyári szabadtéri előadásainak nézőterévé változnak.

Az előadások alkalmával a sorok zsúfolásig megtelnek.
Ám most, a tavasz kezdetén, a nemisvolt tél végeztével, a természeté mind a 36 lépcsősor.

A kőtörmelékek között ibolya virágzik.
A betonlapokon bogarak izegnek-mozognak.

Messziről nem néz ki olyan rosszul, de azért ráférne egy felújítás.
Az Amfiteátrum közvetlen szomszédságában terepíjász pálya fekszik, az egyik út ezen keresztül, a másik efelett vezet az erdőbe.



Ilyen fatáblákra erősítik fel a célokat.
Az egyik céltábla mögött megbújó, vöröskőből épült lépcsőt megmászva...


...máris a négyszögletű kerek erdő hatalmas tölgyfái alatt bóklászhatunk.



Erre halad a Balaton-felvidéki kék túra gyalogos jelvényszerző túramozgalom útvonala is.





A kék jelzésről letérve valaki kedvenc helyére tévedtünk. Jó érzés, hogy másnak is jelent valamit a világnak ezen kis darabkája.

Ezek az imazászlók nem véletlenül vannak pont itt.
A fák mögött a Balaton.



"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."

...ez pont egy olyan hely nekem.

2016. március 6., vasárnap

Ne bántsuk a hóvirágot!

Amikor az erdőt járva rábukkanunk az első hóvirágra, az mindig nagy örömöt okoz. Ahogy a törékeny kis virágok, a rájuk nehezedő falevelek súlyával mit sem törődve utat találnak maguknak az avarillatú erdők mélyén, az igazi ünnep. A tavasz ünnepe.

Az egyik legkedvesebb virágom.
 A "Nézd csak, ott egy hóvirág!" felkiáltás után  biztosak lehetünk benne, hogy  rövidesen következik az "... ott is van kettő!"


Majd egyszeriben arra leszünk figyelmesek, hogy egymást érik a kisebb-nagyobb hóvirág fészkek.


Több, mint egy évtizede az emberi telhetetlenség majdhogynem a kihalás szélére sodorta ezt a csodálatos kis virágot. Persze nem a nőnapot megelőző napokban, a belvárosok sétálóutcáin hóvirágcsokrokat áruló nénikék okozták mindezt, hanem azok, a hagymatolvajló banditák, akik ásóval, kapával, munkagépekkel tarolták le a hóvirág lelőhelyeket, mit sem törődve azzal, hogy mekkora természetkárosítást végeznek.

Majd jött a felvásárló és a legszebb kelet-európai hagymák a tulipánok országába utaztak - a satnyák természetesen nem kellettek senkinek -, majd Hollandiában a hóvirághagymák celofánba csomagolt cserepekbe kerültek, hogy aztán egy újabb utazást követően egy kelet-európai multinacionális áruház polcain rohadjanak el.

A törvényi szabályozás elkerülhetetlenné vált, de mint mindennek, ennek is a kisember itta meg a levét... ebben az esetben a nyugdíját kiegészíteni próbáló nénik és bácsik.


Ha az erdőt járjuk és meglátunk egy hóvirágot, jusson eszünkbe, hogy ez a virág a természetvédelmi szempontból jelentős növényfajaink közé tartozik és mint veszélyeztetett, védett növényeinknek, neki is van pénzben kifejezett értéke.

A hóvirág eszmei értéke: 10.000 forint és nemcsak a hagymáját tilos begyűjteni, de a virágot száránál fogva is TILOS leszakítani!!!

Ne szedjük le! Ne tapossuk össze! Adjuk meg az esélyt arra, hogy több tavaszon át gyönyörködhessünk benne mi is és mások is!
 
De ami ennél is fontosabb: hagyjunk időt a hóvirágállományunknak arra, hogy genetikailag megerősödhessen. A természet megoldja, amit meg kell oldania. Mi, egyszerű emberek annyit tehetünk, hogy nem nehezítjük meg a dolgát.
 

Design by Amanda @ Blogger Buster