"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2016. december 31., szombat

Valami fénylik fent az égen

Nyár volt, szabadságomat töltöttem otthon. A Nap lemenőben volt már, de még teljesen világos volt. Egyik esti futásunk alkalmával, amikor Csopakról Alsóörs felé futottunk, az égbolton egy tőlünk távolodó, nagyon fényes valamit vettünk észre. 

A hullócsillagot kizártuk, mert nem az volt. Ufó sem lehet, mert én azt már láttam és az tök másmilyen, hihi.

A világ legnagyobb természetességével tudakoltam az uramtól:
- Tudsz arról valamit, hogy esetleg lőttek fel mostanában űrhajót?
- Mi vaaan?
- Hát csak azért kérdezem, mert ha az a valami, nem ufó, akkor biztos a Föld légkörébe érve éppen most elégő valami lehet... mondjuk egy űrhajó darabkája... bár annak lefelé kellene esnie...
Szerintetek a 10. km-nél ki fogja jobban a hasát a röhögéstől egy ilyen mondat elhangzását követően? Az, akitől kérdezik vagy az, akinek a száját elhagyja? :D

Nekünk ilyen vidám futásaink szoktak lenni, ha nagy ritkán együtt futunk.

Jól van, jól van, félre a tréfát! Az a valami, amit mi akkor láttunk, az nem volt más, mint az ISS, az International Space Station, vagyis a Nemzetközi Űrállomás.

Ti tudtátok, hogy szabad szemmel is lehet látni?

Én amióta tudom, azóta érdekes módon rendszeresen belefutok... szó szerint :) Vagy éppen akkor indulok futni vagy éppen akkor jövök visszafelé. Felnézek az égre és hoppá, már megint itt húzott el :) Nem tudom miért, de ha észreveszem, nagyon örülök magamnak.

Jó, mondjuk amúgy is megszállott égboltkémlelő vagyok. A műholdaknak is szoktam örülni... na nem annyira, mint egy hullócsillagnak, de az apró öröm is öröm :)

Ha szeretnétek tudni, hogy ott, ahol Ti éltek mikor látható az űrállomás, akkor látogassatok el IDE. A jobb felső sarokban lévő négyzetben meg tudjátok adni a saját tartózkodási helyeteket, majd a kapott táblázatban a vonulás dátumára kattintva pedig előjön egy csillagtérkép, amin látszik az ISS vonulási pályája.

Az ISS vonulása Alsóörs felett, 2017. január 01.
Tűzijáték és pezsgő helyett ezzel a képpel kívánok
boldogságos új évet mindenkinek!

2016. december 27., kedd

Egyik tégla a másikra

Nem állt le a házfelújítás, csak ahogyan az a hétköznapi embereknél lenni szokott, nálunk is zajlik az élet és történik egy, s más. Nem a házfelújítás az egyetlen feladat, amit meg kell oldanunk, sokfelé kell koncentrálni és ez nem mindig könnyű. Szerettük volna, ha ebben az évben kicsit tovább jut a történet, de varázsolni nem tudunk, úgyhogy haladunk, ahogyan haladunk.

Ott hagytam abba, hogy készül a ház szigetelt alapja. Ez elég időigényes munka volt, aminek mindenképp el kellett készülnie a tél és az esős időszak beállta előtt. Örömmel jelentem: az alap elkészült és került bele anyag rendesen :)

Ez hatalmas lépés a ház életében, hiszen ilyen szigetelt és szilárd alapokon még sohasem állt szegényke.

Ezután jöhettek a téglás feladatok.

Volt két kéményünk. Az egyik a konyhában, a másik a padlásfeljáróban. Mindkettőt elbontattuk és újra rakatjuk őket. Nem készen kaphatót vettünk, hanem a kőművesúr rakja nekünk a kéményeket téglából.

A régi padlásfeljáróból alakítjuk ki a fürdőszobát, s hogy minden kényelmesen elférjen (mosdó, fürdőkád, vécé, bidé), a kéménynek mennie kellett.

Itt elég látványos lesz majd az átalakulás. :)

Mivel a boronafalakat nem lehet burkolni, ezért a fürdőszobát 150 cm-es magasságig ytong téglával kell felfalazni. Erre jöhet majd a csempe... pontosabban nem csempe, mert mást választottunk, de erről majd a maga idejében írok.
 
Ezenkívül a padlásfeljáró és a kisszoba közötti boronafalat téglafalra kellett cserélni, úgyhogy lett egy nem várt téglafalunk is :)

A vécé és a fürdőkád között lesz egy kisebb ytong fal, amolyan térelválasztó jelleggel.

Ég veled padlásfeljáró! Helló fürdőszoba!
Hihi. Én már látom:)
A fürdőszoba úgy fog kinézni, hogy szemben bal oldalon lesz a vécé, vele szemben a jobb oldalon a bidé. Vécé mellett 150 cm magas válaszfalacska, aztán következik a fürdőkád, majd a mosdó. Ez a terv.

A falra szerelhető dolgok (vécé, bidé) boronafalaknál eleve ki vannak lőve, ezért olyan szanitereket kellett keresnünk, amik lábon állnak. Az Alföldi Liner termékcsaládot választottuk, ami az egyszerű, letisztult vonalaival szerintem passzolni fog a házikóhoz.

A kémény innen a konyhába került. Voilá:

A kémény másik oldalán van a fürdőszoba bejárata.
A bal oldalon lévő falat szintén ytong téglával kell burkolni, ugyanis itt lesz a világ egyik legjobb találmánya, a tűzhelykazánunk, ami mögött - és alatta is - tűzálló fal és burkolat kell, hogy legyen. A tűzhelykazán egy szuper dolog, fűt, meleg vizet készít, süt, főz... egyszerűen mindent tud.

Ezen is sokat dilemmáztunk... mármint nem azon, hogy legyen-e, mert azt tudtuk, hogy az lesz, csak azt nem tudtuk, hogy milyen legyen.

A jó öreg Salgó sparheltet gyártó magyar céget Wamslernek hívják... már ez sem magyar (ugyanúgy, mint ahogyan az Alföldi sem), de legalább a termelést nem vitték külföldre. Az ő tűzhelykazánjukat néztük ki.

Az Őrségben, a szlovén határ mellett sokan használnak szlovén gyártmányút. Azok is szuperek és lényegesen olcsóbbak is, mint a Wamsler, csak hát a garancia ugye... mert ismerem magam jól: ami elromolhat, az nálam el is romlik.

Ez az évem ebből a szempontból katasztrofális és kész anyagi csőd volt: laptop, fényképező, hogy csak a legdurvábbakat említsem. De hogy miért van ez?

Szóval biztos ami biztos, úgy néz ki, hogy maradunk a határainkon belül és egy Wamsler tűzhelykazán lesz a házunk lelke.

De ez még egy pöttyet odébb van.

2016. december 25., vasárnap

Békés karácsonyt!

Köszönöm, hogy benéztél hozzám. Köszönöm, hogy velem vagy. Köszönöm, hogy figyelsz rám.

Engedd meg, hogy cserébe megajándékozzalak valamivel.

De előtte még kérnék Tőled valamit... este, ha minden elcsendesedik körülötted:
- Készítsd el a kedvenc teádat és tölts magadnak egy jó nagy bögrényit!
- Pakolj egy tányérra néhány szemet a kedvenc karácsonyi süteményeidből (ha bírsz még enni)!
- Gyújts meg egy gyertyát!
- Kapcsold ki a tévét / a rádiót! Kapcsold le a villanyt!
- Vackold be magad a kedvenc foteledbe, egy pihe-puha takaróval!
- A bögre teát és a sütiket ne felejtsd kint a konyhában ;) !
Készen állsz?

Indítsd el!


Pihenj! Szánj időt magadra!

Boldog karácsonyt!

2016. december 23., péntek

A legkedvesebb karácsonyi ajándék: egy tenyérnyi macskaszőr

Pár évvel ezelőtt, amikor ismét egy nagyot fordult velünk a világ, Lehelkém a maga módján próbálta meg feldolgozni az őt ért hatalmas változást.

Úgy állt a helyzet, hogy 7 év után Trolliában a lejáratához közeledett a kis lakásunk bérleti szerződése. A tulajdonos pedig úgy döntött, eladja a lakást, persze albérlők nélkül. Amikor annak idején az első 2 év után még 5 évre meghosszabbítottuk a szerződést, akkor még azt mondta, hogy ó, bármeddig leszerződhetünk. Mi akkor a bármeddiget nem mertük bevállalni, úgyhogy a bűvös 7. év lejártához közeledve elég nehéz helyzet elé kerültünk. Döntenünk kellett, hogy hogyan tovább. Két lehetőség állt előttünk: keresünk egy másik lakást vagy hazacuccolunk.

Trolliában az évek során a lakásbérleti díjak egészen a csillagokig kúsztak fel, úgyhogy olyan olcsón, mint addig, nem tudtunk volna sehol sem lakni. Nem nagyon érte volna meg csak azért dolgoznunk, hogy fent tudjunk tartani egy albérletet. Segélyért, támogatásért kilincselni a hivatalokban? Na azt nem.

Nekünk az örökre külföldön maradás amúgy sem volt opció. Persze nem mondom, hogy az ember néha nem játszadozott el a gondolattal, hogy mi lenne, ha... De nem.

Aki azt mondja, hogy idegen földön ugyanolyan teljes életet tud élni, mint a saját hazájában az nem csak a környezetét csapja be, de saját magának is hazudik.

Mi megkaptuk a kellő lökést és mindent átrágva meghoztuk a döntést: ha lejár a szerződés, hazaköltözünk. Ebben az időszakban K. elég sok időt töltött tőlünk távol és Lehelkém ezt az egészet nem nagyon tudta hová tenni.

Sokat szomorkodott. Szerintem úgy érezhette, hogy odalett az ő kis falkája. Ha otthon voltam, árnyékként követett mindenhová.

Ha szkájpoltunk, ő is szkájpolt.
Ha pakolásztam, ő is pakolt.
Ha varrogattam, ő is varrt.
Ha ki akartam cserélni a szemetesben a zacskót,
akkor neki is pont az üres zacskóval volt valami halaszthatatlan dolga.
Szerencsére az étvágyával nem volt semmi baj, viszont azt vettem észre, hogy a szokásosnál is többet tisztálkodott és szép lassan kezdett eltűnni a hasa aljáról a szőr. Egyszerűen lenyalogatta.


2013. július
Ez volt a kezdet.
Aztán lejárt a szerződésünk, hazapakoltunk. Félig felszámoltuk a kinti életünket. Már-már azt gondolhatta volna szegény Lehikém, hogy végre helyre áll a rend körülötte, hiszen újra otthon voltunk és teljes volt a létszám. De az élet nem ilyen egyszerű... a miénk legalább is nem.

Egy kis téli szünet után megint csak hárman voltunk két felé: ők ketten otthon, én pedig újra Trolliában. Na, ezt hogyan magyarázod meg egy macskának? Sehogy. Egészen pici kora óta velem van. Szerintem ekkor azt gondolta, hogy végleg cserbenhagytam.

Szkájpolás: feje a hangszórónál és közben ölel.
Egy mindannyiunk számára nehéz időszak vette kezdetét, amit már Lehikém emésztése is megsínylett. Nagyon féltünk, hogy valami komolyabb baja lesz, de szerencsére nem lett. K. kikísérletezte a legmegfelelőbb étrendet  a számára, így az emésztési gondjai szép lassan megszűntek. A hasán a szőr viszont továbbra is csak fogyott.

Ez elég intim. Látszik, hogy a lenti cickóit nem fedi semmi.
2016. nyarán már ott tartottunk, hogy az alhasán a pihe-puha szőr helyett egy nagy tenyérnyi meztelenség éktelenkedett csak. Teljesen feladtuk a reményt, hogy valaha is visszanő a szőre. Egyszerűen nem hagyta, hogy az újonnan kinőtt kis pihék megerősödjenek. Olyan átéléssel nyalogatta a hasaalját, hogy mi kínunkban már csak nevetni tudtunk rajta, de még jobban szerettük ezért, mint valaha.

2016. június 18. - itt még meztelen.
Aztán valami megváltozott. Szerintem összeállt a fejében a kép és megnyugodott.

Megnézte, ott vagyok-e ;)
Rájött, hogy az ő falkája továbbra is teljes, csak én néha bemegyek a számítógépbe, majd idővel előkerülök. Eddig tartott, hogy feldolgozza és elfogadja a változásokat. Néhány hónap alatt szépen megnövesztette a szőrt a hasa alján.

2016. december 20.
Nem is gondolnátok, hogy egy tenyérnyi macskaszőrnek mennyire lehet örülni :)
Most még puhább és selymesebb neki, mint előtte volt. Az, hogy pár éve már nem hurcoljuk őt A-ból B-be, hét határon át, szintén pozitívan hatott erre a folyamatra.

A mi 13 éves, 4,5 kilónyi tömény szeretetünk.

Imád itthon lenni, itt van otthon.

2016. december 21., szerda

Naplemente 2000 méter felett

Idén az október úgy húzott el mellettem, mintha nem is lett volna. Úgy terveztem, hogy aktívan fogom eltölteni, de sajnos nem nagyon volt rá lehetőségem. Összesen, ha 2 teljes szabad napom volt a hónapban, akkor sokat mondok. A fél napokat meg nagyjából a hajamra kenhettem... sok mindent nem tudtam velük kezdeni.

Vártam nagyon a november 1-jét, mert aznap szabad kellett volna legyek végre. És a hangsúlyt itt a "volna" kapja, mert nem voltam. Újra volt Vormittag arbeiten... a bitte meg valahol útközben elmaradt. Na mindegy, inkább nem húztam fel magam... még azon sem, hogy a délelőtti munka az délután 2 óráig tartott.

2-kor letettem a lantot, rendbe szedtem magam, ettem, összekészítettem a holmimat és belecsaptam a lovak közé. Futó-fotó kirándulás.

Futás a felvonóig, onnan felvonóval fel Meran 2000-re. Drága, ám egyben a leggyorsabb módja a feljutásnak, ha szorít az idő. És engem szorított, mert már délután 4 óra volt és kicsivel 5 után ment is le aznap a napocska. Szóval volt bő egy órám, amit szerettem volna a lehető legjobban kihasználni.

A pénztárnál a pali kérdezte, hogy van-e kedvezményre jogosító kártyám.

Ezt a turisták ingyen kapják, de az én igenfigyelmes főnökömnek eszébe sem jutna soha, hogy az alkalmazottainak is csúsztasson egyet, pedig neki semmibe sem kerülne ez a gesztus, nekünk meg talán jól is esne néha egy kis figyelmesség.
  
Amikor mondtam neki, hogy nincs, én itt "csak" dolgozom, akkor gondolkodás nélkül adott egy kedvezményes jegyet felfelé. Sőt, még azt is megkérdezte, hogy hogyan tervezem lejönni fentről - az utolsó felvonó 5-kor indul le. Mondtam neki, hogy úgy tervezem, hogy Falzebenig futok majd, ott pedig buszra szállok. Nem kíváncsiságból kérdezte szerintem, hanem azért, mert ha történne velem valami odafent, pl. eltűnnék, akkor őt, mint az utolsó embert, aki beszélt velem, biztos meginterjúvolnák, hogy a kis hölgy nem említette véletlenül, hogy mire készül?

Szerencsére nem történt velem semmi :)

A felvonó kevesebb, mint negyed óra alatt repít fel Meran 2000-re. Ez az idő pont elég arra, hogy az ember maga mögött hagyja mindazt, amit maga mögött kell hagynia.


A megállóhoz közeledve nagyon jól látszik az Ifinger csúcsaiak  elhelyezkedése.

Bal oldalon a Nagy Ifinger 2581 m, középen a Kis Ifinger 2552 m.
Jobb oldalon a kis hegyoldalacska a "TOP"-pal az a fal, amelyiken a Klettersteig vezet).
A fények és a színek nagyon ígéretesek voltak aznap.


Szinte teljesen egyedül voltam fent, a Nappal a hátam mögött.


Egy ragadozómadár hangja törte csak meg a csendet. Szerintem valamilyen sas lehet, de igazán nem értek hozzá.

Ezen a képen jobb oldalon teljesen véletlenül látszik is egy ici-picit, ahogyan repül.
A hegy olyan színekben pompázott, amilyeneket ezelőtt még sohasem láttam idefent.

Előttem.
Mögöttem.
Tiszta időben egészen a világörökség részét képező Dolomitokig el lehet látni.


A távolban a Dolomitok hegycsúcsai.
Tudtam, hogy ma nem fogok magassági rekordokat döntögetni, de azt is tudtam, hogy mégis nagy nap a mai, hiszen ez lesz az első naplementém 2000 méter felett. Régóta vártam már erre a pillanatra.

Célba vettem a már nagyon jól ismert kis hegyoldalamat.


Kicsit feljebb másztam.


A Dolomitok.
 Eközben a Nap:

16:44
Nem másztam fel a padig, mert útközben a hegyoldalban a távolban kiszúrtam két fehér foltot. Ezt nem hiszem el, csak nem?


Csak de.
Ekkora szerencsét!
Észrevettek.
És uccu neki, már ott sem voltak.
Közben az égbolton elkezdődött az, amire vártam:

16:51

16:57
Gondoltam, az őzekre keresztet vethetek, már biztos árkon-bokron túl járnak.

Hol lehetnek?

Úgy ítélték meg, hogy az árok másik oldalán, a kerítés mögött már kellően biztonságos a számukra a hely.

Békésen legelésztek...
... de folyamatosan szemmel tartottak.
Az égbolton eközben zajlott a varázslat.


Hirtelen zuhant rám a sötétség. Bármennyre is nem akaródzott, el kellett indulnom visszafelé, úgyhogy lebotorkáltam a hegyoldalról.

17:05
17:15
Amint stabil talaj volt a lábam alatt, futásnak eredtem. Kesztyű, sapka, fejlámpa a hátizsákban - hol máshol?

Amikor nekiiramodtam, ilyen sötét volt.
Ugyanezen a helyen, amikor érkeztem, ilyen világos volt.
A falzebeni felvonó felső állomásáig meg sem álltam.  Az én fagyási pontom sajnos elég magasan van, mire odaértem, addigra a kezeim szépen elgémberedtek a hidegtől. Küzdöttem rendesen a hátizsákom cipzárjával, míg végül sikerült elpakolnom a fényképezőt.

Közben megvilágosodtam: ma november 1. van. Pont. Munkaszüneti nap. Pont... és kérdőjelek sorozata. Istenem, segíts! Mikor megy lefelé az utolsó busz ma?! Fogalmam sem volt, csak remélni tudtam, hogy nem ragadok idefent. Kesztyű, sapka, fejlámpa fel és hadd szóljon!

Fent a hegyen nulla a fényszennyezés. Ha lemegy a Nap, akkor az rendesen lemegy. Az emberre rázuhanó sötétség idefent sokkal nehezebb, mint odalent.

A fejlámpám fényénél a fák között megcsillanó szempár mellett elsuhanva egy "Tudod mit, inkább nem akarom tudni, hogy ki vagy!" mondat szakadt fel belőlem. De csak nevetni tudtam a saját beszariságomon. Én a terepfutó, na persze! Nesze neked, itt a terepfutás!

Kapkodtam a lábaimat, amennyire csak tudtam. Falzebenhez közeledve kezdtem magam biztonságban érezni. Amikor pedig láttam, hogy a buszmegállóban rajtam kívül mások is várakoznak, akkor nagy kő esett le a szívemről, szinte hallottam, ahogyan koppant. Busszal 50 perc az út Meranig, gyalog pedig ki tudja meddig tartana... töksötétben.

Amikor buszra szálltam, az adrenalin még erősen dolgozott bennem. A fényképeket visszanézve újra lepörgettem magamban az egész délutánt és úsztam a boldogságban. Életem egyik legkülönlegesebb kalandja volt a MAI.
(11.01)

2016. december 20., kedd

Az igazi karácsony

"Az ember sosem tudja, mi is az a karácsony, amíg egy idegen országban el nem veszíti."
Ernest Hemingway

Pontosan 10 éve veszítettem el a karácsonyt. De nem csak a karácsonyt. Annál sokkal többet. 10 év hosszú idő. 10 külföldön eltöltött év még annál is hosszabb.

Nem akarok emlékezni arra a decemberi napra, amikor felszálltam a vonatra. Nem akarok emlékezni arra a pillanatra, amikor a szívünk mélyéig hatoló vonatfütty kettéhasította az életünket. Nem akarok emlékezni arra, amikor elindult a vonat. Nem akarok emlékezni arra, ahogyan ott állt a peronon és én egyre csak távolodtam tőle. Nem akarok emlékezni arra, hogy egyedül maradtunk.

Nem akarok emlékezni az első idegenben eltöltött Szentestére.

Nem akarok emlékezni, de emlékszem.

Talán így van ez jól. Talán nem is szabad elfelejteni. Minden esetre ezennel ünnepélyesen elteszem ezt az egészet egy hátsó kis fiókba, mert most minden egyes sejtemmel csak arra akarok koncentrálni és csak azt akarom megélni, hogy 10 év után végre újra lesz igazi karácsonyunk.

Szenteste.
Magyar földön.
Otthon.
Együtt.

Nekem ez jelenti az igazi karácsonyt.

2016. december 19., hétfő

III. Bakonyi Karácsony terepfutó verseny és teljesítménytúrák

Idén úgy alakult, hogy karácsony előtt lett pár szabad napom, így gondoltam egy merészet és beneveztem a III. Bakonyi Karácsony terepfutó verseny és teljesítménytúrák félmaratoni távjára.


Soha ezelőtt nem vettem még részt ilyen hosszú terepversenyen, úgyhogy ezzel a félmaratonnal egy lépcsőfokkal feljebb léptem.

Réges-rég nem jártam már a Bakonyban, Bakonybélben és környékén pedig még sohasem, úgyhogy nagyon vártam ezt a napot. Mivel a futás mellett teljesítménytúrák is voltak, K. úgy döntött, hogy amíg én futok, addig ő teljesíti a 10 km-es túrát, szóval igazi családi program volt :)

Előző nap a szervezők feltöltöttek FB-ra pár képet, hogy lássuk, mi vár majd ránk... többek között ez:

Hó helyett dér...
...és fagyott föld.
Képek forrása: ITT
A munkagépek rendesen hazavágták az erdészeti utakat, csak reménykedni tudtam benne, hogy nem lesz túl enyhe az idő. Bár igazán nem tudom, mi a jobb: ha megfagy a göröngyös földút vagy ha sárban dagonyázunk?

Mindenre felkészülve vágtunk neki a napnak.

A túrázók egyénileg rajtoltak el 10 óráig, a futókat 11órakor tömegesen indították útnak. A rövid és a hosszú távon indulók, kicsik, nagyok, fiúk, lányok, idősek, fiatalok, egyedül futók, többen együtt futók, kutyával futók... szóval jó színes volt a társaság.

Nekem, abszolút egyedül futónak a hajszálnyival több, mint nulla versenytapasztalattal a hátam mögött, még mindig nagyon furcsa másokkal együtt futni. De tudom, szükségem van az ilyen szituációkra is, mert ezekből rengeteget tanulhatok.

Ezen a versenyen a canicross-osok, azaz a kutyával futók tetszettek nekem a legjobban. Ez egy nagyon szép sport.

A hátam mögött felcsendült a "Ne húzzál! Ne húzzál már! Mondom, hogy ne húzzál!", majd mellettem bal oldalon megjelent egy gyönyörű magyar vizsla.

Aztán amikor az egyik kaptatón bele kellett gyalogolnom, a mögöttem érkező német juhászkutyával futó nekem szánt "Nem állunk meg, futunk tovább ;)" mondata szintén feldobta a napomat. Majd elmesélte, hogy egy másik versenyen egy emelkedőn a kutyájához intézett "Fussál már, b.mmeg!"-et az előttük gyalogló lány meghallotta és szegény magára is vette, azt gondolta, neki mondta.

Frissítés a 10. km-nél, igazi csapatmunka :)
Én ekkor már kicsit előrébb jártam.
Nagy élmény lehet saját kutyával futni.
Kép forrása: ITT
Ezek olyan pillanatok, amiket sosem fogok elfelejteni :)

Nem untatnék nagyon senkit sem a futásom részleteivel, a legfontosabb, hogy nem estem el egyszer sem... bár 13 kili környékén volt egy hatalmas botlásom, de szerencsére sikerült esés nélkül kijönnöm belőle.

EZT futottam.


A hivatalos időm 01:59:26 lett, amivel a felnőtt női 3. helyen végeztem.

Kicsit homályos, de azért rajta vagyunk.
III., I., II.

Kis üröm az örömömben, hogy a második helyezett az utolsó pár száz méteren került csak elém :( A versenyrutin az, ami a javára billentette el a mérleget. Leelőzött, én visszaelőztem, majd Bakonybél főutcájára érve én bementem a járdára, ő nem. A kisebb ívben kanyarodás és a sima aszfaltút döntötte le a kettőnk csatáját... az ő javára. Ennyi.

Egy korosztály vagyunk, sőt ugyanaz az évjárat. Ő sportegyesületi tag és rendelkezik sportmúlttal, én nem. Szóval nincs miért szégyenkeznem. Egyébként futottam már vele egy versenyen. Idén nyáron Köveskálon, ahol ő 1. lett, én 3.

A legfényesebben csillogó bronzom.
A bronz érem mellé ajándékcsomag is járt :)
Ha visszapörgethetném az időt, akkor nem mennék be a járdára... bár nálam ez reflexszerűen jön. Ha esténként sétálunk a faluban, akkor is folyton "menjünk be a járdára..." van. Még akkor is, ha egy darab autó nem sok, annyi sem közlekedik az utakon. Ez vagyok én.

A célban a verseny teljesítői befutóérmet kaptak, a túrázók kitűzőt. A póló opcionális volt, külön díj ellenében lehetett előrendelni. Technikai rövid, pamut rövid és pamut hosszú ujjúból lehetett választani, egyedi felirattal a hátán vagy anélkül. A pólók nagyon jó minőségűek.

Én kértem egy pólót is, mert szép emlék.
Ezen kívül gazdagabb lettem még 2, azaz kettő darab belilult körömmel a bal és a jobb lábamon egyaránt. Úgy néznek ki, mintha egy 10 kilós kalapáccsal vágott volna rájuk valaki egy nagyot. Ha kicsit szalonképesebb leszek, talán meg is örökítem őket. Tavaly nyáron a salföldi verseny után már volt részem ilyenben, akkor megúsztam körömleesés nélkül. Csak remélni tudom, hogy most is simán lenőnek a körmeim és nem esnek le.

A rövidebb távon K. általános iskolai testnevelés tanára is futott és a férfi masters kategóriában a 3. helyen végzett. Nagy megtiszteltetés, hogy eredményhirdetés után odajött és gratulált nekem, a szinte semmiből érkező, ismeretlen futónak. A megfutott kilométerek után ez volt a legnagyobb jutalom, amit kaphattam. A tanár úr egy nagyon-nagyon jó és tapasztalt futó. Számos kitüntetésben volt már része - országos bajnok, Veszprém megye sportolója, hogy csak párat említsek az elismeréseiből. Látni, hogy egy ilyen nagy formátumú sportoló őszintén örül az eredményemnek, leírhatatlanul jól esett.

Csillogó szemekkel mondta, hogy milyen nagy dolog, hogy egy olyan kicsi faluban, mint a miénk, van hat futó. Én nem ismerem mindegyiküket, mert nem vagyok született alsóörsi, de megtisztelő, hogy engem is közéjük sorolt :)

El kell még mondanom, hogy a szervezők ezen a rendezvényen nagyon kitettek magukért. Minden szuper volt. A nevezés, a verseny, a célba érkezés, az eredményhirdetés, a rengeteg tárgynyeremény, amit szétosztottak... szóval tényleg minden.

A célban nagyon finom tárkonyos vadraguleves, tea és forralt bor várt bennünket, de volt szaloncukor és mézeskalács is. Bőség zavara, de tényleg.


Már nagyon várom, hogy fényképezőgéppel a kézben újra bejárjuk a verseny útvonalát, mert futás közben sajnos nem értem rá kattintgatni, pedig lett volna mit. A Bakony télen is gyönyörű.

Ezúton is köszönjük a Szervezőknek és a Segítőiknek, hogy időt és energiát nem sajnálva megajándékoztak bennünket a Bakonyi Karácsonnyal.
 

Design by Amanda @ Blogger Buster