"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2015. december 11., péntek

12. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton - A harmadik félmaratonom

"Ha még nem csináltál egy dolgot, próbálkozz meg vele háromszor. Először, hogy legyőzd a félelmedet. Másodszor, hogy megtanuld, hogyan kell csinálni. Harmadszor, hogy kiderítsd, szereted-e csinálni."
(Virgil Thomson – amerikai zeneszerző és kritikus)
A szezon végével - merthogy vége lett ám a szezonnak :) - szóval a szezon végével karöltve érkező kimerültségemből és a béka segge alatti hangulatomból kifolyólag november első hetében még mindig azon rágódtam, hogy részt vegyek-e a siófoki félmaratonon, életem harmadik félmaratoni versenyén avagy sem.

Nem volt egyszerű szülés, de végül K. rábeszélt, hogy ne hagyjam ki, hiszen olyan szépen végigfutkostam az idei évet és ez a verseny szép kis "befejezés" lehetne. Így történt, hogy 2015. november 15-én, vasárnap délelőtt ott álltam a sok futó által csak tömeghisztériaként aposztrofált, siófoki szezonzáró utcai futóverseny rajtjánál én is...

A tavalyi elcseszett, már-már vígjátékokba illő sütőmargarinos hotelreggeli emléke túlságosan is mély nyomokat hagyott bennünk, ahhoz, hogy idén is egy hasonló csoda előzze meg a futásomat. A verseny előtti alvásomat és az aznapi reggelimet nem akartam a véletlenre bízni... inkább otthon aludtunk.

Vasárnap reggel alsóörsi fonott kalácsot reggeliztem vajjal és mézzel, majd reggeli után átgurultunk a déli partra. Féltem, hogy nagy lesz a tömegnyomor, de szerencsére időben érkeztünk... Éppen az "idenemjövünktöbbet" hotel előtti parkolóban találtunk helyet. Még egyszer megállapítottuk, hogy ide nem jövünk többet, aztán átsétáltunk a versenyközponthoz, ahol felvettem a rajtcsomagot. Az 1974-es rajtszámot kaptam. Ha kicsit később regisztráltam volna, akkor elcsíphettem volna az 1978-ast :) Persze pólót idén sem adtak... Úgy látszik, a 9000 forintos nevezési díjból nem futja egy 1500 forintos repipólóra... tavaly az Intersport volt a főszponzor, idén a K&H Bank...no comment.

A parkolóban a kocsinál aztán felöltöztem, feltűztem a rajtszámomat és éppen indultam volna egy laza bemelegítő futásra, amikor is mit látok? Csak nem a szintén futó ex-kolléganőm gurul be a parkolóba széles vigyorral az orcáján? Csak deee :) Úgy gondolta, átugrik Balatonfüredről szurkolni... na jó, nem hiszem, hogy csak és kizárólag miattam jött, de azért ez tök cuki dolog volt tőle :) A jelenlétével hirtelen kétszeresére duzzasztotta a szurkolótáborom létszámát ;)

A versenykoncepcióm szokás szerint az volt, hogy nincs koncepcióm. Gondoltam, majd keresek az elején egy számomra szimpatikus tempóban futó nyulat, akire feltűnés nélkül rátapadhatok, aztán majd keresek egy másikat, meg egy másikat és így csak-csak tudok majd virítani valamit.


Nevezéskor a harmadik rajtzónába soroltattam magam, de igazából nem volt kitűzött célidőm vagy előre meghatározott versenytempóm... Csak annyit szerettem volna, hogy:

1. 2 óra alá kerüljek
2. a pulzusom ne szálljon el futás közben
3. ne essek el...

A három kívánságomból 2 teljesült...
S hogy melyik nem?
Szerintetek?

Őszies időjárás, a rajt előtt fél perces néma csend a párizsi merénylet áldozatainak emlékére... a csendet követően beletelt egy kis időbe, mire újra ráhangolódtam a futásra.

Elrajtoltunk. Jópár kilométerembe került, mire a lábaim rendesen bemelegedtek és sikerült elhessegetnem a miafrancotkeresekénittmámegint-típusú gondolatokat a fejemből. Igyekeztem csak arra gondolni, amit K. mondott nekem, amikor Siófok felé jövet nyavalyogtam neki, hogy kár volt benevezni. Azt mondta: futsz egy jót, kapsz egy szép érmet és hazamegyünk. Pont. :)

Az első kör végén, féltávnál alig akartam hinni a szememnek: lehet ebből még 2 óra alatti PB. A nyáron "csak úgy, a magam örömére" futottam párszor félmaratont és volt olyan, hogy 2 óra alá mentem időben, de tömeghisztin ez lehetne az első...

Táncoló fekete lakkcipők ;)
Tök jól ment a futás. Kedves kis kétfős szurkolócsapatom a pálya mellől rendületlenül biztatott, "Hajráááá J.!" Sőt, kb. 13 km-nél egy vadidegen ember azt mondta, hogy nagyon szép, laza a futóstílusom és brávó és hajrá... Igen, nekem, a lelkes kis amatőrnek... hát nem mondom, hogy nem esett jól :) Ilyenben még nem nagyon volt részem.

15 km körül járhattam, amikor lepacsiztam az urammal és mondtam neki, hogy azt hiszem, meglesz - mármint 2 óra alatt leszek -.

Erre mi történik 16 km után, miközben örülök magamnak, hogy újra hazai pályán futhatok - ráadásul a Balcsi partján? Na mi? Beüt a mennykő.

Egy akkorát, de egy akkorát estem, hogy akkor ott, abban a pillanatban azon sem csodálkoztam volna, ha kettényílik a parti sétány alattam... Még jó, hogy nem voltak ott nézők és senki sem látott... leszámítva azt a pár száz futót utánam... Bakker, hogy én mekkorát zúgtam és azt követően milyen gyorsan fel is pattantam!!! Egy csajszi, aki előttem futott hátrafordult és megkérdezte, hogy "Úúúristeeen, jóóól vaaagy?" Soha jobban! "Egyelőre jól, köszi, de hogy a cél után mi lesz, azt nem tudom..."  És futottam tovább, mintha mi sem történt volna.

A lényeg a lényeg: újra bebizonyosodott, hogy királyul tudok esni. Az órámnak kutya baja sem lett, a ruhám nem szakadt ki... remek! Ja, hogy sajog a térdem és 5 km van még a célig? Sebaj! Csak arra tudtam gondolni, hogy az uram a célban vár és még így, eséssel megfűszerezve is elérhető a 2 órán belüli félmaraton. Szárnyaltam... legalábbis úgy éreztem.

Célba érés után.  Ott vagyok a kék pólós sapija mögött.

A futásom ITT látható, a hivatalos időm 1:52:26 lett :)
Abszolút boldogság!


Furcsa, hogy az éremre nem került rá, hogy 2015, amúgy nekem tetszik. A befutó csomag tartalma szóra sem érdemes... pont, mint a tavalyi, csak idén friss volt a ropi.

Hazafelé tartottunk, éppen a zacskó ropit majszoltam, amikor a rádióban megszólalt a Supergirl - persze nem az eredeti Reamonn-szám, hanem a béna új feldolgozás, amit egy csaj énekel. -

...and then she'd say it's okay, I got lost on the way
but i'm a supergirl and supergirls don't cry
and then she'd say, it's alright, I got home late last night
but i'm a supergirl and supergirls just fly
...
Ne gondolja senki, hogy szupercsajnak tartom magam, de akkor, ott, abban a pillanatban pont úgy volt kerek a világ :) bár az igazat megvallva nagyon vártam, hogy hazaérjünk és lejegelhessem a térdemet... ami addigra már eléggé fájdogált.

Lehet, hogy nem látszik, de kezdett szépen feldagadni.
Lehikém szerint katonadolog, max. szivárványszínű leszek.
A körülményeket figyelembe véve nagyon elégedett vagyok az elért eredményemmel. Szép egyenletes tempóban toltam le a 21,1 km-t... bár szerintem maradt még bennem pár perc... nem futottam ki magam idén sem. Az órám nagyon okos, szerinte 1:44 körül tudnék félmaratont futni... öhöm, öhöm...

Egy év múlva újra itt... talán egy első-bálozó kísérőjeként? ;)

2 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Gratulálok, remélem a térded rendbe jött? Látom, alapos ellenőrzés van nálatok!

J. írta...

Köszönöm szépen! Alakulgat, bár még mindig van pár pont, ahol érzékenyebb. Lehikém eszméletlenül kíváncsi, mindenhol ott van :)

Megjegyzés küldése

 

Design by Amanda @ Blogger Buster