"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2015. augusztus 19., szerda

Hegyen futás - 1. rész: Timmelsjoch - Hochfirst

Amikor ezt megelőzően a tiroli Obergurgl hegyoldalában futottam pár ezer métert, ott megtanultam, hogy a hegyi futás az nem egyenlő a terepfutással. A hegyen a hegy az úr - ez az alapszabály és ezt mindig szem előtt kell tartani.

Ahhoz hogy a hegyen biztonságosan futhassak, bizony be kellett szereznem egy nagyon fontos eszközt, mert megfelelő cipő, ruha, folyadék, étel, egy futószív, két futóláb és két kar ehhez nem elég. Kell még 2 darab, a karok meghosszabbításaként működő bot is.

Ezelőtt én és a túrabotok nem ismertük egymást. Pontosabban a kapcsolatom velük abban merült ki, hogy párszor a buszon a lelkes, nyugdíjas német turisták majdnem belém állították a botjaikat a vad hadonászásokkal kísért mutogatásaik alkalmával... jé, nézd má' almafa... jé, nézd má' kastély... ezekhez a frenetikus megállapításokhoz muszáj a botokkal hadonászniuk. Na de most aztán reszkethetnek, mert nekem is van kettő ;) !

Előző este úgy, de úgy izgultam, hogy hajnali kettőig nem is tudtam lefeküdni aludni. A youtube-on videókat néztem, arról, hogyan is kell rögzíteni a botokat a futózsákra... mit kellene magammal vinni, bújtam a térképet... jaj, Istenem, csak el ne tévedjek... kb. háromszor pakoltam ki és be a holmimat a hátiba... pedig másnap reggel a 8.08-as busszal terveztem indulni.

Elérkezett a reggel. Én meg, mint egy kisangyal, úgy pattantam ki az ágyból... 8 órakor pedig teljes menetfelszerelésben álltam a buszmegállóban. Minden a tervek szerint alakult, egy "kis" buszozást követően, 11 óra körül kezdetét vette a nagy kaland, a hegyi futásom az 5-ös számú hosszútávú európai túraútvonal Timmelsjoch és Moos in Passeier közötti szakaszán.

A Passmuseum szomszédságából indultam, 2.450 méterről.
Na akkor, rajta!
A botok felavatása :)
Gyönyörű idő volt.
Ez a belga pár ugyanazt az utat tette meg, mint én. Biztonságérzetet adott, hogy nem vagyok egyedül.
Én ugyan futottam, de rengeteget fényképeztem is, úgyhogy volt idejük beérni.
Többször kerültük egymást.
Olyan, mintha csákányt tartanék a kezemben és éppen hegyet bontani készülnék, pedig nem :)
Volt egy kis szintkülönbség.
A botoknak nagy hasznát vettem ereszkedéskor is.
Innen föntről úgy tűnik, mintha a völgyben kicsit könnyebbé válna a terep.
De a látszat kicsit megtévesztő.
Kövek között...
... patak mentén...
... tehetek mellett visz az út.
Ő pont úgy gondolta, hogy a turistaúton lakmározik.
Szerencsére borjú nem volt a közelben. A biztonság kedvéért azért jó nagy ívben kerültem ki.
Ezek rideg tartásban szocializálódott szarvasmarhák, úgyhogy jobb az óvatosság.
Egyébként a völgyben mindenütt tehenek, juhok kolompolását lehet hallani.
Nem hiába, okos állatok :) a víz mellett tanyáznak.
A növényzet szép lassan átalakul, ereszkedünk.

Ööö, honnan is indultam?
És merre tartok?
A legalsó az enyém.
Az ereszkedést követően...
ezen a kis hídon keltem át.
Majd az első fenyőfák közé értem.
Lassan beérnek a a belgák :)
Egy kicsit megszelídült a hegy.
A kapun át vezet az út, civilizációhoz közeledünk.
Gyökerek váltják a köveket.
Ezt a szikláról szinte lelógó, magányos fát a múltkor a buszból is lefényképeztem.
Az első ház.
Nem tudom, látszik-e, de elég meredek helyen vezet az út.
Alattam a Timmelsbrücke.
Előttem a villanypásztor.
A bottal nem nagyon kellene hadonászni!
Valahonnan onnan jövök.
Egyszerűen szép.
És íme, a hegyoldal, ahol majdnem lezúgtam.
Miközben a frissen kaszált széna illatát szívtam magamba és belefeledkeztem a tájba, nyakamban a fényképező, kezeimben a botok, hátamon a zsákom... a bal lábammal meg sikerült az ösvény szélére lépnem. De annyira a szélére, hogy "tökig" lecsúszott a lábam.
Igen, lehetett volna... de NEM lett!!!
Talán már a Heuschiessenhez készülődnek?
Egy újabb gazdaság.
Bármennyire is nehéz idefent az élet, én szívesen lennék itt paraszt.
Fent a 44 számú műút, az SS 44 és a Fernrohr nevű kilátó.
Futás!
Innen fentről minden olyan más.
Tényleg lennék itt paraszt... de leginkább remete.
Sohasem mennék be a városba!
Egy kicsi völgyhíd... kátyúról még csak nem is hallott soha :)
Volt némi tériszonyom...
... de legalább nem tévedtem el :)
Itt még nem tudtam...
Upsz, ilyen kis minikkel érdemes errefelé autózni ;)
... de most már tudom.
Az útjelzők az életemben.
Folyt.köv.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Design by Amanda @ Blogger Buster