"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2015. július 21., kedd

Az első terepfutó versenyem

Az előzmények:

Jött egy nagy adag "schwierig, schwierig", majd kiderült, hogy kapok szabit. Majd jött egy újabb kör és egy újabb nagy adag "schwierig, schwierig", míg végül az is kiderült, hogy pontosan mikor.

Majd az is kiderült, hogy véletlenül pont akkor lesz otthon egy össznépi futós rendezvény...

- Figyu, mi lenne, ha beneveznék egy félmaratonra, amikor szabin leszek?
- Ha van kedved :)
- Ööö, kedvem az lenne, csak hát egy kicsit messze lesz...
- Hol?
- A Hortobágyon...
- Hú, hát az tényleg messze van... meg tök meleg is lesz... Nincs itt a közelben valami más?
- Hát éppen lenne egy...
- Hol?
- Köveskálon.
- Na, az tök jó!
- Oké, de az terepfutás ám! 15,5 km. És én nem futottam otthon még soha terepen...
- Ne viccelj, kint is terepen futsz már egy ideje, menni fog!

De jó, hogy valaki ennyire bízik bennem!

- Szerinted nevezzek?
- Szerintem nevezz.

Szóval valahogy így keveredtem én oda Köveskálra futni... terepen.

A verseny előtt:

Az Omega-blokk alattomos támadása utáni szombaton szép nyári, de nagyon meleg napra ébredtünk. A verseny 14.00-kor kezdődött, a rajtszámokat déltől lehetett felvenni. Mi kicsivel dél után értünk oda Köveskálra.  Akkor még csak pár ember lézengett a művelődési háznál, úgyhogy a rajtszámfelvétel simán ment, nem volt tolongás.

Volt még időnk a rajtig, ezért sétáltunk egyet a faluban, aztán visszamentünk a kocsihoz, hogy felcsatoljam a rajtszámomat. Akkorra már elkezdett szállingózni a nép. Volt ott egy-két arc, akiket az internetről már ismertem, na persze nem személyesen, csak véletlenül pont tudtam, hogy az egyikük pl. futós blogot ír, a másikkal ugyanabban a FB-csoportban vagyok, a harmadik ott volt a siófoki félmaratonon is...

Mivel a faluban láttunk fehér és narancssárga szalagozást is, gondoltam megkérdezem a rendezőktől, hogy milyen színűvel jelölték ki a 15,5 km-es távot. Aki a rajtszámokat osztotta, ő nem tudta :( Rajtam kívül két másik csajszi is volt ott, akiket szintén ez érdekelt, úgyhogy együtt vártunk a választ tudó emberre, akitől aztán megtudtuk, hogy a varázsszín a narancs.

Az útjelző.
Oké. Majd kérdeztük, nincs-e véletlenül valami itiner-féle, csakhogy tudjuk, merre kell futni és ne tévedjünk el... Itiner? Na az nincs, de várjunk, mutat egy skiccet...

Ahhha. Ez a skicc? Ez a pálya? Igen, az volt. Egy A4-es fehér lap, rajta grafitcerkával felrajzolva egy lufi körvonala, azon bejelölve 3 pont, a frissítőállomások helyeivel... És a három kikerekedő női szempár csak meredten nézte az A4-es lapot... Édi pofák! Na mindegy, minden világos, lesz ami lesz!

Már vagy 1 hete azt mantráztam magamnak, hogy csak nehogy eltévedjek az erdőben... K. meg egyfolytában nyugtatgatott, hogy dehogyis fogsz eltévedni, dehogyis fogsz eltévedni... hahaha... pedig ha valaki, ő aztán ismer engem, tudja, mire vagyok képes ;)

Amikor láttam, hogy egyik-másik futó csokit, szőlőcukrot, energiagélt vesz magához, akkor jutott eszembe, hogy basszus, én aztán nagyon jól felkészültem erre a versenyre! Semmit, de semmit nem hoztam magammal... na brávó! Gyorsan megcéloztuk a helyi Coop boltot: kókuszrúd, Sport szelet, szőlőcukor, víz. Én a bolt előtt vártam, K. ment be, ő mesélte, hogy a boltban a helyi erők rendesen kinyilvánították a véleményüket a falut ellepő, rengeteg idegennel kapcsolatban:

- Hát, fusson az, akinek nincs jobb dóga!

Ezt a mondatot K. sem tudta szó nélkül hagyni:

- Ha többen sportolnának, akkor nem lenne ennyi dagadt gyerek az országban.

Szeretem, amikor hülyének néznek. Így, hogy kellőképpen ráhangolódtunk a versenyre, lesétáltunk a rajthoz.

Felkészültem.
Kb. 800 fok volt árnyékban, mellettünk pedig olyan emberek álldogáltak, akik a következő Kékes-futásról és 3-4 perces kilométerekről beszélgettek... He? Terepen? Jesszusom! Hová jöttem én? Kik ezek? Ufók? Azért remélem, lesznek itt normális futók is és nem csak ufók... Megáll az eszem! 3 perces kilik!... Terepen? Noooormálisak?! Azok bizony és szuper jó futók!

A verseny:

Elérkezett a rajt ideje. Az 5 km-es és a 15,5 km-es versenyt egyszerre indították.


Én hátulra álltam, mert nem volt tervezett időm, a célom "csupán csak" annyi volt, hogy lehetőleg hasra esés nélkül, épségben célba érjek és az, hogy ne tévedjek el...

Elindultunk.
Ismerem magam jól, teljesítménytúrákon is simán el tudok bámészkodni úgy, hogy néha fel sem tűnik, hogy nincs szalagozás... ilyenkor hátra arc és gyerünk vissza ;)

Annak ellenére, hogy nagyon figyeltem, 2-szer is sikerült eltévednem. Hozzáteszem, nem csak nekem, sokan voltunk. Először 2 km körül azért, mert gondolkodás nélkül mentem a többiek után. Másodszor pedig azért, mert egy olyan kereszteződéshez érkeztünk, ahol hiányzott a szalagozás. Mintha Trolliában túráztam volna. Kereszteződés van,  jelölés meg sehol sincs... na mindegy. Vigasztalt, hogy nem én voltam a béna, hanem a szalagozás.

Az első kilométereken az 5 km-es és a 15,5 km-es verseny útvonala megegyezett, amikor szétváltak útjaink, erősen elgondolkoztam azon, hogy inkább az 5 km-est kéne futnom, mert ez dúúúúúrva lesz. Kegyetlen meleg volt, főleg a tisztásokon.

A Fekete-hegyet és a Boncsos-tetőt kerültük meg illetve azokra kúsztunk fel.
Kicsit össze kellett raknom magam fejben. Lesz, ami lesz alapon mentem tovább... Két férfi futótárs ment előttem, úgy gondoltam, megpróbálom tartani a tempójukat és futok mögöttük. Végig szépen tempóztak előttem, nálam tapasztaltabb terepfutók voltak és ráadásul nagyon jó fejek!

5 km körül végleg búcsút intettem a komfort zónámnak, a pulzusom a hőmérséklettel együtt valahol az egekben volt.

7 km körül azon gondolkodtam, mi a francot keresek én itt?! Hegyre fel, 800 fok, éget a nap, derékmagasságig érő csalán csípi a karomat, a kulacsomban a víz húgy meleg, megkövült vaddisznótúrásokon bukdácsolok, a földútba mély árkot vágó keréknyomok mentén egyensúlyozok, majdnem kiment a bokám már megint, pedig még meg sem gyógyult... nem vagyok normális! Jó, hogy nem voltam egyedül és a fiúkkal együtt futottam.

9 km körül, a második frissítőpont után - ahol nagyon finom, hűs forrás vizet kaptunk és ahol a kulacsainkat is megtölthettük - egy 50-es nő beért bennünket, tök szépen futott, látszott rajta, hogy rutinos. Onnantól négyen mentünk együtt.

10 km körül kezdtem el érezni, hogy pulzusügyileg végre rendben vagyok.

13 km körül kezdett el lejteni a terep, ott aztán mi is rákapcsoltunk egy kicsit és egy csodaszép hármas befutót produkáltunk. Mondtam is a fiúknak, hogy köszönöm, hogy behoztak, mert nélkülük nekem nem ment volna. A 4. futótársunk kicsivel utánunk ért célba.

Érkezünk.
EZ volt életem első terepfutó versenye. A hivatalos időnk 1:45:56 lett. Nekem nők között ez az időeredmény a 6. helyhez lett elég. Tök örültem magamnak :)

Futás után éreztem, hogy nem futottam ki magam... szóval van bennem még tartalék...majd idővel a terepes  rutin megtanít rá, milyen tempóval és milyen pulzussal fussak.

Eredményhirdetéskor ért aztán a nagy meglepetés, amikor bemondták a nevem. A 30-as csajok között a 3. helyen végeztem :)

Kaptam egy doboz desszertet
és egy bronzosan csillogó érmet akasztottak a nyakamba :)

Futás után felmentünk Hegyestűre, ahol elbúcsúztam a Káli-medencétől.

Hegyestű.
Különféle kőzetek, különféle helyekről és időkből.
Ha már Trollia, akkor dolomit :)
Csak a méretek érzékeltetése végett ;)
A hegy lábánál éldegélő nőstény nagy szarvasbogár.
Másszunk fel!
Félúton.
Innen ilyen a kilátás.
Szeretem ezt a vidéket.

 
Egy kis információ.
A cél.
Erre kell tovább menni.
Felértünk.
Biztos van egy-két elvetemült, akit a tábla nem tart vissza.
Szép volt itt fent.
Ezek a szépségek ott táncoltak a levegőben, majd néha megpihentek.
Ez a lila virágmező csak úgy zengett a nektárt gyűjtők szorgos kis hadától.
Már éppen indultunk volna, amikor a kiállított kőzetek között
rátaláltunk az egyik kedvencemre: süttői mészkő.
 
Nem bírtam ki, hogy ne örökítsem meg a mészkő tetején :)
Meg persze otthon a rajtszámmal együtt :)

Csodaszép nap volt., még ma is emlegetjük és fülig ér a szám, ha rá gondolok :)

5 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Gratulálok! Merni kell lépni!

Névtelen írta...

A mi kis büszkeségünk!!!L+K

J. írta...

Köszönöm :)

Timi írta...

Gratulálok! nagyon ügyes vagy!

J. írta...

Kösziii :)

Megjegyzés küldése

 

Design by Amanda @ Blogger Buster