"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2015. április 30., csütörtök

Telekhatáron innen és túl

Március 4-én kaptunk egy levelet a körmendi Földhivataltól, amiből megtudtuk, hogy megindították az eljárást a telekhatár-vita miatt... Vita? Ki vitat itt bármit is? Ja, persze az öregasszony a szomszédból...

Egy hét múlva jött egy másik levél, amelyben helyszíni egyeztetésre hívtak bennünket, egészen pontosan 2015. március 19-én, 10.00 órára...

Pont az Öböl félmaraton előtti nap, köszi! Soha jobbkor... nincs is jobb dolgom a verseny előtti napon!

...és közölték azt is, hogy az eljárást nem fogják tudni az előírt 21 napon belül lefolytatni, ezért azt meghosszabbítják még 21 nappal.

Hahaha, szegény aktatologatók, ha lesz időm, majd megsajnálom őket! Roppant megerőltető lehet előkeresni az irattárból pár térképet és vetni rá pár pillantást.

Kb. a hátam közepére sem kívántam ezt a helyszíni egyeztetést meg a szomszédból a Házisáfrányt, de ez elkerülhetetlen volt. 150 km-es távolságból érkeztünk és überpontosak voltunk, majd vártunk és vártunk és vártunk, mivel a tisztelt kéttagú hivatali galeri Körmendről nem tudott pontosan érkezni... holott ők hívtak oda bennünket.

A pontatlanság a halálom, ennél már csak a hazugságot utálom jobban.

A Sáfrány a szomszédból persze már kint keremarált a portáján, de csak akkor tolta oda az orcáját, amikor az urak is megérkeztek.

A két hivatalos közeg közül az idősebbik előadta, hogy ők azért vannak itten, hogy meghallgassák mindkét felet, felvegyék a jegyzőkönyvet, megnézzék a helyszínen, hogy mi az ábra, meg őket nem érdekli, ki mióta van itt vagy hogy ki honnan jött - vagy valami ilyesmi -, mert nem ez alapján fognak dönteni...

He?! Miiivaaan?! Nekem speciel eszembe sem jutott volna ilyen, de most hogy így mondja, azért elgondolkodtam egy kicsit. Még hogy nem érdekli, mi?

A fiatal közeg, aki inkább velünk foglalkozott, csendesen odasúgta, hogy a térképek ellen nem tudnak dönteni, miközben az öregebbik a Házisáfrányt pátyolgatta, miután az előadta magát, hogy jajistenem, vénségemre mit kell megérjek, meghát énmá ezerkilencszázhatvanakárhány óta itt lakok és soha semmi vitánk nem volt, az őseim meg így, meg az ő őseik is úgy...

Aha, persze. Nem is az ő ősei, hanem a megboldogult férjének az ősei. A megboldogult bácsival, akié a mi házunk volt meg egyfolytában marták egymást.

Aztán meg rákezdett arra, amire számítottunk:
- Na és az elbirtoklás... hogy én már több, mint ... éve használom ezt a területet...
- Nanana! Elbirtokolás?! Elbirtokolni csak olyasvalamit lehet, ami nem a magáé, tehát mégiscsak tisztában van vele, hogy ez a rész itt nem a magáé! - mondtam.

Na itt aztán elborult a Sáfrány elméje és kimutatta a foga fehérjét. Megtudhattuk, milyen mocsok is a vénasszony szája... a végén már azzal jött, hogy:

- Akkor maguk bontsák le nekem a górét meg a fatárolót azt építtessék fel arrébb!
- Mi. Magának...

A nagy büdös lószart! A nevünkre ne vegyük?

meg hogy:
- Meg különben is, minek kellene maguknak ez a terület? Mihez kezdenének vele?
- ???

Miért kell?!?! Azért, mert megvettük és rohadt sokat dolgoztunk ezért a telekért, azért, cseszd meg!

- Hát adok én maguknak abból a hátsó részből, kerítsenek le maguknak abból egy darabot!
- Miért az a maga földje?
- Az enyém hát!

Véletlenül pont tudjuk, hogy nem az övé... a tulajok ugyanis eladnák a területet... nekünk, ha kell.

Amikor a Sáfrány lelkét épp az idősebb közeg ápolgatta pár méterre tőlünk, mi mondtuk a fiatalabbiknak, hogy ennek az egésznek itt semmi értelme sincs. Szerintünk itt a határ, az öregasszony szerint meg máshol, ennyi. Vegyék jegyzőkönyvbe aztán viszlát. Kinek van szüksége erre a cirkuszra?

- Amúgy meg mondja csak, amikor építették azt az épületet - aminek a sarka vagy 30 cm-t belóg a telkünkre -  akkor az építési engedély kérelem mellé csak be kellett adniuk valami dokumentumot? Azzal mi van? - kérdeztük.
- Hááát én nem is tudom, az egy gazdasági épület, ahhoz nem kellett engedély, de majd megkérdem a fiamat.
- Na majd keresse elő azt a papírt és küldje el nekünk - így az öreg hivatalnok.
- Már ha létezik olyan. - így én.
- Ha létezik... - így a fiatalabbik hivatalnok. Szerintem ő levágta, hogy mi a helyzet.

Még hogy akkor nem kellett engedély? Semmifele engedély nem volt arra, hogy azt az épületet oda építsék, ahol van... ezt a Sáfrány saját maga mondta, amikor a hivatali közegek elhagyták a terepet.

A fiatalabbik elkezdte felvenni a jegyzőkönyvet. Beleírta, hogy mi a térkép szerinti állapotot szeretnénk. Erre az öregebbik hivatalnok meg elkezdte tollba mondani a fiatalabbiknak, hogy azt vegye jegyzőkönyvbe, hogy a néni ezt mondta meg azt mondta, meg hogy... holott azt nem is a néni mondta, hanem az öreg csűrte-csavarta a szavakat.

Meg azt is mondta az öregasszonynak, hogy majd kérdezze meg a Petit, hogy...

A Petit? Ki az a Peti? Ja, a földmérő. De jó, hogy itt mindenki mindenkinek a mindenkije meg hogy mindenki ismer mindenkit, mi meg csak gyüvünk meg megyünk itten. Mi ne kérdezzük meg a Petit? Végül is a mi földünkről és a mi pénzünkről van szó!

Kérdezték, hogy mit szeretnénk még a jegyzőkönyvbe vetetni. Mondtuk nekik, hogy mi nem itt élünk, bemondásos alapon meg bármit leírhatnak... de amúgy, hogy mi mit mondtunk, azt gyakorlatilag leszarták mindketten. 

Ez persze csak utólag esett le, amikor leülepedett bennem ez az egész, nagy rakás szar...

Az 569-es a miénk, az 568-as a Sáfrányé. A kettő között húzódó egyenes vonal a telekhatár.
A vitatott részen áll az engedély nélkül épült fehér "gazdasági épület",
a góré, a fatároló, a tűzifa és a rengeteg lom.
Aztán amikor megkérdezték az öregasszonyt, hogy szerinte hol a telekhatár... na ott aztán végképp lehidaltam...

Nem tudok mit hozzáfűzni.
Most már nem elég neki, amit bitorol, vérszemet kapott és még több kellene neki. Miért nem mindjárt a fél telkünk? Vagy inkább az egész?

A meghiúsult telekkitűzésünk után a földmérők bementek a körmendi földhivatalba, visszakeresték az eggyel régebbi térképet, azon is úgy szerepelt a telekhatár, ahogyan a mostani térképen van, így gondoltuk, minden rendben lesz, hiszen a térképek ellen nem dönthetnek.

Erre mi történik?

Letelt a 21 nap, letelt újabb 21 nap. Határozat sehol. Várunk. Telefonálunk, de az ügyünk intézőjének valami fontosabb privát dolga akadt és éppen nem ér rá dolgozni, majd telefonáljunk jövő héten... Telefonáltunk. Lassan postázzák a határozatot, amiből majd meg fogjuk tudni, hogy nem a mi javunkra döntöttek, de fellebbezhetünk.

Elegem van.

Itt Ausländerin vagyok, az Őrségben meg csak egy Gyüttment.
Egy íróasztal mögül akarják megmondani, hogy az, amiért keservesen megdolgoztunk, amire kuporgattunk, az nem a miénk. Egy tollvonással elveszik tőlünk azt, amiért vért izzadtunk, amiért akár meg is döglenénk, ha kellene. Mi ez? A hab a tortán? Trianon kicsiben? És pontosan ki is játssza itt Clemenceau-t?

Elegem van a sumákolásból, a mutyiból, az asztal alatt villogtatott, cinkelt kártyákból, a tisztességtelenségből, az összefonódásokból. Elegem van abból is, hogy annak van igaza, aki nagyobbat hazudik meg annak, aki hangosabban ordít.

Elegem van. De  ami ennél is rosszabb, az az, hogy azt hiszem, kezdem teljesen elveszíteni az emberekbe vetett hitem. Azt tudtam eddig is, hogy hibás a rendszer, de hogy vadidegen vagy éppen ismerős emberek lépten-nyomon belénk rúgjanak, bennünket tapossanak, lehúzzanak és aláznak... Elegem van.

2015. április 3., péntek

Mert úgy szerette Isten e világot...

 

Design by Amanda @ Blogger Buster