"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2015. február 10., kedd

Téli Tihany 20/15/10

Pénteken még úgy nézett ki, idén sem jutunk el a Téli Tihanyra, mert az időjósok ítéletidőt jósoltak és nem igazán lett volna kedvünk fagyoskodni. De szerencsére nem lett igazuk. Nagyon vártuk ezt a túrát.

A szombat reggel elég hidegen indult, de bíztunk benne, hogy a nap folyamán egy kicsit felmelegszik a levegő. Nem siettünk, csak fél 10 körül értünk oda, addigra Tihany púpig megtelt autókkal, túrázókkal, terepfutókkal :)

Sorban állás. Nevezés. Indulhat a 20 km!
Sokan vállalkoztak arra, hogy futva hódítják meg a tihanyi kilométereket.
Mi gyalogoltunk.
Kevés hóban.
Még kevesebb hóban.
Alig hóban.
Dagonyában.
De megérte! A 20 km-es túrán szebbnél szebb helyeken jártunk megint.

Belső tó.
Külső tó.
Gejzírkúpok és felettük a kék ég.
Egy kis elmélet.
Idén még kutyájával nyáját terelő juhászt is láttunk.
Ez az egyik kedvencem.
 A célig 9 ellenőrző pontot érintettünk. Semmiben nem szenvedtünk hiányt: túrórudi, pez, alma, forró tea forralt bor, nápolyi, sőt még pálinka is volt :)

Még a rajtban lehetett venni ilyen "örök életű" műanyag bögréket.
Ha nem vittünk volna ellátmányt magunkkal, akkor sem haltunk volna éhen, de azért nagyon boldog voltam, amikor útközben előkerült a hátizsákból az otthoni világbajnok szendvics meg a kakaós kalács.

A vége felé, a félsziget árnyékos oldalán azért eléggé fáztam.
Már csak pár ezer lépés a célig.
Az utolsó emelkedő az utolsó ellenőrző pont előtt.
Februári kék ég.
A túra végén így néztünk ki.
21,84 km-t tettünk meg a célig. Nem mondom, hogy nem éreztem a lábaimban a 6 órás gyaloglást :) Gyorsabban is teljesíthettük volna, de ma nem az volt a lényeg, így is bőven szintidőn belül voltunk. A célban megkaptuk az okleveleket, amik mellé idén is egy kitűzőt és egy hűtőmágnest választottunk.


Majd következett egy kis szénhidrát-utántöltés:

Mákos tészta és tea.
Nagyon jó volt ez a nap. De hogy az örömünk ne legyen felhőtlen, evés közben sikerült elcsípnünk egy beszélgetést, amin kellőképpen felhúztuk magunkat mindketten.

Történt ugyanis, hogy egy 50-es éveit taposó nő a férjével meg valami haverjukkal pont mellettünk telepedett le... a szervezők meg pont az orrunk előtt számolták össze az aznapi bevételt, zárták a kasszát...  a nő mellettünk vagy negyedórán keresztül azon pörgött, hogy nézzétek már mennyi pénz, hú most jönnek az 5ezresek... ő bizony rájuk küldi az adóhatóságot, mert hogy blablabla... a férje próbálta leállítani, de nem sikerült neki, úgyhogy ott is hagyta az asszonyt, aki ezt követően elővette a telefonját, majd bizonyíték gyanánt lefényképezte a szervezőket, miközben számolják a pénzt... Itt azért már elszakadt a cérna nálunk...

- Asszonyom, megkérdezte tőlük, hogy lefényképezheti-e őket?
- Ööö... miért, én csak a hangulatot fényképezem.
- Ugyan már, ne mondja! Hallottuk az egész előadását. Egyébként meg mondja, jól érezte magát ezen a túrán? Mert mi igen.
- Igen, jól éreztem magam.
- Akkor legyen szíves és próbáljon meg ehhez mérten viselkedni.. Amúgy meg a koszos tányérokat, amiből az előbb ettek, nyugodtan összeszedheti és visszaviheti a helyére...

Mondanom se kell, hogy a nőszemély nem vitte vissza a koszos tányérjaikat... és gondolom hétfőn az első útja a hivatalba vezetett.

Egyébként meg tök nem értem az egészet. Ez az asszony részt vett egy teljesítménytúrán, ahol vendégül látták, megetették, megitatták, ahol élményekkel gazdagodott, ahol állítólag jól is érezte magát és ezek után képes lenne feljelenteni a szervezőket csak azért, mert ő úgy gondolja, hogy?!

Hát hol élünk?!

Emlékszem, a januári Balaton 11 teljesítménytúrán is volt egy királylány, aki a barátjának azon hisztizett, hogy az egyébként nagyon finom lekváros buktának az alja, amit a célba érkezés után a tea mellé kaptunk, egy kicsit égett volt... hát basszus... valaki veszi a fáradtságot, hogy jó szívvel több mint 100 emberre buktát süt és teát készít, akit meg vendégül látnak, az elkezd fikázódni?

Hát tényleg, hol élünk?!

Ha vendégül látnak, a vendégeskedés végeztével csak nem döfjük bele a konyhakést a vendéglátónk hátába?!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Design by Amanda @ Blogger Buster