"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2014. szeptember 12., péntek

Futás - Az 1. év

Mindenki más okból kifolyólag fut: valamiért, valami ellen, valami elől, valami után, valami miatt... végtelen a sor. Céltalan futás nem létezik.

Nagyon jól emlékszem az egy évvel ezelőtti önmagamra, amikor azt éreztem, hogy napról napra csak fogy az erőm, szinte láttam magam előtt, ahogyan szépen lassan elfogyok. Kellett valamit, ami kimozdít abból az állapotból, amiben voltam. Így kezdtem el futni.

Egészen pontosan: kocogni.

Futottam a múlt árnyai elől, kifelé a jelenből, az ismeretlen jövő felé. Mindegy hogy hova, csak el onnan, el abból az állapotból. Nem akartam x kilót lefogyni, nem akartam gyorsabban futni, mint mások, nem akartam többet sem futni, mint mások. Most sem akarok. Amit viszont mindennél jobban akartam: túlélni... fejben. Sikerült :) A túlélés és önmagam legyőzése közben a futás szép lassan az életem részévé vált.

Egy év után úgy érzem, már tényleg futok és nem csak kocogok, bár a futótechnikámnak van még hova fejlődnie. Azzal, hogy elkezdtem hosszabb távokat futni, egy új terepre léptem. A szervezetem bizonyos válaszreakciói eddig ismeretlenek voltak előttem, van még mit tanulnom saját magamról.

Egészen biztos vagyok abban, hogy futás közben létezik egy másik, egy magasabb tudatállapot, amibe akkor kerül az ember, amikor úgy érzi, hogy itt a vége, nincs tovább, elérte a saját teljesítőképessége legfelső határát. Ebben a tudatállapotban történnek a csodák. Ilyenkor kiderül, hogy mégis csak van tovább és ezt követően minden egyes lélegzetvételben, minden egyes szívdobbanásban és minden megtett lépés mögött ott van a "meg tudom csinálni, ezért meg fogom csinálni" leírhatatlanul jó érzése. És tényleg: meg tudom csinálni.

A futás is olyan, mint az élet iskolája. Egy láthatatlan lépcsőn haladunk egyre előrébb és bizony igaz a mondás: minden egyes lépcsőfokra rá kell lépni, nem szabad kihagyni, átugorni egyet sem. És néha tudni kell lassítani vagy éppen megállni, megpihenni és aztán újra nekiindulni.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Design by Amanda @ Blogger Buster