Balatonfüredi találkozások

Amikor végre rászántam magam a jogsi meghosszabbítására, észrevettem, hogy a személyim is lejárt és az sem éppen tegnap. Még jó, hogy van útlevelem. Na jó, akkor most menjünk át Balatonfüredre az Okmányirodába!

És ha már az Okmányiroda a Vásárcsarnok mellett van, akkor...

... együnk egy hekket ebédre!

A hivatalokba járkálás eddig sem tartozott a kedvenc foglalatosságaim közé. Ezután sem fog. Sokszor van olyan érzésem, hogy nem a megfelelő személy ül az asztal másik oldalán.

Legnagyobb meglepetésemre a két igazolvány miatt nem kellett kétszer sorba állnom és ha a fényképezős teljesítménytől eltekintek, akkor azt mondhatom, hogy viszonylag rövid idő alatt sikerült végeznem. Ahogy elindultunk kifelé az épületből, az ajtó mellett megakadt a szemem egy néven.

Az én doktornőm? Hány éve is már annak, hogy nem találkoztunk? 7? 8? Hányadika van? 24? Ez nem lehet véletlen. De vajon tényleg Ő az? Felszaladtunk az emeleti galériába, amikor megláttam a Franciaországi emlék 2. című képet,

akkor vált teljesen egyértelművé számomra, hogy itt bizony az én drága jó doktornőm kiállításmegnyitója lesz 16.30-kor. Nem volt kérdés, hogy maradunk.

Volt még pár óránk addig, úgyhogy lesétáltunk a partra, gondoltuk kávézunk, sütizünk egyet valahol.

Tavasz indul.

Bujtor István szobra - az Ötvös Csöpi filmeket nem tudjuk megunni.

Ó, a Jókai... de rég is volt, de szép is volt!

Tihany... de szeretem!

A mólón felidéztünk néhány réges-régi emléket és aztán elindultunk a Kedves Cukrászda felé... a sétány elején, nagyjából ott, hol ez a kép készült,

letámadott bennünket egy magát Vándornak nevező ember... Arrogáns stílusban nyitott - én nem túl szalonképesen, de azt kell hogy mondjam, szinte egyazon nyomban össze is f.o.s.tam magam. A Vándornak nagy szerencséje, hogy Maci olyan vérmérsékletű, amilyen. Más szerintem gondolkodás nélkül, kapásból kiütötte volna.

Már messziről kiszúrtam ezt az alakot, mondtam is, hogy tuti betalál majd bennünket, mert én vonzom az ilyeneket... lehet hogy ők is látják a szivárványt, ugyanúgy, mint a gyerekek?

Meggyőződésem, hogy ezen a napon nem véletlenül keresztezte az utunk a Vándor útját... annyit sikerült kihámoznom abból, amit beszélt, hogy valaha normális (mi az, hogy normális?) élete volt, tanárember-féle lehetett, de nagy törések és nagy tragédiák sorozata után Vándorrá vált... ha csak fele igaz annak, amit nekünk abban az 5-10 percben eldarált, akkor azt kell hogy mondjam, csoda, hogy egyáltalán még életben van ez az ember vagy hogy nem őrült bele teljesen abba, ami történt vele. Lesokkolt ez a találkozás.

A kiállításmegnyitóig sikerült némileg visszatérnem önmagamhoz. Hihetetlen, hogy ennyi év után pont Balatonfüreden találkoztam újra a doktornővel... Megbeszéltük, hogy annak ellenére, hogy nincsenek panaszaim, azért nem ártana egy felülvizsgálat, biztos, ami biztos... Hiába, ő olyan orvos, aki a szabadidejében is orvos. Nagyon örültem ennek a találkozásnak és annak is, hogy a franciaországi kép rám talált.