"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2014. március 25., kedd

Hegyek szelik ketté...

...az életüket. Március 23-án vasárnap reggel újból elindultam, hogy átkeljek a hegyeken. Emlékek, gondolatok, érzések szegődtek útitársamul, hogy kezdetét vegye trolliai kalandozásom.

Tavaszból indultam, télen át érkeztem.
Hogy kicsit könnyebb legyen az átállás, adtam magamnak 2 nap semmittevésnyi időt- ez persze így nem igaz, mert csipp-csupp csodákat kellett elintéznem a bürokrácia koszos kis útvesztőiben, ahol a csinovnyikok Istent játszanak a halandó lelkek felett.

Aztán a 2 napból végül 1 nap lett, mert 1 nappal korábban szólított a kötelesség, amit cseppet sem bántam, mert így legalább gyorsabban ment a visszarázódás és kevesebb időm maradt a gondolkodásra. Ki hinné, néha milyen jól tud esni a nemgondolkodás is. Visszarázódtam és lassan utol is érem saját magam.

2014. március 23., vasárnap

Balatonfüredi találkozások

Amikor végre rászántam magam a jogsi meghosszabbítására, észrevettem, hogy a személyim is lejárt és az sem éppen tegnap. Még jó, hogy van útlevelem. Na jó, akkor most menjünk át Balatonfüredre az Okmányirodába!

És ha már az Okmányiroda a Vásárcsarnok mellett van, akkor...

... együnk egy hekket ebédre!
A hivatalokba járkálás eddig sem tartozott a kedvenc foglalatosságaim közé. Ezután sem fog. Sokszor van olyan érzésem, hogy nem a megfelelő személy ül az asztal másik oldalán.

Legnagyobb meglepetésemre a két igazolvány miatt nem kellett kétszer sorba állnom és ha a fényképezős teljesítménytől eltekintek, akkor azt mondhatom, hogy viszonylag rövid idő alatt sikerült végeznem. Ahogy elindultunk kifelé az épületből, az ajtó mellett megakadt a szemem egy néven.


Az én doktornőm? Hány éve is már annak, hogy nem találkoztunk? 7? 8? Hányadika van? 24? Ez nem lehet véletlen. De vajon tényleg Ő az? Felszaladtunk az emeleti galériába, amikor megláttam a Franciaországi emlék 2. című képet,


akkor vált teljesen egyértelművé számomra, hogy itt bizony az én drága jó doktornőm kiállításmegnyitója lesz 16.30-kor. Nem volt kérdés, hogy maradunk.

Volt még pár óránk addig, úgyhogy lesétáltunk a partra, gondoltuk kávézunk, sütizünk egyet valahol.

Tavasz indul.
Bujtor István szobra - az Ötvös Csöpi filmeket nem tudjuk megunni.
Ó, a Jókai... de rég is volt, de szép is volt!
Tihany... de szeretem!
A mólón felidéztünk néhány réges-régi emléket és aztán elindultunk a Kedves Cukrászda felé... a sétány elején, nagyjából ott, hol ez a kép készült,


letámadott bennünket egy magát Vándornak nevező ember... Arrogáns stílusban nyitott - én nem túl szalonképesen, de azt kell hogy mondjam, szinte egyazon nyomban össze is f.o.s.tam magam. A Vándornak nagy szerencséje, hogy Maci olyan vérmérsékletű, amilyen. Más szerintem gondolkodás nélkül, kapásból kiütötte volna.

Már messziről kiszúrtam ezt az alakot, mondtam is, hogy tuti betalál majd bennünket, mert én vonzom az ilyeneket... lehet hogy ők is látják a szivárványt, ugyanúgy, mint a gyerekek?

Meggyőződésem, hogy ezen a napon nem véletlenül keresztezte az utunk a Vándor útját... annyit sikerült kihámoznom abból, amit beszélt, hogy valaha normális (mi az, hogy normális?) élete volt, tanárember-féle lehetett, de nagy törések és nagy tragédiák sorozata után Vándorrá vált... ha csak fele igaz annak, amit nekünk abban az 5-10 percben eldarált, akkor azt kell hogy mondjam, csoda, hogy egyáltalán még életben van ez az ember vagy hogy nem őrült bele teljesen abba, ami történt vele. Lesokkolt ez a találkozás.

A kiállításmegnyitóig sikerült némileg visszatérnem önmagamhoz. Hihetetlen, hogy ennyi év után pont Balatonfüreden találkoztam újra a doktornővel... Megbeszéltük, hogy annak ellenére, hogy nincsenek panaszaim, azért nem ártana egy felülvizsgálat, biztos, ami biztos... Hiába, ő olyan orvos, aki a szabadidejében is orvos. Nagyon örültem ennek a találkozásnak és annak is, hogy a franciaországi kép rám talált.

2014. március 22., szombat

Őrségben 2.

Villámlátogatás volt ez is, akárcsak az első, de látnunk kellett még egyszer együtt a kertet, a házat, hogy legyen miből töltekezni akkor, ha majd úgy érezzük, kicsit nehezebben telik az idő.

Szombaton mentünk Őriszentpéterre és "Ha szombat, akkor nézzük meg a termelői piacot!" jelszóval el is indultunk a piac irányába. Ahogy közeledtünk a focipálya felé, egyértelművé vált számunkra, hogy végérvényesen beköszöntött a tavasz.

"...négyet lép a gólya lába..."
Majdnem sikerült, amit akartam.
Nem várta ki, amíg beállítom a gépet, hazarepült.
Szala. Zala.
Virágszőnyeg.
A Helyi Termelői Piacot szombat délelőttönként az őriszentpéteri focipálya mellett tessék keresni!

Vedd a helyit! Védd a helyit!
 Legnagyobb örömünkre aznap BARATELLA is árulta a portékáit.

Baratella...
... és az ő saját készítésű termékei: sajtos tallér, grillázs, szörp, lekvár...
Tessék megkóstolni, isteni finomak!
A ráadás: Baratella házi készítésű bonbonjai.
Mi sajtos tallért és grillázst vettünk tőle és mellé házi készítésű bonbonokat kaptunk ajándékba. Baratella aznap minden vásárlójának ilyen finomságokkal kedveskedett.

A Pass Méhészet asztala mellett képtelenség szó nélkül továbbmenni. Nekünk sem sikerült,  csak kóstoltunk és kóstoltunk és kóstoltunk....

Varázslatos ízek, nehéz volt választani.
Végül fokhagymás fűszermézet, gesztenyés, cappuccinós, sütőtökös mézkrémeket vettünk.
A csokoládésat és a többit majd legközelebb :)
Két hónapos pihe-puha szeretetcsomag a piacon.
A piac után elindultunk a kulcsért, de előtte még gyorsan ettünk pár falatot a parkban. Annál a padnál piknikeztünk megint, amelyiknél anno a ház megvétele után, csak akkor vagy 20 fokkal hidegebb volt.

A meleg tea és a szendvics ugyanolyan jól esett most is, mint akkor.
Nem akartunk zavarni, de sikerült szépen elidőznünk a házunk előző tulajdonosainál, ami nem is csoda, hiszen nagyon kedves és vendégmarasztaló fogadtatásban volt részünk megint. A srácok is otthon voltak, így őket is megismerhettük és végre találkozhattunk azzal az emberrel, akivel eddig csak e-mailen értekeztünk és akinek nagyon sokat köszönhetünk, hiszen nagy terhet vesz le a vállunkról azzal, hogy gondját viseli a portánknak addig, amíg másképp nem alakulnak a körülményeink.

Egy kisebb városnézős kitérővel elindultunk a házhoz. Őriszentpéter határában, az Árpád-kori templom mellett ahol többek között ilyen jó tanácsok díszítik a templom belső falait,

"Az asszonyiállat az ő urát el ne hadgya"
megálltunk egy kis láblógatásra... pontosabban volt még pár zsemlénk, így ebéd gyanánt megkóstoltuk a mézkrémeket.

Gesztenyés mézkrémes zsemle, mennyei!
Előző héten, amikor a háznál jártunk, nagyon hiányoltam a fűben megbújó ibolyákat. Azt gondoltam, nekünk nincs is ibolyánk és majd úgy kell hoznunk, hogy legyen, erre tessék:

Mégis vannak ibolyáink.
Halványabb is, élénkebb is.
Úgy látszik, az Őrségben pár héttel később kezd nyílni az ibolya, mint a Balaton mellett. Ennyire más a klíma.

Bent a házban megint méricskéltünk, mert időközben sikerült megálmodni, hogy milyen konyhát szeretnék...álmok, álmok... de a lényeg: mindennek lesz helye.

Közben észrevettük, hogy nem vagyunk egyedül:

Jól érzik magukat nálunk.
Szeretem nagyon a régi padlásokat. Gyerekkoromban az egyik legkedvesebb olvasmányom A padlásszoba kis hercegnője című könyv volt :) Talán nem véletlen az sem, hogy a házunkban is a padlás az egyik legkedvesebb helyem.


Miután mindent jól átbeszéltünk, és miután - kis túlzással - majdnem beszakadt alattam a padlás, elindultunk, hogy visszavigyük a kulcsot. Vendéglátóinkkal beszélgettünk a házról, meg a tervekről. Azt gondolom, hogy nekik sem mindegy a ház sorsa, jövője és ez nagyon jó érzéssel tölt el. Jó volt náluk lenni, tetszik ahogyan élnek. A végére a srácok is szépen belemelegedtek a sztorizgatásokba, jó sokat nevettünk. Gyorsan elrepült ez a nap, indulnunk kellett haza, de az biztos, hogy a lelkünk egy darabkája az Őrségben maradt.

Amikor otthon beléptünk az ajtón volt ám nagy nyávogás, dorombolás, bújás, cipőhöz dörgölőzés és kíváncsiskodás:

Minőségbiztosítási...
...főfőellenőr.
Baratella sajtos tallérja, grillázsai
és az ajándék bonbonok.
És ezt mind-mind nekem hozták :) !
Vagy mégsem?!

2014. március 21., péntek

Őrségben 1.

Az első hosszabb autóutunk a Sárközbe vezetett, ez volt a tűzkeresztségem. Ismertem jól ezt az utat, ezért úgy gondoltam, ha ez menni fog, akkor az Őrségbe is le merek majd vezetni.

Mindenképp le akartunk menni, mert látnunk kellett a házat és tisztáznunk kellett magunkban pár dolgot vele kapcsolatban... mi mekkora, mit hová, mit hogyan és hogyan ne...

Az udvarunk egyik fele.
Csak ámultunk és bámultunk.
Lépten-nyomon kis virágok.
A sárga volt az uralkodó szín.
Bent a házban újból lemértük az összes falat, az ablakokat, az ajtókat... tervezgettünk, ötletelgettünk, aztán megéheztünk.

A lugas...
... alatt...
... a saját hokedliken...
... megebédeltünk.
Eljön majd az az idő, amikor kint az udvaron bográcsban rotyog az étel. De bevallom őszintén, a saját udvarunkon, a saját házunk mellett az expressz gyorsaságú hideg ebéd is hihetetlenül jól tud esni.

Ebéd után átmentünk Szalafőre, ahol én ezelőtt még sohasem jártam. Pityerszeren még minden zárva volt, de ezt mi cseppet sem bántuk, mert így legalább nyugodtan be tudtuk járni az egészet anélkül, hogy másokat kellett volna kerülgetnünk.










És szépen elindultunk haza onnan, ahol egyszer majd otthon leszünk.
 

Design by Amanda @ Blogger Buster