"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2014. december 28., vasárnap

Az első hó - az idei utolsó futós bejegyzésem.

A hegycsúcsokat már régóta hó fedi errefelé, de 1000 méter alatt eddig még nem esett. Ma reggel a hűvös, hószagú szél hátán érkező felhők fölényesen maguk alá gyűrték az első napsugarakat és átvették az uralmat Trollia hegyei és völgyei felett. Szürke hófelhőkből délután szállingózni kezdett a hó. 600 méterre is megérkezett a tél.

Ma futós napom volt, úgyhogy munka után szépen összekészülődtem: kompressziós zokni, hosszú nadrág, vastag felső, kabát, sapka, kesztyű, telefon, fülhallgató, pulzusmérő, óra, fejlámpa... 

Apropó fejlámpa! Volt nekem egy fejlámpám, még szeptemberben vettem. Le volt árazva meg volt egy utalványom, amit beváltottam, így alig kellett ráfizetnem pár fityinget. Szinte ingyen volt. A lámpa jó szolgálatot tett, sokat használtam, de sajnos december közepén, futás közben (!), amikor megigazítottam a fejemen, letörött róla egy műanyag pöcök... a fejlámpa halála... cseppet sem voltam ideges... alig futottam 3 kilométert, tök sötét volt... naná, hogy nem fordultam vissza. Zseblámpaként fogtam a kezemben. Nagyon kényelmetlen volt, pláne orrfújás közben. A futás vége felé utolért az isteni szikra :) Mi lenne, ha visszavinném a boltba, ahol vettem? Hátha... végül is egy svájci lámpáról beszélünk, amit ratyi granulátumból fröccsöntöttek valahol a távol-keleten... nem az én hibám, hogy tönkrement... egy próbát megér. A boltban természetesen le akartak koppintani azzal a szöveggel, hogy ez nem garanciális hiba, mert... De láss csodát! Ééén olyan magabiztosan adtam elő saját magamat, hogy sikerült hatalmas kedvezménnyel megvennem egy olyan fejlámpát, amiről azelőtt álmodni sem mertem...

...buszjegy, pénz, igazolványok, kulcs, labello, szőlőcukor, pzs, ja és persze a cipő... 17 óra, -1 °C.

Az órám hosszasan harcolt a felhőkkel, de végül szerencsére megtalálta a műholdat. Elindultam. Halványan hó borított mindent, rajtam kívül senki sem járt az utcán. Szeretem, amikor az én lábnyomom az első a hóban. Havazott... és mindegy hogyan kanyarodott az utam, a hó valahogy mindig a szemembe esett :) Ahogy a fejlámpám fénye megvilágította a hóval borított járdát, olyan volt, mintha megannyi apró kis gyémánt csillogna a lábaim előtt. Szép volt, nagyon szép. Lassan futottam. Szerettem volna minél tovább részese lenni ennek az év végi varázslatnak: futás az idei első hóban.

Na hagyjátok ki!

2014. december 24., szerda

Békés karácsonyt!

"Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje."
(Wass Albert)

 
 

2014. december 22., hétfő

Karácsonyhoz közeledve

"Ilyenkor - így karácsony táján - a magányos szobák még magányosabbak, a régi puszták még csendesebbek, de az emlékek élőbbek és kedvesebbek, olyanok, mint az elmúlt idők és elmúlt barátok halk, puha ölelése.


Ilyenkor jólesik az elsüllyedt, öreg utakat megjárni, a fiatalság ragyogó útjait, a szelíd kalandok tiszta éjszakáit, és látni az elment patakok ringató játékát a holdvilággal, a szánkós utak alig pendülő éjszakáit, a karácsonyfákat, amelyek el nem múlnak soha, és az álmokat, amelyek az örökkévalóságból jöttek, oda is szállnak vissza pihenni és boldognak lenni, mint a szeretetben megfürdött emberi lélek.


És ilyenkor nem jut eszembe: pénz, jólét, dicsőség, nyers vágy és elmúlt szerelem, csak a múló élet apró örömei, távoli nevetés a szívemben, és emberek, akik halkan járnak valahol a ködben, csendesen szólnak az idő árnyékai mögött, mégis őket hallom, és nem a fájdalom ordítását, a dicsőség nyers kiáltását, vagy a szerelem bódult és rekedt suttogását.


Őket hallom, akiket szerettem, és szerény emberi mivoltukban tiszteltem is, akik - néha - tíz évig hordtak egy pár csizmát, fél évig faragtak egy pásztorbotot, a betűt nem ismerték, de életük maga volt a törvény… és egyedül se tettek soha semmit, amit ország-világ előtt is meg ne tehettek volna.


Őket látom és hallom karácsony hetének emlékező, esti tűnődéseiben; néha vidáman, néha szomorúan, de mindvégig mélyen a szívemben."

(Fekete István: Karácsony)

A kép Pityerszeren készült.

Őrségi gazda szűrben
fotó: Jeanplong József dr. 1941

Savaria Múzeum Néprajzi Fotótár (Szombathely)

2014. december 10., szerda

Gyertek országot futni!!!

 I. Országfutás, 2015. március 14.

"Annyi és annyi sportesemény van egy évben. Kezdve a legkisebb távúaktól a legextrémebb brutálfutásokig. De mind egy adott helyszínhez kötődik, amelyeken csak a környékbeliek vagy egy szűk réteg tud részt venni. Miért ne lehetne mindenkinek a saját otthona környékén futni vagy gyalogolni, amikor is egy közösségi megmozdulásnak, versenynek lehetne a részese? 

Így született meg az Országfutás ötlete.


2015. március 14-én, szombaton fussunk végig jelképesen az országon egyetlen nap alatt. Vállaljon mindenki egy szakaszt, az ország bármely területén, amit bármikor a nap folyamán lefut vagy legyalogol.
 
Az országhatár hossza 2.246 km.
 
Célunk egyrészt az, hogy ezek a vállalt szakaszok, az egész országon végigkanyargó, folytonos útvonallá álljanak össze, másrészt, hogy minél többször végigfussunk az országon, gyűjtsük a kilométereket.
 
A vállalt szakasz minimum 5 km legyen, amit teljesíthetsz gyalogolva is.

Egy-egy szakaszt többen is teljesíthetnek, de mindenki regisztrálja magát.
 
Családok, baráti társaságok, csapatok, munkahelyi közösségek is futhatnak / gyalogolhatnak együtt.


Csatlakozz te is! Mozduljon az ország.
 
Jelentkezzetek, készüljetek, legyen a tömegsport ünnepe ez a nap!

Az ingyenes regisztráció elindult és 2015 március 14., 14 óráig tart."

(Forrás és további részletek: ITT)


Mi ezt a szakaszt választottuk.
A másodikon már biztos, hogy az Őrségben fogunk futni :)
Lesz egyenpóló is :) Gyertek, regisztráljatok! Jó lesz!

2014. december 8., hétfő

Das finstere Tal


2014. december 7., vasárnap

Nem könnyű

Gyertyafény mellett kucorogva azon gondolkodom, mennyivel másabb lenne minden, ha apámnak nem 42 évesen kellett volna itt hagynia bennünket... Miértek miértek hátán, kérdések kérdések hátán. Válaszok nincsenek, csak csend, emlékek, könnyek és gyertyafény.

Fáj. Fáj a húgom miatt, fáj magam miatt. Fáj, hogy korán kellett felnőnünk. Leánygyermekek életében eljön az a pillanat, amikor mindennél nagyobb szükségük lenne arra, hogy az apjuk ott álljon mellettük, ott legyen mögöttük. Nekünk ez sajnos nem adatott meg. Egy újabb év apa nélkül, a tizenharmadik. Az idő... az idő nem enyhít semmit a fájdalmon. Az idő egyszerűen csak múlik és mi a mindennapokon keresztül, észrevétlenül cipeljük magunkkal ezt a súlyos keresztet.

2014. november 17., hétfő

11. Intersport Balaton Maraton és Félmaraton 2014. - Az első félmaratonom

Eddig nagyjából hétszer kezdtem neki ennek a bejegyzésnek, de mind a hétszer törlés lett a vége... egyszerűen nem tudom szavakba önteni, milyen csodálatos élményben volt részem... most sem fog sikerülni, de azért megpróbálom dokumentálni a történéseket

Az első egybefüggő 10 kilométerem lefutása után már sejtettem, hogy nem fogok ennél megállni. Augusztus 6-án kaptam egy visszaigazoló e-mailt arról, hogy sikeresen leadtam a nevezésem a 11. Balaton félmaraton vasárnapi futamára és a rajtszámom a 1088-as lesz.

Nagyon örültem, hogy az első félmaratonomra ilyen szuper számot kaptam. Háromszor is a végtelent rejti magában - és ez jó jel :) Én hiszek a számok erejében.

A felkészülési időm alatt egyetlen egyszer torpantam csak meg... csonthártyagyulladás-szerűség... 2 hét jegelés, krémezés, pihentetés, kompressziós zokni vásárlás... utána óvatos újrakezdés 5 kilométerekkel és szigorúan csakis kompressziós zokniban. Október 29-én futottam el az egybefüggő 16 kilométeremet. A trolloknál. Két durva emelkedővel. A versenyig ez maradt a leghosszabb távom.

November 8-án utaztunk haza Trolliából, 9-én már otthon koptattam a bicikliutat Alsóörs és Balatonalmádi között. Mennyire vágytam erre! Legnagyobb meglepetésemre sokkal rosszabbul ment a futás, mint a trolloknál. Pedig azt hittem, sík terepen szárnyalni fogok és saját rekordot döntök majd 10 kilométeren. Hát nem így történt. És nem értettem, miért nem tudom hozni legalább azt a tempót, amit ott kint... ezt tulajdonképpen azóta sem értem.

Ahogyan közeledett a verseny napja, úgy váltam egyre tanácstalanabbá. Sok lett bennem a kérdőjel, nagyon sok. Nem tudtam, hogyan fussak, milyen tempót válasszak a legelején ahhoz, hogy a végére ne fogyjak el, hogy be tudjam fejezni a versenyt és ne kelljen feladnom vagy belegyalogolnom... Lehet, hogy túl korai ez még nekem?
Ilyen kérdőjelekkel a fejemben utaztunk le 15-én Siófokra. Egy olyan hotelben szálltunk meg, hogy ajjajjajj. Itt most inkább nem is részletezem, de talán majd a másik blogomban írok róla, szigorúan bennfentes szemmel.

Kilátás a szobából. Ilyen szép idő volt, amikor megérkeztünk Siófokra.
A trollilai turné után Lehelkének nem igazán akaródzott ismét útra kelni.
Otthon nagy küzdés árán sikerült csak kiszednünk az ágy mögül
és betuszkolnunk a szállítódobozába.
Meg is lepődött, hogy kb. 1 óra elteltével már üdülhetett is.
Azért mentünk le Siófokra egy nappal korábban, hogy ne vasárnap, versenylázban égve kelljen utazni és persze mert mindenképp meg szerettem volna nézni a szombati félmaratont, hogy lássam, mi vár majd rám vasárnap. Hogyan is zajlik egy ilyen verseny, milyen a hangulat, hogyan néz ki a szakaszos rajt, milyen egy frissítőpont, stb.

Hát mit mondjak... a Balaton Maraton és Félmaraton több, mint egy egyszerű futóverseny. Ez egy fantasztikus szezonzáró "happening".

Szombaton optimális időjárási viszonyok mellett rajtoltak el a futók. Rengetegen voltak. Jó volt ott állni az út szélén és szurkolni, az ismeretlen futótársakat tapssal, "Hajrá!"-val biztatni. A rengeteg mosoly, az elsuttogott "Köszi!"-k bőségesen kárpótoltak a tapsolástól fájó, viszkető és kivörösödött tenyeremért. Jövőre beszerzek egy kereplőt és még hangosabb leszek :)

Délután felvettem a rajtcsomagot.

Az első rajtszámom :)
Este elmentünk vacsorázni egy étteremszerűségbe, ahol a mosdóban összefutottam az aznapi verseny második női helyezettjével. Gratuláltam neki a fantasztikus eredményéhez.

Szombaton a nők között ők voltak a legjobbak.
Váltottunk pár mondatot. Azt a jó tanácsot kaptam útravalóul, hogy legyen a holnapi futásom egy örömfutás és ne foglalkozzak az idővel.

Este persze alig bírtam elaludni és hajnali 3-tól nagyjából óránként megébredtem... Reggel, amikor kinéztem az ablakon azt láttam, hogy ömlik az eső. Hogy az első versenyem igazán jól induljon, mindezt megkoronáztuk egy groteszk, posztkommunista hotelreggelivel.
 
Összekészülődtem és 2014. november 16-án vasárnap, 10:54-kor már a saját rajtzónámban áztam és vártam, hogy eldördüljön a rajtpisztoly.

Szeretek esőben futni.
A hiperszuper órám szerint képes lennék bőven 1:45:00 alatti félmaratont futni, de szerintem nem hátrány, ha az ember az első félmaratoni versenyén kellő alázattal áll oda a rajtvonalhoz. Én legalábbis így tettem, ezért az utolsó, 5-ös rajtzónába, a 2:06:00 feletti félmaratoni célidőbe soroltattam magam.

Az utolsó zónában általában azok a versenyzők állnak, akik a legtöbb időt töltik a pályán... a hétköznapi hősök, akik önmagukért futnak. Hobbifutók.  Pont olyanok, mint én.

A harmadik rajthullámmal indultunk, több, mint 6 perccel a rajtpisztoly első eldördülése után haladtam át a rajtvonalon. A 70. születésnapját ünneplő Monspart Sarolta indított útnak bennünket is.

Itt futottunk.
A futás nagyasszonya a szakadó eső ellenére a pálya szélén is felbukkant többször és szurkolt nekünk. Ha másért nem, már csak ezért is érdemes volt elindulni ezen a versenyen :) Örülök, hogy kezet foghattam vele és több ezer futóval együtt én is felköszönthettem a születésnapján.


 Ezúton is követelem, hogy Monspart Sarolta legyen a Nemzet Sportolója!!!


Először áthaladni a rajtvonalon leírhatatlanul nagy boldogság. Olyan, mintha egy boldogságfelhőn úszna a tömeg. Könnycsepp az arcodon... a felkészülés könnye... az öröm könnye... a boldogság könnye. Mindenki ugyanazért jött. Mindenki ugyanazt érzi. Lehetsz a legelső, aki a legkevesebb ideig fut majd és átszakítja a célszalagot. Lehetsz a legutolsó, aki a legtöbb időt tölti majd a pályán. Nem számít, hogy 70 perc alatt vagy éppen több, mint 3 óra alatt győzöd le az előtted álló 21097,5 métert. Tényleg nem számít. Így is, úgy is győztes vagy. Abban a pillanatban, amikor eldöntötted, hogy odaállsz a rajthoz, megnyerted a csatát. Félmaratonista lettél.

És én csak futottam... 10km
...és futottam... 15 km
...és célba értem... 21,1 km
A hivatalos időm:
2:00:07
K., - akit mostantól ezen a felületen igyekszem nem Macinak szólítani :)) - pedig rendületlenül szurkolt nekem és fényképezett. K.! Köszönöm, hogy beneveztél engem, köszönöm a jó tanácsokat, köszönöm, hogy a felkészülésem során végig támogattál, köszönöm, hogy hittél bennem. Nélküled nem sikerült volna!!!


Az első érmem, sajnos pólót nem kaptunk, pedig én azért mentem :)
Az első félmaratonom: egyszeri és megismételhetetlen, minden egyes méterét imádtam.
Pár megjegyzés magamnak:
Ruha: pont így volt jó :))
Cipő: soha rosszabbat :))
Bemelegítés: a Béres Alexandra-féle átmozgatás és vádligyakorlatok után jó lenne futni 1-2 km-t még a rajt előtt :))
Futás: végig egyenletes tempóban, 80-82% körüli max.pulzussal kellene futni a márciusi versenyen :))
Frissítés: néhány korty víz, tényleg csak az íze kedvéért + saját szőlőcukor. Ez bevált, kár lenne változtatni rajta :))

2014. október 28., kedd

A nap hőse

Lehelke 100% indoor cat, ezért nálunk az éves oltások rendszerint elmaradnak. Feleslegesen nem terheljük a szervezetét, pontosabban csak akkor oltatjuk be, ha tudjuk, hogy egyik országból a másikba utazunk vele. Bár, ha jobban belegondolok, párszor oltás nélkül hoztuk-vittük.

Ma nagy napra ébredtünk. Lehi újra megkapta a kombi-veszett oltását. Féltünk, hogy már a szállítódobozba tessékelés is egy tortúra lesz - őnagysága ugyanis mindig megérzi, ha orvoshoz visszük és a lehető leghihetetlenebb helyekre tud elbújni -. Szerencsére Maci ura volt a helyzetnek és Lehi pikk-pakk bent csücsült a dobozában.

Az orvosi rendelőben volt pár kutya, az egyik köhögött, a másik foghúzásra várt, de a mi macskánkat mindez hidegen hagyta. Sőt, miközben oltották, meg sem nyikkant, egy hangja nem volt egész idő alatt. Én kis hősöm! A doktornéni még meg is dicsérte, hogy milyen nyugodt cica. Hahaha, látná csak otthon!

A hasán lévő szőrtelen rész miatt most már hivatalosan sem aggódunk, mert a szakember megerősített bennünket abban, amit azért eddig is sejtettünk: bőrbetegségnek, irritációnak, kiütésnek, fertőzésnek, stb. nincs nyoma. Ilyen és kész :)

Bocs, Lehikém, az intim részletek miatt!
2013.07., Nagyjából így kezdődött.
Egyfolytában tisztogatja magát, így a szőrszálaknak semmi esélyük nincs arra, hogy visszanőjenek. Elég vicces, hogy kopasz a pocója, de nem tudunk mit csinálni vele... emiatt csak nem szerelünk a nyaka köré egy világvevő-antennát. Így imádjuk, ahogyan van, szőröstül-bőröstül.

2014. október 20., hétfő

Az utolsó fűnyírás

Az idei utolsó fűnyírás apropójából kaptunk pár képet a házunkról. Mintha érezném a frissen levágott fű illatát.




Szinte észrevétlenül suhant el mellettünk ez az év. Már ősz van. Október, édes október, de szeretlek téged!

2014. október 11., szombat

Spirit of the Marathon

2014. szeptember 28., vasárnap

Lehelke edz

Volt egy bejegyzésem (Szimat, ül, ... fekszik?), amelyben Lehelke trenírozását kezdtem el dokumentálni, csak aztán idővel valahogy abbamaradt a történet.

Szóval ott hagytam abba, hogy Lehikém szimatol, Lehikém ül, de Lehikém parancsszóra nem fekszik. Utálja és pont. Ezért úgy döntöttem, nem kínzom őt a fekvéssel.

Ül.
Szimatol.
Ímmel-ámmal félig-meddig fekszik is...
de látszik a fején, hogy nem tetszik neki a helyzet.
Ez itt egy tipikus "Na, most ettől boldog vagy?" nézés.
Hogy mégse legyen annyira monoton egy-egy edzés, ripsz-ropsz megtanultunk két új dolgot. Az új varázsszavak: "Pacsit!" és "Passzolj!".

A pacsit nem úgy kell elképzelni, mint amikor egy kutya beleteszi a mancsát a kezünkbe. Nálunk ez azt jelenti, hogy Lehikém felemeli az egyik mellső lábát, ha meghallja a varázsszót. Ha pedig ahhoz van kedve, akkor meg is érinti a kezem - amiben természetesen ott lapul egy jutalomfalat :)

Nagyon ügyesen csinálja. Az elején még kieresztette a körmeit hozzá - meg kell hagyni, ez eléggé tudott fájni -, de most már csak a kis párnáit használja és az olyan fi-fi-fi-finom :)

Pacsit ad.
 A passzolj pedig annyit jelent, hogy a felé guruló lasztit arrébb pöcköli a mancsával.

Hanyag eleganciával passzol... és közben fekszik. Váó.
Normál esetben ezt is ülve szokta művelni.
Imádom, amikor látszik a kis fején, hogy gondolkodik. De azt is imádom, amikor edzés közben besokall (értsd: elfárad). Ilyenkor kényesen nyiffantva felhúzza az orrát, majd sértődötten elvonul. Elege lesz. Meg kell zabálni! Ő kérem szépen egy önálló, felnőtt nő, saját akarattal.

Nagyon koncentrál.
Vajon mi lesz a következő feladat?

2014. szeptember 13., szombat

Kishaver

Potyog a gesztenye :) Imádom. Ez az első jele annak, hogy nemsokára vége a szezonnak. Már csak 8, azaz nyolc hét van vissza. Juhhééé! Szinte minden nap esik az eső, érezhetően hűvösebbek a nappalok és az éjszakák is. Feltartóztathatatlanul itt van az ősz. A időjárás változását, a hőmérséklet csökkenését az állatok is megérzik.

A "földalatti erkélyem" egyik repedésébe egy apró kis élet költözött. Éppen szélmalomharcot vívtam a pókhálókkal az erkélyen, amikor észrevettem, hogy egy ág vagy mi kilóg az egyik lyukból... gondoltam, a porszívóval felszippantom azt is, de nem sikerült, pedig a központi porszívó iszonyatosan erősen szív. De milyen jó, hogy nem sikerült!

Ő Lui.
Az a kilógó ág pedig Lui farkincája volt.
 Szegény! Biztos halálra rémisztettem. Még jó, hogy ijedtében nem dobta le a farkát.

Egy bigyó.
Ez a bigyó nagy valószínűség szerint Lui kakija. Elnézést, de gondoltam, dokumentálom ezt is. :) Mi lehet az a fehér bigyó ami minden kaki végén vagy elején ott van?

Egy egész alakos kép. Hibátlan kis jószág.
Lui és én laza szimbiózisban tengetjük napjainkat. Jó éjszakát, Lui! Jó reggelt, Lui! Hogy aludtál, Lui? Ettél-e, Lui? Hol vagy, Lui? Visszajöttél, Lui? Lui sohasem válaszol, csak néz azokkal a szép szemeivel. Úgy örülök neki :) Milyen kár, hogy nem vihetem haza...

2014. szeptember 12., péntek

Futás - Az 1. év

Mindenki más okból kifolyólag fut: valamiért, valami ellen, valami elől, valami után, valami miatt... végtelen a sor. Céltalan futás nem létezik.

Nagyon jól emlékszem az egy évvel ezelőtti önmagamra, amikor azt éreztem, hogy napról napra csak fogy az erőm, szinte láttam magam előtt, ahogyan szépen lassan elfogyok. Kellett valamit, ami kimozdít abból az állapotból, amiben voltam. Így kezdtem el futni.

Egészen pontosan: kocogni.

Futottam a múlt árnyai elől, kifelé a jelenből, az ismeretlen jövő felé. Mindegy hogy hova, csak el onnan, el abból az állapotból. Nem akartam x kilót lefogyni, nem akartam gyorsabban futni, mint mások, nem akartam többet sem futni, mint mások. Most sem akarok. Amit viszont mindennél jobban akartam: túlélni... fejben. Sikerült :) A túlélés és önmagam legyőzése közben a futás szép lassan az életem részévé vált.

Egy év után úgy érzem, már tényleg futok és nem csak kocogok, bár a futótechnikámnak van még hova fejlődnie. Azzal, hogy elkezdtem hosszabb távokat futni, egy új terepre léptem. A szervezetem bizonyos válaszreakciói eddig ismeretlenek voltak előttem, van még mit tanulnom saját magamról.

Egészen biztos vagyok abban, hogy futás közben létezik egy másik, egy magasabb tudatállapot, amibe akkor kerül az ember, amikor úgy érzi, hogy itt a vége, nincs tovább, elérte a saját teljesítőképessége legfelső határát. Ebben a tudatállapotban történnek a csodák. Ilyenkor kiderül, hogy mégis csak van tovább és ezt követően minden egyes lélegzetvételben, minden egyes szívdobbanásban és minden megtett lépés mögött ott van a "meg tudom csinálni, ezért meg fogom csinálni" leírhatatlanul jó érzése. És tényleg: meg tudom csinálni.

A futás is olyan, mint az élet iskolája. Egy láthatatlan lépcsőn haladunk egyre előrébb és bizony igaz a mondás: minden egyes lépcsőfokra rá kell lépni, nem szabad kihagyni, átugorni egyet sem. És néha tudni kell lassítani vagy éppen megállni, megpihenni és aztán újra nekiindulni.

2014. augusztus 29., péntek

Ki a legboldogabb ember a világon?

Kormin-lugas Pityerszeren
Azt hiszem, ilyen szőlőnk nekünk is van.
"...Lementek a házhoz, s letelepedtek a vadszőlős tornác görcsös tölgyfából ácsolt asztalához. Egy jól megtermett asszonycseléd elébük tett egy kancsó bort poharakkal, s dísztelen fatálcán frissen sütött rozskenyeret, szeletelt juhsajtot, ordát, füstölt szalonnát.

Falatoztak. Beszélgettek az időjárásról, szántás-vetés dolgairól, halászás-vadászás apró titkairól. Egyszerre csak a francia gróf felsóhajtott.

- Tudják-e az urak, ki a legboldogabb ember a világon? A jómódú paraszt. Amilyent Angliában meg Svédországban talál az ember.
  Úri szokások nem kötik, nem szolgája senkinek, és mindene megvan, amit csak kívánhat magának... mösziö László, én zubbonyomba varrva kihoztam magammal száz aranyat, abból még megmaradt hetvenkilenc. Egyetlen megmaradt földi vagyonom ez. Földet szeretnék vásárolni ezen, állatokat, házat... egyszerű kis parasztházat. Paraszt akarok lenni...!

Szavainak nagy részét Miklós kellett átfordítsa magyarra, mert László úr keveset értett meg belőle. De amikor megértette, nagyon elkomolyodott.

- Mondd meg a franciának, öcsém, hogy ha komolyan gondolja, amit mondott, akkor megszerzem neki a földet, amit kíván, s még marad is az aranyból.
De előbb biztos kell legyen ám abban, hogy nem csak a szája jár, de érzi is mit beszél! Ezt pedig csak úgy tudjuk meg, ha előbb kipróbálja a paraszti életet. Mondd meg neki, hogy odatúl az ombozi dűlő végiben van egy üresen álló zsellérházam, valamikor tanyáscselédem lakozott benne. Van mögötte kert is. Adok neki két ökröt, egy fejőstehenet s télire való pityókát, paszulyt, lisztet, s még egy hízott disznót is. Majorságot is vitetek oda. Kihasíthat magának a földemből a ház bütüjétől kezdve, amennyit akar, fölhasználhatja, bevetheti, le is arathatja. Aratás után majd megkérdem újra, hogy paraszt kíván-e lenni valóban? Ha igen, megkötjük a vásárt. Mondd meg neki, öcsém.

A franciának megkönnyesedett a szeme. Majdhol el nem sírta magát. S még azon a héten kiköltözött a Kicsitó feletti tanyára, a bölényesi birtok Omboz felé eső távoli csücskébe...
"
 (Wass Albert: Kard és kasza)

2014. augusztus 12., kedd

Futás - A 11. hónap

Ezt a hónapot kényszerpihenővel kezdtem, mert elkezdett fájni a jobb bokám. Először azt hittem, hogy a kissé elhasználódott cipőm vagy a futás utáni "túlnyújtás" az oka, de később rájöttem, hogy ez bizony nem más, mint munkahelyi ártalom.

Odafigyeléssel és egy fél tubus törpefenyő-gél segítségével sikerült javítanom a helyzeten. 10 napig bírtam futás nélkül, aztán felkaptam az új cipőmet, felcsatoltam a futós órámat (Igen, ezt is megértük. Hosszas unszolás után végre beadtam a derekam és beláttam, hogy lehet óra nélkül futni, de sokkal jobb vele.) és nyomás!

Hát mit mondjak, egyszerűen váóóó. Ööö, ha most azt írnám ide, hogy az órám velem együtt fut, a cipőm meg szinte magától szalad, szerintem sokan hülyének néznének, úgyhogy ezt inkább le sem írom :))


Augusztus 10-én szuperhold volt, amiből én sajnos semmit sem láttam. Aznap este a Hold úgy gondolta, hogy egy magas hegy mögé bújik és nem mutatja meg magát, pedig milyen szuper lett volna tündöklő holdfénynél befejezni az esti futásomat... 10km-t futottam... hegyről le, folyó mentén, hegyre fel... olyan nagyon jó volt megküzdeni a kilométerekkel és a hegyekkel :)

2014. augusztus 7., csütörtök

Kirepültek

A keselyűsi gólyacsalád életét akkor kezdtük el nyomon követni, amikor a fiókák 4-5 naposak voltak. A monitoron keresztül drukkoltunk a szülőknek, hogy sikeresen fel tudják nevelni a fiókákat - tavaly hatalmas nagy dráma játszódott le ennél a fészeknél, ami idén szerencsére nem ismétlődött meg és így augusztus elején három gyönyörű, egészséges, életerős ifjú fekete gólya hagyta el a fészket és vágott neki a nagybetűs életnek.

Ilyen picik voltak.
A májusi tűző napsugarak elől árnyékba menekültek.
Ettek.
Home alone.
Elbújtak.
Jókat beszélgettek.
Menedékben várták, hogy elálljon az eső.
Megint ettek.
Megtanulták, hogyan kell fészket renoválni.
Pihe-puha ágyban aludtak.
Talpra álltak.
Anya, ez nem fog menni!
Apa, ehhez már túl nagyok vagyunk!
Eláztak.
Repültek.
Áztak-fáztak.
Micsoda csülkök :)
És megint csak ettek.
Szépen nődögéltek.
Átváltoztak.
Igazi fekete gólyák lettek.
Felmérték a terepet.
Szárnyaikat próbálgatták.
Benéztek hozzánk.
Együtt aludtak.
Gyakoroltak.
Elrepültek.
Visszajöttek.
Furákat ettek.
Pontosabban...
... nem ettek.
Elbúcsúztak.
Végleg kirepültek.
 

Design by Amanda @ Blogger Buster