"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2013. november 15., péntek

Futás - A 2. hónap

Az őszi időjárás ellenére elég jól vettem az akadályokat egészen múlt hétig... de ne szaladjak ennyire előre.

Mivel a jól bevált útvonalamon, síkabb terepen már elég jól ment a futás, ezért egy új, emelkedőkkel tarkított útvonalat jelöltem ki magamnak. Az új útvonalam hossza 8,5 km, 3 darab emelkedővel.

Nagyjából 2 hét kellett ahhoz, hogy az emelkedőket legyőzzem. Nem hittem volna, hogy képes leszek rá, nem vagyok éppen hegyividéki típus. (Mit keresek én itt?!) De sikerült. A magam tempójában.

És ahogyan az lenni szokott, amikor a legeslegjobban ment a futás, elérkezett november eleje. Jött a rossz idő, a viharos szél, a hideg eső és természetesen a munkahelyi hajtáspajtás. Én meg nagy bölcsen úgy gondoltam, nem vállalom túl magam, ezért pár napig szüneteltetem a futást. A pár nap pontosan egy hétig tartott.

A technikai szünet utáni első, futásnak még csak kis jóindulattal sem nevezhető önmagam vonszolása rettenetes volt:
- úgy éreztem, ólomlábakon futok, az izmaim alig akartak bemelegedni.
(Ebben a hidegnek is nagy szerepe volt és szerintem túl rövid ideig melegítettem be.)

 - kicsit túl is öltöztem.
(A 4. km után ez már nagyon idegesített, mert tudtam, hogy még csak félúton vagyok.)
 - délután fél 4 körül indultam, azaz világosban mentem futni.
(Ez még jobban zavart, mert nem vagyok hozzászokva. Van akinek bejön, hogy úton-útfélen megbámulják futás közben, nekem nem. Arról nem is beszélve, milyen nehéz kerülgetni a gyalogosokat meg közben arra figyelni, hogy autóval ne üssenek el.)

 - nagy volt az autós és a gyalogos forgalom is.
(Hidegben fejmagasságban reked meg az autók által kibocsátott gáz és az emberek által kifújt cigarettafüst is.
Egy pihenőnap, majd megint futás.

Fél 5 előtt indultam el és nem érdekelt sem az eső, sem a hideg, sem pedig az, hogy valószínűleg rám sötétedik majd. Vannak fényvisszaverős, ledes villogós karszalagjaim... komolyan mondom, néha úgy érzem magam, mint egy karácsonyfa... de fő a láthatóság!

Ilyenekben villogok.

Az előző futás hibáiból okulva mindent másképp csináltam, mint akkor és végül nagyon jót futottam. Úgy látszik az izmaim és a sejtjeim újra emlékeznek arra, hogy mi a jó nekünk.

Bátran kijelenthetem, az én esetemben 1 hét kihagyás egyenlő 2 hét visszaeséssel. Remélem, a 2. hét végére visszajutok arra a szintre, ahol 4 hete voltam. És azt is remélem, hogy a hideg nem fog ki rajtam és a november végén újrainduló mókuskerék sem darál be teljesen.

Rájöttem arra, hogy szeretek esőben futni.

2013. november 14., csütörtök

A kicsi és a nagy

Még a nyáron kezdtem el varrni ezt a két tildás figurát. Nem teljesen olyanok, mint amilyen az eredeti volt. A testrészek összeillesztése során egy kicsit nem figyeltem oda és emiatt elkövettem egy nagy hibát akkor. Mivel "Echte Handarbeit" és semmi elektronika, azaz varrógép híján kézzel öltögetek, ezért elég macerás lett volna - és lusta is voltam - visszabontani és újravarrni a maci testét... A lényeg a lényeg: akkor nem fejeztem be, most viszont volt elég időm és türelmem, így ta-ra-ra-rattta-taaam: elkészültek.



A kicsi és a nagy - két jó barát.
Apropó, a varrásról jut eszembe... Nagypapám egyes számú dédunokája az óperenciás tengeren túl igazán különleges és szép módját választotta a papa iránt érzett szeretetének és kötődésének a kifejezésére:

I love it.

2013. november 12., kedd

46

Viszonylag időben indultam el, hogy elintézzem ügyes-bajos dolgaimat. Amikor kezembe nyomták a sorszámomat, egyből jókedvre derültem ezen a csípős novemberi reggelen. Nincsenek véletlenek. Kedvencem, Valentino Rossi számát kaptam, úgyhogy szépen hazabattyogtam, most pedig indulok vissza. Azt hiszem a mai napom a várakozásról és a hivatalból hivatalba vánszorgásról szól majd, úgyhogy viszek magammal egy jó vaskos könyvet. Ha ügyes leszek, talán ki is olvasom.

Il dottore.
(Kép forrása)

2013. november 5., kedd

A nagy túlélő

Idén a muskátlik között egy csíkos szemű szerzetre bukkantam. Hamar összebarátkoztunk, a szövetségesemmé fogadtam és "A legkedvesebb kolléga 2013" címet adományoztam neki.
 
(Ha ő a legkedvesebb, vajon milyen lehet a többi?) 
 
Íme, aki bearanyozta munkás napjaimat:

Sáskám.
Féltem, hogy a muskátlik halálával neki is kampec lesz, hiszen a kis bicebócának az egyik lába már amúgy is hiányzott, szóval nem sok esélyt adtam neki, de legnagyobb meglepetésemre túlélte a hatalmas pusztítást. Elbújt egy napozószék mögé.
 
Nagyon megörültem, amikor rátaláltam. Gyorsan biztonságos helyre vittem, a nap hőse pedig mintha mi sem történt volna, vígan sütkérezett tovább a novemberi napsütésben.
 
Nem tudom, hogy találkozunk-e még, ezért ma nehéz szívvel ugyan, de elbúcsúztam tőle. Nem, nem vagyok bolond, tudom hogy egy ízeltlábúról van szó...

2013. november 2., szombat

Halottak napja

Minden évben abban reménykedem, hogy idén majd könnyebb lesz ez az időszak... de ahogy idősödöm, évről évre jobban fáj a lelkem és ilyenkor ha akarom, ha nem, felerősödnek az érzések. Túl fiatalon kellett megtanulnom, hogy az e napon meggyújtott gyertyák lángja másképpen ég és ezek a gyertyák bizony másképpen is melegítenek.

Talán majd akkor, ha végre otthon, az ismerős keresztek alatt gyújthatok gyertyát az enyéimnek ezen a napon, talán majd akkor könnyebb lesz, most mindenesetre nagyon nehéz. Gyertyát gyújtok, nézem a táncoló lángokat, emlékezem és keresem a válaszokat a megválaszolhatatlan miértekre. Pityergek és nyugtatgatom magam, hogy majd jövőre... majd jövőre könnyebb lesz.

A kép eredetije nem az enyém. Az interneten találtam, góglival.
"Olyan csönd van így nélküled,
hogy szinte hallani,
amit még utoljára
akartál mondani."
(Váci Mihály)
 

Design by Amanda @ Blogger Buster