"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2013. július 17., szerda

Az igaz, mint hamu porlik el

Szabó Lőrinc neve hallatán nagy valószínűség szerint 10-ből 9 embernek a Lóci-versek jutnak az eszébe. Gyerekként a Lóci óriás lesz című versét nagyon szerettem. Amolyan "versmondó-versenyes alapmű" ez, ha lehet ilyet mondani... én is szavaltam lelkesen sok-sok évvel ezelőtt... Istenem, de régen is volt! 
"És ijesztő volt odalentről,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erősek
s én gyönge és kicsi vagyok."

Nem tudom, miért jutott eszembe éppen Az Egy álmai című verse... és éppen mostanában, de ez nem is számít... pár hete szinte minden nap meghallgatom. Kozák András előadásában különösen nagyot ütnek a sorai...

Nem hiszek a véletlenekben de íme, egy véletlen egybeesés: Szabó Lőrinc pontosan 90 évvel ezelőtt, 1924. júliusában Trolliában járt. A mi városunkban és a környékbeli hegyen is eltöltött pár napot, sőt verset is írt... Na de ez a történet megér egy önálló bejegyzést, úgyhogy folytatása következik.

 (Szabó Lőrinc: Az Egy álmai - előadja: Kozák András)

Szabó Lőrinc: Az Egy álmai

Mert te ilyen vagy s ők olyanok
és neki az érdeke más
s az igazság idegállapot
vagy megfogalmazás
s mert kint nem tetszik semmi sem
s mert győzni nem lehet a tömegen
s ami szabály, mind nélkülem
született:
ideje volna végre már
megszöknöm közületek.

Mire várjak még tovább, a jövőt
lesve alázatosan?
Fut az idő, és ami él,
annak mind igaza van.
Én vagy ti, egyikünk beteg;
és mégse nézzem a fegyvereket,
hogy szeretet vagy gyűlölet
közelít-e felém?
Ha mindig csak megértek,
hol maradok én?

Nem! Nem! nem bírok már bolond
szövevényben lenni szál;
megérteni és tisztelni az őrt
s vele fájni, ha fáj!
Aki bírta, rég kibogozta magát
s megy tőrök közt és tőrökön át.
Ketten vagyunk, én és a világ,
ketrecben a rab,
mint neki ő, magamnak én
vagyok a fontosabb.

Szökünk is, lelkem, nyílik a zár,
az értelem szökik,
de magára festi gondosan
a látszat rácsait.
Bent egy, ami kint ezer darab!
Hol járt, ki látta a halat,
hogyha a háló megmaradt
sértetlenűl?
Tilalom? Más tiltja! Bűn? Nekik,
s ha kiderűl!

Bennünk, bent, nincs részlet s határ,
nincs semmi tilos;
mi csak mi vagyunk, egy-egy magány,
se jó, se rossz.
Rejtőzz mélyre, magadba! Ott
még rémlik valami elhagyott
nagy és szabad álom, ahogy
anyánk, a végtelen
tenger, emlékként, könnyeink
s vérünk savában megjelen.

Tengerbe, magunkba, vissza! Csak
ott lehetünk szabadok!
Nekünk többé semmit sem ad
ami kint van, a Sok.
A tömeggel alkudni ha kell,
az igaz, mint hamu porlik el;
a mi hazánk az Egy, amely
nem osztozik:
álmodjuk hát, ha még lehet,
az Egynek álmait!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Design by Amanda @ Blogger Buster