"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2013. június 18., kedd

Az a szép zöld gyep...

Azt hiszem, gyerekkorom egyik legmeghatározóbb filmje az Égigérő fű című film volt. Persze akkoriban még nem volt ezer tévécsatorna, azt néztük ami volt - egyes, kettes meg novi sad, ha éppen úgy fújt a szél...

Úgy emlékszem, nem telt el nyári szünet anélkül, hogy le ne vetítették volna a tévében ezt a filmet. Poldi bácsi híres, már-már szállóigévé vált mondata több generációnyi gyerek lelkébe vésődhetett bele egy életre... ahogyan azt mondani tudta... Én nagyon szerettem.

"Csak az a szép zöld gyep...az nagyon fog nekem hiányozni..."

Hát, az a szép zöld gyep, az nekem is nagyon hiányzik. Amikor novemberben az őriszentpéteri háznál jártunk, próbáltuk elképzelni, vajon milyen lehet a telek és a kis boronaház környéke tavasszal és nyáron, amikor minden megtelik élettel, madárfüttyel, a virágok illatával, amikor minden csupa zöld...

2013. május, fűnyírás előtt
Szorgos kezek áldozatos munkáját követően pedig ilyen szép, rendezett minden:

2013. május, fűnyírás után
Egy hónap elteltével ilyen csupa zöld minden. A ház jobb oldalán lévő kis diófára szinte rá sem lehet ismerni, olyan nagyon lombos:

2013. június, fűnyírás után
Azt már most látjuk, hogy egy ekkora porta - ami őrségi viszonylatokat tekintve szinte kicsinek mondható - jó sok munkát fog adni nekünk... mert előbb-utóbb eljön az az idő, amikor mi nyírhatjuk a füvet... már nagyon várjuk!

Hálával tartozunk a sorsnak, amiért a házvásárlás során, a házikó előző tulajdonosainak személyében ilyen kedves és segítőkész embereket ismerhettünk meg. Akik így, szinte teljesen ismeretlenül, a saját szabadidejüket és energiájukat nem sajnálva gondját viselik a háznak. Ennyi önzetlen segítségben és törődésben, amit tőlük kapunk, nekünk még soha nem volt részünk. Ha ők nem lennének, nem is tudom, mi lenne velünk... Csak remélni tudjuk, hogy a közeljövőben lesz alkalmunk viszonozni mindezt.

Így legyen!

2013. június 17., hétfő

Kettecskén

Már több, mint 10 napja egyedül vagyok. Pontosabban nem is egyedül, mert Lehikémmel kettecskén vagyunk... és ez így valahogy nagyon nem kerek.

Lehi is érzi, hogy itt valami nincs rendben, hogy valaki hiányzik. Olyan kérdő tekintettel tud rám nézni, amikor megjövök a munkából... Mintha azt  kérdezné, hogy "Hát te, te már megint egyedül jöttél?!"

Vajon hogyan magyarázzam meg egy macskának, hogy nincs semmi baj és ez csak egy átmeneti állapot, merthogy a másik gazdi jön vissza nemsokára? Nemsokára... egy örökkévalóságnak tűnik ez a nemsokára...

Viszont saját rekordot döntöttem. Eddig még egyszer sem pittyegtem - kopkopkop - és azt hiszem ez nagyrészt Lehelke érdeme. Nem tudom hogyan csinálja, de valahogy mindig átlendít a holtponton.

Ez egy tavalyi kép, de akár a múlt héten is készülhetett volna.

2013. június 4., kedd

Miért is, miért is, miért is?


(Előadja: Selmeczi Roland)


Ady Endre: Négy-öt magyar összehajol

Itt valahol, ott valahol
Esett, szép, szomorú fejekkel
Négy-öt magyar összehajol
S kicsordul gúnyos fájdalmukból
Egy ifjú-ősi könny, magyar könny:
Miért is?

És utána, mint a zápor
Jön a többi könny:
Miért is, miért is, miért is?
S nincs vége könnynek és miértnek.
Fölöttük hahota köszön,
Hahotája, akik nem értnek
S akik sohase kérdik s kérdték:
Miért is?

És csöpög a könny:
Miért is, miért is, miért is?
És hömpölyög fönt a hahota,
Hogy soha, soha, soha.

Ennyi búsulással fényesen
Nyílnék meg az Ég,
Ahol csak Ég és okos üdvösség van.
S itt nem elég.
Itt nem kell csak a könny
S itt valahol, ott valahol
Esett, szép, szomorú fejekkel
Négy-öt magyar összehajol.
Miért is, miért is, miért is?

2013. június 1., szombat

Álmokkal vagy álmok nélkül?

Hónapokon keresztül úgy éreztem, hogy az, ami történik körülöttünk, az nem velem, nem velünk történik és csakis arról lehet szó, hogy valami elvetemülten rossz filmben vagyok, aminek mindjárt vége.

Hogy mi okoztuk magunknak, mások okozták-e nekünk vagy egyszerűen csak megesett, ami esett… ki tudja. Igazából nem is lényeges már. Tavalyi hó. Nem akarok foglalkozni vele, mert ha a komplex egészet tekintem, amit úgy hívunk élet, akkor amellett ez az időszak eltörpül és teljesen jelentéktelenné válik.

Mert nem az számít, ami történt, hanem az, hogy ennek következtében milyen úton megyünk tovább, hogy kitartunk-e a magunk elé kitűzött célok és az álmaink mellett vagy megijedünk, megtorpanunk és végül meghátrálunk-e az akadályokat látva. Mert akadályok mindig vannak. Mindig is voltak és mindig is lesznek… ennél jóval nagyobbak is… csak én az évek során elfelejtettem ezt, pontosabban igyekeztem nem tudomást venni róluk.

Amióta nem otthon élünk, azóta egy kicsit kifordult a sarkaiból a világ. Valahogy teljesen egyértelműnek tűnt, hogy az a feszített és nemnormális tempó, amivel évek óta haladunk előre még x évig tartható és nem jöhet közbe semmi, nem történhet semmi váratlan dolog és senki nem piszkíthat bele az életünkbe… ó, dehogynem... az irigység, a restség és a többiek...

Ez a világ, ami bennünket körülvesz ez egy iszonyatosan veszélyes valami, ami könnyedén beszippantja az embert. Olyan ez, mint egy örvény, vagy inkább mint egy tornádó. Magába szippant, felkap, megpörget, összezavar, aztán valahol kivet magából és jól a földhöz vág… de az a valaki, akit kivetett magából és jól a földhöz vágott az már nem te vagy. Az csak egy árnyék. Célok és álmok nélkül.

De ki akar álmok nélkül élni?

 

Design by Amanda @ Blogger Buster