"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2013. december 24., kedd

Békés karácsonyt!

video


József, az ács, Istennel beszél
Magasságos,
Te tudod: nehéz ez az apaság,
Amit az én szegény vállamra tettél.
Apja volnék, - és mégsem az vagyok.
Ez a gyermek... ha szemébe tekintek,
Benne ragyognak nap, hold, csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid,
Istenem, a Te szemeid azok.
Gyönyörűséges és szörnyű szemek,
Oly ismerősek, s oly idegenek...
Ez az ács-műhely... ezek a forgácsok...
Mit tehettem érte?... mit tehetek?
Én tanítottam fogni a szerszámot,
Mégis rá fogják majd a kalapácsot.
Úgy félek: mi lesz?
Most is ki tudja, merre kóborog,
Tekintetétől tüzet fog a műhely,
Tüzet a világ, s egyszer ellobog.
Ó, jó volt véle Egyiptomba futni
S azután is óvni a lépteit,
Fel a templomig, Jeruzsálemig,
Míg egyszer elmaradt...
Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja
Borzolta szürkülő szakállamat,
Ezüst nyomot hagyott már akkor is,
Komoly nyomot parányi rózsaujja.
S most olyan más az útja...
Vezetném és Ő vezet engemet.
Csak azt tudom, a Te utadon jár,
Magasságos,
De ki tudja a Te ösvényedet?
Te vagy az atyja, - én senki vagyok,
Az Evangéliumban hallgatok,
S hallgat rólam az Evangélium.

2013. december 16., hétfő

Lehi esete a gyapjúval

Az úgy volt, hogy amikor másodszor elmentem gyapjút venni, akkor vettem egy 6 cm átmérőjű styropor gömböt, gondoltam kipróbálom ezt a könnyített verziójú tűnemezelést is (készen kapható formát befedni gyapjúval) és készítek belőle egy lasztit Lehelkémnek, amivel majd jókat passzolgathatunk. Lehinek egyébként nagyon jó a labdaérzéke. Jó focista lenne belőle, ha nem lenne ilyen rettentően kényelmes fajta, általában én rohangálok a labda után, ő meg várja a mannát. :)

Lepkés, virágos, szívecskés lett a lasztija. A zöld alapot az új szerzeményű "Filzwolle" névre hallgató gyapjúból készítettem (ami durva és rettenetesen szennyezett, mindenféle egyéb szőröket és növényi eredetű kis dirib-darabokat szedegettem ki belőle), a díszítést pedig az első körből származó merinói gyapjúból (amilyenből Pocak is készült). Ilyen lett:


Le is teszteltük. Lehi nagyon kis édes volt. Az elején csak szagolgatta, majd kicsit pofozgatta, aztán odapasszolta nekem. Jót játszottunk... egészen addig, amíg le nem vadászta és el nem kezdte macska módra tolni a hátsó lábaival meg tépni a fogával... volt labda, nincs labda. Pontosabban van labda, de nem használjuk, eltettem emlékbe.

Maga az "álnemezelés" nem egy bonyolult folyamat, de nem az én esetem... csak be kell bugyolálni az adott formát a gyapjúval, majd tűvel rászurkálni azt a formára. Sitty-sutty kész. Dekorációs célokra jó lehet, de használati tárgyakhoz én nem fogom használni, az egyszer biztos.

Tegnap a hagyományos módszerrel ez a kislány készült:

Békaleányzó.
A hidegre való tekintettel kapott egy gyapjúsálat is.
Pózolni ...
... azt tud.
Szerettem volna Lehelkével lefényképezni. Így kezdődött ...

Így folytatódott ...
Szegény békalány a következő pillanatban akkora maflást kapott, hogy majdnem 2 métert repült, míg földet ért.

2013. december 12., csütörtök

Futás - A 3. hónap

Sikerült visszatornásznom, pontosabban visszafutnom magam arra a szintre, ahol október végén voltam. Ha ez így marad, nagyon boldog leszek. Elég nehéz összehangolnom a futást a munkás napjaimmal, de igyekszem 2 napnál nem többet kihagyni. A karácsonytól vízkeresztig tartó időszakhoz viszont nem fűzök túl sok reményt. Későn fogok hazaérni és éhesen, ráadásul tök sötétben egészen biztos, hogy nem fogok futni. Régen nem paráztam. Messze az átlag feletti volt a közbiztonság errefelé... de változnak az idők...

Erről jut eszembe: egy időben rengeteg macska kószált a környékünkön. Aztán új arcok költöztek a szomszéd utcába és a macskák egyszer csak eltűntek. Van összefüggés? Ááá, hülyeség... én kérek elnézést :)

Azért annak örülök, hogy Lehelkém nem utcai harcos.

2013. december 10., kedd

Gyapjúból Pocak

A könyvesboltban "véletlenül" a kezembe akadt egy könyv, aminek a címe kreativ workshop Nadelfilzen. Nadel meg filzen? Tűnemezelés? Fogalmam sem volt, hogy mit takar mindez, de amit a könyvben láttam, az nagyon megtetszett. Kis ideig érleltem magamban az egészet, átbogarásztam a könyvet, majd beszereztem pár dolgot...

Gyapjú.
Nemezelő tű, alátét.
 ... és elkezdtem a tűvel böködni a gyapjút... meg sajnos párszor az ujjamat is... A végeredmény pedig:

Pocak.

2013. november 15., péntek

Futás - A 2. hónap

Az őszi időjárás ellenére elég jól vettem az akadályokat egészen múlt hétig... de ne szaladjak ennyire előre.

Mivel a jól bevált útvonalamon, síkabb terepen már elég jól ment a futás, ezért egy új, emelkedőkkel tarkított útvonalat jelöltem ki magamnak. Az új útvonalam hossza 8,5 km, 3 darab emelkedővel.

Nagyjából 2 hét kellett ahhoz, hogy az emelkedőket legyőzzem. Nem hittem volna, hogy képes leszek rá, nem vagyok éppen hegyividéki típus. (Mit keresek én itt?!) De sikerült. A magam tempójában.

És ahogyan az lenni szokott, amikor a legeslegjobban ment a futás, elérkezett november eleje. Jött a rossz idő, a viharos szél, a hideg eső és természetesen a munkahelyi hajtáspajtás. Én meg nagy bölcsen úgy gondoltam, nem vállalom túl magam, ezért pár napig szüneteltetem a futást. A pár nap pontosan egy hétig tartott.

A technikai szünet utáni első, futásnak még csak kis jóindulattal sem nevezhető önmagam vonszolása rettenetes volt:
- úgy éreztem, ólomlábakon futok, az izmaim alig akartak bemelegedni.
(Ebben a hidegnek is nagy szerepe volt és szerintem túl rövid ideig melegítettem be.)

 - kicsit túl is öltöztem.
(A 4. km után ez már nagyon idegesített, mert tudtam, hogy még csak félúton vagyok.)
 - délután fél 4 körül indultam, azaz világosban mentem futni.
(Ez még jobban zavart, mert nem vagyok hozzászokva. Van akinek bejön, hogy úton-útfélen megbámulják futás közben, nekem nem. Arról nem is beszélve, milyen nehéz kerülgetni a gyalogosokat meg közben arra figyelni, hogy autóval ne üssenek el.)

 - nagy volt az autós és a gyalogos forgalom is.
(Hidegben fejmagasságban reked meg az autók által kibocsátott gáz és az emberek által kifújt cigarettafüst is.
Egy pihenőnap, majd megint futás.

Fél 5 előtt indultam el és nem érdekelt sem az eső, sem a hideg, sem pedig az, hogy valószínűleg rám sötétedik majd. Vannak fényvisszaverős, ledes villogós karszalagjaim... komolyan mondom, néha úgy érzem magam, mint egy karácsonyfa... de fő a láthatóság!

Ilyenekben villogok.

Az előző futás hibáiból okulva mindent másképp csináltam, mint akkor és végül nagyon jót futottam. Úgy látszik az izmaim és a sejtjeim újra emlékeznek arra, hogy mi a jó nekünk.

Bátran kijelenthetem, az én esetemben 1 hét kihagyás egyenlő 2 hét visszaeséssel. Remélem, a 2. hét végére visszajutok arra a szintre, ahol 4 hete voltam. És azt is remélem, hogy a hideg nem fog ki rajtam és a november végén újrainduló mókuskerék sem darál be teljesen.

Rájöttem arra, hogy szeretek esőben futni.

2013. november 14., csütörtök

A kicsi és a nagy

Még a nyáron kezdtem el varrni ezt a két tildás figurát. Nem teljesen olyanok, mint amilyen az eredeti volt. A testrészek összeillesztése során egy kicsit nem figyeltem oda és emiatt elkövettem egy nagy hibát akkor. Mivel "Echte Handarbeit" és semmi elektronika, azaz varrógép híján kézzel öltögetek, ezért elég macerás lett volna - és lusta is voltam - visszabontani és újravarrni a maci testét... A lényeg a lényeg: akkor nem fejeztem be, most viszont volt elég időm és türelmem, így ta-ra-ra-rattta-taaam: elkészültek.



A kicsi és a nagy - két jó barát.
Apropó, a varrásról jut eszembe... Nagypapám egyes számú dédunokája az óperenciás tengeren túl igazán különleges és szép módját választotta a papa iránt érzett szeretetének és kötődésének a kifejezésére:

I love it.

2013. november 12., kedd

46

Viszonylag időben indultam el, hogy elintézzem ügyes-bajos dolgaimat. Amikor kezembe nyomták a sorszámomat, egyből jókedvre derültem ezen a csípős novemberi reggelen. Nincsenek véletlenek. Kedvencem, Valentino Rossi számát kaptam, úgyhogy szépen hazabattyogtam, most pedig indulok vissza. Azt hiszem a mai napom a várakozásról és a hivatalból hivatalba vánszorgásról szól majd, úgyhogy viszek magammal egy jó vaskos könyvet. Ha ügyes leszek, talán ki is olvasom.

Il dottore.
(Kép forrása)

2013. november 5., kedd

A nagy túlélő

Idén a muskátlik között egy csíkos szemű szerzetre bukkantam. Hamar összebarátkoztunk, a szövetségesemmé fogadtam és "A legkedvesebb kolléga 2013" címet adományoztam neki.
 
(Ha ő a legkedvesebb, vajon milyen lehet a többi?) 
 
Íme, aki bearanyozta munkás napjaimat:

Sáskám.
Féltem, hogy a muskátlik halálával neki is kampec lesz, hiszen a kis bicebócának az egyik lába már amúgy is hiányzott, szóval nem sok esélyt adtam neki, de legnagyobb meglepetésemre túlélte a hatalmas pusztítást. Elbújt egy napozószék mögé.
 
Nagyon megörültem, amikor rátaláltam. Gyorsan biztonságos helyre vittem, a nap hőse pedig mintha mi sem történt volna, vígan sütkérezett tovább a novemberi napsütésben.
 
Nem tudom, hogy találkozunk-e még, ezért ma nehéz szívvel ugyan, de elbúcsúztam tőle. Nem, nem vagyok bolond, tudom hogy egy ízeltlábúról van szó...

2013. november 2., szombat

Halottak napja

Minden évben abban reménykedem, hogy idén majd könnyebb lesz ez az időszak... de ahogy idősödöm, évről évre jobban fáj a lelkem és ilyenkor ha akarom, ha nem, felerősödnek az érzések. Túl fiatalon kellett megtanulnom, hogy az e napon meggyújtott gyertyák lángja másképpen ég és ezek a gyertyák bizony másképpen is melegítenek.

Talán majd akkor, ha végre otthon, az ismerős keresztek alatt gyújthatok gyertyát az enyéimnek ezen a napon, talán majd akkor könnyebb lesz, most mindenesetre nagyon nehéz. Gyertyát gyújtok, nézem a táncoló lángokat, emlékezem és keresem a válaszokat a megválaszolhatatlan miértekre. Pityergek és nyugtatgatom magam, hogy majd jövőre... majd jövőre könnyebb lesz.

A kép eredetije nem az enyém. Az interneten találtam, góglival.
"Olyan csönd van így nélküled,
hogy szinte hallani,
amit még utoljára
akartál mondani."
(Váci Mihály)

2013. október 30., szerda

A horgászfeleség

A férj egy pár órai horgászat után úgy dönt, hogy kiköt a csónakjával, és pihen egy kicsit. A felesége viszont elhatározza, hogy elviszi a csónakot és majd olvasgat a tó közepén. Beindítja a motort, behajózik, és lehorgonyoz. Nem sokkal később megjelenik a horgászellenőr.

- Hölgyem! A tónak ezen a részen tilos a horgászat!
- De kérem, én nem horgászom, hanem olvasok!
- Igen, de minden eszköze megvan a horgászathoz, és bármikor elkezdheti!
- De mondom, hogy olvasok!
- Ha nem megy máshova, föl kell, hogy jelentsem!
- Olvasásért?!
- Nem, hanem mert tiltott területen horgászik! Most lehet, hogy olvas, de minden eszköze megvan a horgászathoz, és bármikor elkezdheti!
- Jó, én meg akkor följelentem magát szexuális zaklatásért!
- De hiszen magához sem értem! Nem is csináltam semmit!
- De minden eszköze megvan hozzá, és bármikor elkezdheti!
- További szép napot Hölgyem! - mondta az ellenőr és ezzel továbbevezett.

A tanulság:
Soha ne vitatkozz olyan nővel, aki olvas, mert ő valószínű, hogy gondolkodni is tud!


Ezt Holdgyöngynél olvastam ma és mint leendő horgászfeleségnek, muszáj volt elhoznom. :)

2013. október 28., hétfő

12 észak-olasz dolog... és ahogy azt én látom.

 "Hazudni háromféleképpen lehet: igennel, nemmel és statisztikával."
(A mondás állítólag Napóleontól származik)

Ha hinni lehet a statisztikáknak, Magyarországot az elmúlt években többen hagyták el, mint '56-ban. Ennek a következménye az is, hogy mostanában gombamód elszaporodtak az olyan internetes oldalak, amelyeken külföldön élő magyarok oszthatják meg életük történetét, tapasztalataikat a nagyközönséggel... egy ilyen, észak-olasz írásba futottam bele itt...

Észak-Olaszországban élünk mi is (na jó, az igazsághoz hozzátartozik, hogy Trollia csak szegről-végről olasz), ezért hát elolvastam, mert érdekelt nagyon, hogy Itália kicsit olaszabb részén milyen az élet... Jó hosszú bejegyzés lesz.

1. Sorbanállás.
Az egyik legidegesítőbb, hogy az olaszok nem tudnak sorban állni. Az ország déli felében ez valószínűleg még rosszabb, észak-Olaszországban mindenesetre a piacon a kofáknál is sorszámot kell húzni, egyébként tömegverekedés alakulna ki. A sorszámhúzás helyett sokszor kordonok között kell várakozni, blablabla...
Én személy szerint nagyon jó rendszernek tartom a sorszámhúzóst és a kordonost is. Utálom a káoszt és a pofátlanokat. A leginkább az tud kiakasztani, amikor a busznál leleményes anyukák lökdösik a saját gyereküket keresztül-kasul a tömegen, hogy menjen mán előre, szálljon fel, oszt foglaljon helyet...

2. Zárva tartás.
Semmin nem háborodik fel jobban egy észak-olasz, mint ha a „siesta” szót használják velük kapcsolatban. Sziesztázni ugyanis csak délen szoktak (azért megy ott olyan rosszul minden!), északon nincs szieszta. Érdekes módon a legtöbb bolt mégis zárva tart délben kb. fél egytől háromig. Az igazán nagy üzletek vannak csak nyitva egész nap ott ki is van írva, hogy „orario continuato”. Ön gyakran ki szokott ugrani ebédidőben bevásárolni vagy megvenni valami szükségeset? Na ilyet Olaszországban nem lehet, csak munka után. Ráadásul a boltok többsége a hét valamelyik napján nem nyit ki egy fél napra. Ez gyakran hétfő délelőtt vagy hétfő délután, de a legtöbb Torinóban a legtöbb kisbolt valamiért szerda délután tart zárva, a lényeg, hogy minél nehezebb legyen kitalálni/megjegyezni, hogy hova mikor lehet menni. Ja, és éjjelnappalik egyáltalán nincsenek, vasárnap is minden zárva, kivéve egy-két külvárosi hiperüzletet. Itt nincs olyan, hogy este nyolckor vagy vasárnap délelőtt leugrok a kisboltba, mert elfogyott a tejföl. (Tejföl sincs Olaszországban egyébként.)
Tudni kell, hogy az olaszoknál hihetetlenül jól működik a szakszervezetek világa. Minden egyes ágazatnak megvan a maga szakszervezete, a saját, mindenre kiterjedő rendelkezéseivel és kollektív szerződésével.

Ezért például, ha állásinterjúra megy a hétköznapi, halandó ember - hangsúlyozom: hétköznapi és halandó, nem pedig topmenedzser vagy szellemi szabad - akkor a "Kérem, jelölje meg a fizetési igényét!" - mondat el sem hangozhat. Mindenki tudja, hogy adott foglalkozás, adott beosztás milyen fizetési kategóriába tartozik... ha pedig egy munkáltató trükközik, fel lehet jelenteni a szakszervezetnél és ők ellátják a teljes körű jogi képviseletet, szinte ingyen. Nálunk legalábbis ez így működik és ez szerintem nagyon rendben van.

Nem vagyok benne 100%-ig biztos, de szerintem - hangsúlyozom: szerintem - itt északon a boltok a szakszervezeti rendelkezések miatt vannak 12.30-15.00 között zárva és nem az időjárás nem létező mediterrán volta miatt. Szóval ezen nem kell csodálkozni. Meg azon sem, hogy kiírják a „orario continuato”- t, azaz "durchgehend geöffnet", "folyamatosan nyitva". Ki kell írniuk, mint ahogy nálunk is ki kell írni a nyitvatartási időt.

Pár éve még elképzelhetetlen lett volna az is, hogy boltok munkaszüneti napon nyitva legyenek. Most meg mi van? Bizonyos gazdasági vagy inkább etnikai (vajon melyik?) csoportok nyomására azt vezették be, hogy egy üzlet eldöntheti, hogy adott évben melyik 4 munkaszüneti napon szeretne nyitva lenni... Nyilvánvalóan nem a sarki fűszeres lesz az, aki mindenképp ki akar nyitni pl. augusztus 15-én, a legnagyobb olasz ünnepen, hanem Tesco híján az Interspar.

A KEDVENCEM:

"Tejföl sincs Olaszországban egyébként."

"Tejföl" tényleg nincs, itt "Panna acida" a neve. Ami viszont tényleg nincs az a túró. A ricotta nem túró, a ricotta az ricotta. Pont.

Édes kis reklámarcok.
A cég "panna acida"-ja nagyon finom. Intersparban lehet kapni.
(Kép forrása)
3. Szenvedély és érzelem.
Az olaszokat a közhely egy szenvedélyes népnek tartja, és ki gondolta volna, azok is. De annyira, és ezen a mai napig mindig megütközöm, hogy gyakorlatilag mindent a „passione” (szenvedély) vagy az „emozione” (érzelem) szóval reklámoznak. És nem csak a mosóport meg a joghurtot. A torinói olimpiának az volt a hivatalos szlogenje, hogy „passion lives here”, de pl. a csak focit közvetítő kábelcsatornát is azzal reklámozzák, hogy micsoda „emozione” megnézni a gólokat ezen a csatornán. Az olaszoknak egy focimeccs nem izgalmas, hanem szenvedélyes és érzelemdús.
Közhelyek... Az olasz focit egyébként én is szeretem. Ha a magyar nem olyan lenne, amilyen, akkor azt is szeretném.

4. Ágynemű.
Olaszországban nem is lehet olyan ágyneműt kapni, mint nálunk, csak olyat, amit a széleken be kell tűrni a matrac alá. Az ember mintha egy zsebben aludna – nem dughatja ki a lábát, ha melege van. Az Olaszországba látogató magyar turisták általában a szállodában kiráncigálják takaró széleit a matrac alól, én ilyenre ugyan nem vetemedem, de azt se mondanám, hogy hat év alatt sikerült volna megszokni a betűrt ágyneműt. Mindig felüdülés Magyarországon a betűretlen takaró-paplan.
Ha itt nem lehetne kapni, akkor hoznék magammal otthonról vagy rendelnék interneten. Egyébként meg teljesen normális, hogy Olaszországban a hotelekben olasz módra ágyaznak.

5. Kaja, kaja, kaja.
De úgy általában az is elég megdöbbentő tud lenni, hogy itt mennyire az (egyébként fantasztikusan jó) kaják és az evés körül forog minden, blablabla...
Miért otthon nem? Nézzünk már meg például egy átlag magyar családanyát. Melyik az a kérdés, amit a legtöbbször feltesz a férjének és egyben melyik az a kérdés, amivel a férjeket rövid úton a sírba lehet kergetni? Nem, nem a "Drágám, ugye szeretsz?", hanem a "Drágám, mit főzzek holnap?"

6. Kenyér.
A fentiek fényében még megdöbbentőbb lehet, hogy milyen nehéz feladat észak-Olaszországban normális kenyeret venni, blablabla...
Szerintem meg nem nehéz, csak keresni kell. Mindegy hol éljen az ember, jó kenyeret, péksüteményt jó péktől lehet venni vagy do it yourself!

Itt egyébként a "BL 55"-öt úgy hívják, hogy "tipo 00".
Nem a reklám helye, de én is ezt használom :)
(Kép forrása)

7. Konnektorok.
Na ez valószínűleg az olaszokat is idegesíti, de ők valószínűleg hozzá vannak szokva, mert ebbe születtek. Én meg évek múltán is mindig megütközöm azon, hogy itt legalább háromféle, egymással csak részben kompatibilis konnektorszabvány van használatban egyszerre, blablabla...
Oké, ez tényleg gáz tud lenni, de szerintem pár év és megszűnik ez a probléma.

8. Színház.
Aki világéletében Budapesten élt, annak fogalma nincs, mennyire el van kényeztetve. Egyrészt a bulik is jobbak Magyarországon, de ha van valami, amiben a magyar művészi élet világszínvonalú, az a színházcsinálás. Ha Olaszországban vagyok, nem azért járok havi 2-3 helyett évi max. 1-2-szer színházba, mert a jegy háromszor annyiba kerül, hanem azért, mert eddig kizárólag borzasztóan rossz előadásokat láttam. Mesterkélt, erőltetett, fantáziátlan, színjátszós minden olasz előadás, egyszerűen irritálóan rossz volt az összes, amit láttam. Egyszer egy budapesti színházi rendezőnek volt szerencsém felhánytorgatni ezt a témát, aki erre azt mondta, hogy ő ugyan csak párszor volt Olaszországban színházban, de csak „ripacskodást” látott. Ezek szerint a szakember is alátámasztja a tapasztalataimat.
Más kultúra, más nemzet, más szokások. Én nem hiszem, hogy minden előadás borzasztóan rossz vagy hogy csak ripacskodnak. Ízlés kérdése, kinek mi jön be. Valakinek a veronai Arénában az Aida sem biztos, hogy tetszene.


9. Este 4-kor.
Egy dolog, amit mindig elrontok: egyszerűen nem tudom megszokni, hogy Olaszországban már délután buona serát kell köszönni. Amikor otthon még simán jó napot kívánunk, akkor itt már bőven jó estét szokás kívánni, például ha az ember a délutáni nyitva tartáskor megy be a boltba mondjuk 4-kor egy buon giornóval, biztos, hogy buona serát fognak visszaköszönni. Valamiért a mai napig el szoktam rontani.
Ez van.
"Buon giorno!" vagy "Buongiorno!"? "Buona sera!" vagy "Buonasera!"? Meg kell tanulni, hogy délután 4-től bizony már "jóestét" van.

(Kép forrása)
10. Eső.
Amikor kikerültem Olaszországba, azt hittem, milyen szuper, végre melegebb éghajlaton leszek. Csak sajnos ez a környék pontosan ugyanannyira fekszik délen, mint Magyarország, azaz a klíma nagyjából ugyanolyan, mint otthon. Egy nagy különbség van: nagyobb a pára és sokkal, de sokkal többet esik az eső. A Wikipédia adatai szerint Budapesten egy évben átlagosan 592 mm csapadék hullik. Velencében ugyanez az adat 801 mm, Torinóban 914 mm, Milánóban pedig 943 mm. Érdekes módon az esős időjárásáról híres Londonban is csak 591 mm eső esik egy évben, kb. ugyanannyi, mint Budapesten. Ehhez képest Olaszország megdöbbentően esős, főleg tavasszal és ősszel, és a levegő is szokatlanul párás egy magyar tüdőnek, ami azt is magával hozza, hogy a nagyvárosok levegője borzasztóan szmogos, az ég alja körös-körül szürke a derűs napokon is.
Mi meg egy olyan városban lakunk, ahol az aktuális turisztikai marketingszöveg szerint éves szinten a napsütéses napok száma 300 felett van :) Akkor most mondjam azt, hogy Olaszország megdöbbentően napos, főleg nyáron, tavasszal meg ősszel...

11. Nincs borravaló.
Utálok borravalót adni. Utálom, hogy egy magyar benzinkutas, vízvezeték-szerelő, sőt, esetleg orvos is bizonyos esetekben mintha elvárná a csúszópénzt, a pincérekről, taxisokról, fodrászokról nem is beszélve. Olaszországban ilyen nincs, ha a vacsora harmincöt euróba került, akkor azt fogják a számlára írni és kész. A borravaló nélküli társadalom egy megszokhatatlanul jó dolog. Akárhányszor fizetnem kell valamit Olaszországban, mindig az jut eszembe, hogy milyen kényelmes és üdítően normális, hogy nem kell a borravalózással trükközni, hanem megmondják, hogy mennyi, és azt kell kifizetni.
1. A borravaló az nem csúszópénz.
Csúszópénzt akkor adsz, ha pénzzel akarsz elérni bizonyos körülmények között bizonyos dolgot, amit egyébként nem  tudnál és bízol benne, hogy pénzzel majd sikerül (hogy szépen fogalmazzak).
Borravalót akkor adsz, ha elégedett vagy azzal, amit egyébként a pénzedért kaptál.

Két hete egy parasztbunkó, hisztis lány hozta ki nekem a kávét és a sütit egy nem túl olcsó kávézóban... legszívesebben fizetés és fogyasztás nélkül távoztam volna... persze nem tettem, borravalót viszont nem adtam.

Van itt a városban egy egyszerű kebabos, ahol hihetetlenül jó a kaja. Azt hiszem stílusosan Istanbul kebap a neve. Még soha nem jöttünk el onnan borravaló adása nélkül. És nem azért, mert a kis török elvárja, hanem azért, mert finom a kaja, kedvesek az emberek és mert jól esik adni.

2. Olaszországban nincs ilyen...
Olyant még tényleg nem láttam, hogy pl. egy éttermi számlán rajta legyen, hogy +15% szervízdíj. Olyant viszont már láttam, hogy a fodrász (aki fele olyan jól sem dolgozik mint az én otthoni fodrászom, viszont kétszer annyit elkér egy hajvágásért) meg a hajmosó lány (aki fele olyan ügyes sincs, mint az otthoni  fodrászom tanulója) névre szóló borravalós dobozkája ott áll a pénztár mellett. Szóval nem igaz, hogy itt nincs borravaló.

A mondat helyesen így hangzana: Az olaszok nem szívesen adnak borravalót.
Mint ahogy a belgák, osztrákok és a hollandok sem. Általánosítani viszont nem akarok, mert mindig mindenhol akad a szabályt erősítő kivétel, de nekem ez a személyes tapasztalatom.

12. Minden szép.
Olaszország annyira szép, hogy az évek után is mellbevágó. Nemcsak a táj szépségéhez nem lehet hozzászokni, hanem általában az is rátesz egy lapáttal, hogy milyen harmóniában van a környezet a túlnyomórészt szintén gyönyörű épületekkel. Magyarország szintén kivételesen gazdag a gyönyörű panorámákban, de Olaszországban a teszkó parkolója is tud lélegzetelállító lenni (mondjuk pont Tesco nincs Olaszországban). Azt hittem, hogy ez az effektus az évek múltával kevésbé lesz erős, de nem, most is folyamatosan egyik ámulatból a másikba esem. Szerintem itt minden szép. Nem tudok hozzászokni.
No comment.


Nekem az én hazám a legszebb ország a világon még akkor is, ha átmenetileg nem ott élek... Egy biztos: hazamegyek.


Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz!

Eredj, ha tudsz… Eredj, ha gondolod,
hogy valahol, bárhol a nagy világon
könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
eredj…
Szállj mint a fecske, délnek,
vagy északnak, mint a viharmadár,
magasából a mérhetetlen égnek
kémleld a pontot,
hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.

Eredj, ha hittelen
hiszed: a hontalanság odakünn
nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
hogy odakünn a világban nem ácsol
a lelkedből, ez érző, élő fából
az emlékezés új kereszteket.

A lelked csillapuló viharának
észrevétlen ezer új hangja támad,
süvít, sikolt,
s az emlékezés keresztfáira
téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.

Hajdanában Mikes se hitte ezt,
ki rab hazában élni nem tudott
de vállán égett az örök kereszt
s egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
fürödni a Márvány-tengerbe jártak,
meglátogatták az itthoni árnyak,
szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
a szívét kitépték.
S hegyeken, tengereken túlra hordták…
Eredj, ha tudsz.

Ha majd úgy látod, minden elveszett:
inkább, semmint hordani itt a jármot,
szórd a szelekbe minden régi álmod;
ha úgy látod, hogy minden elveszett,
menj őserdőkön, tengereken túlra
ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.

Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
de itthon maradok.

Leszek őrlő szú az idegen fában,
leszek az alj a felhajtott kupában,
az idegen vérben leszek a méreg,
miazma, láz, lappangó rút féreg,
de itthon maradok!

Akarok lenni a halálharang,
mely temet bár: halló fülekbe eseng
és lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyujtózsinór,
a kanóc része, lángralobbant vér,
mely titkon kúszik tíz-száz évekig
hamuban, éjben,
míg a keservek lőporához ér.
És akkor…!!

Még nem tudom:
jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
de addig, varjú a száraz jegenyén:
én itthon maradok.

2013. október 23., szerda

A bűn az csak bűn marad

2013. október 19., szombat

Akár világsztárok is lehetnének

Rossz helyen, rossz időben... az idővel talán nincs is gond, sőt megkockáztatom, hogy a hellyel sincs... viszont a közeggel annál inkább. Tipikusan magyar történet, azt is mondhatnám, hogy Made in Hungária.

Mystery Gang - a világ egyik, ha nem a legjobb mai rockabilly zenekara. Ha nem tudnám, hogy magyarok, akkor azt gondolnám, hogy amcsik. Pedig nem, mert tényleg magyarok...


...és eszméletlenül jól zenélnek. Szerintem a világ bármely részén, bármilyen közönség elé odaállíthatnák őket játszani. Pár perc elteltével még az is a fejét rázná vagy táncra perdülne, aki egyébként nem szereti a rakkendrollt.

Ennek ellenére a hazai rádiók nem játszák a számaikat, sőt az első 3 lemezük is külföldi kiadók gondozásában jelent meg (Japán, UK, USA), otthon a nagyoknak és hatalmasoknak talán nem voltak elég jók. Pedig magyarul is hihetetlenül jól szólnak.


Persze, persze, rétegzene oké. De most őszintén: nem rádióba való lenne?



Ha van olyan, aki Egerben tervezi maga mögött hagyni ezt az évet:
2013. december 31., 20.00 - 21.00 Eger, Dobó tér
Mystery Gang

2013. október 13., vasárnap

Futás - Az 1. hónap

1 hónapja, hogy újra elkezdtem futni. Hogy legutóbb miért hagytam abba és miért csak most kezdtem el újra, az rejtély. A lényeg, hogy rendszeresen futok és hogy elég jól megy - szerintem. Már a legelején elhatároztam, hogy az időt, mint tényezőt kiiktatom a futásomból, mert nem az óra ellen akarok futni, hanem magam ellen, de leginkább önmagamért.

Az első hónapra 3 dolgot tűztem ki magam elé:
- rendszeresen futni és futás előtt alaposan bemelegíteni, utána pedig nyújtani
- légzést "stabilizálni"
- egy bizonyos távot elérni

Most itt tartok:
- ha az időjárás is engedi, akkor kétnaponta futok, másnap nincs izomlázam és nem vagyok hullafáradt
- futás közben egyenletesen lélegzem, nem kapkodom a levegőt és nem szúr az oldalam
- nagyjából 10 km-t futok - ha esik vagy nagyon hideg van, akkor persze kevesebbet -

És ami a legjobb az egészben: a rendszeres nyújtásoknak köszönhetően nem fáj a hátam és a jobb vállamból eltűnt az a borzalmas, szúró fájdalom, amiről azt gondoltam, hogy sohasem fog megszűnni.

Habár az első esőben futáson már átestem, a következő hónapnak mégis fenntartásokkal vágok neki. Itt Trolliában ugyanis az történt, hogy mindenféle átmenet nélkül hirtelen tél lett. A hegyek közé beszorultak a felhők, maguk alá nyomva a hideg levegőt. 1000 méter felett pár napja leesett a hó, az alacsonyabban fekvő részeken pedig folyamatosan esik a hideg, utálatosabbik fajta eső és sokszor fúj a szél... szóval futáshoz nem éppen ideálisak a feltételek. Az állandó rossz idő nem hinném, hogy a segítségemre lesz.

Ez a kép Őriszentpéteren készült tavaly novemberben.
Kérném vissza az őszt és a szép fényeket!

2013. október 9., szerda

Az utolsó prémvadász

Nemrég néztem meg ezt a filmet... nagy kedvenc lett. A lélegzetelállító képekkel, Leonard Cohen zenéjével egyszerűen telitalálat és nagyon jó bizonyítéka annak, hogy alacsony költségvetéssel, hollywoodi sztárok, jó kocsik, jó pasik és mégjobb nők nélkül, valamint a háborús, drogos, erőszakos és szexjelenetek mellőzésével is lehet jó mozit csinálni, mert az emberek igenis vágynak az ilyen filmekre... én legalábbis biztosan.

... hideg, borongós délután vagy este... meleg takaró... nagy bögre forró kakaó... süti... és ez a film...

2013. október 6., vasárnap

Tizennégy vértanú

"Ha Ön olyan okos ember lenne, mint amilyen rossz katona, akkor halál helyett húsz év sáncra ítéltetett volna bennünket. Ott ugyanúgy elpusztulunk és még el is felejtenek, így azonban annak a forradalomnak leszünk a jelképei, melyet Ön el akart tiporni..."

2013. szeptember 16., hétfő

Futok, mert...

Visszavonhatatlanul megérkezett az ősz. Trolliában nem olyan szép színes az ősz (sem), mint otthon. Itt hirtelen lesz barna és kopár minden... nem szeretem... nem csoda. 2000 méter felett a hegyek már szépen elkezdtek bebarnulni. Tegnapelőtt kora reggel valami hószerű fehérséget is látni véltem rajtuk... brrr.

Otthoni ősz - szeretem.
Ma hazafelé jövet arra lettem figyelmes, hogy a házunk előtti placc felett rengeteg fecske repked. Volt amelyikük egészen alacsonyan torpedózott és olyan is volt, amelyik hihetetlen magasságokban szárnyalt. Ha az ember csak úgy hirtelen feltekint az égre, akkor úgy látja, hogy a madarak össze-vissza cikáznak, de nem. Van valami ősi, valami titokzatos rendszer abban, ahogy repdesnek és vibrál körülöttük a levegő. Szinte érezni és látni lehet azt a hatalmas energiamezőt, amit az ő összetartozásuk generál. Olyan jó volt nézni őket. Bár egy kicsit el is szomorított az egész, mert eszembe jutott, hogy lassan itt hagynak bennünket. Talán a mai volt az utolsó nagy szárnyerősítő edzésük a hosszú út előtt.
Kismadarak, szerencsés utat!

Én is elkezdtem "edzeni". Újra futok. Igen, újra - mert azt hiszem én egy örök "újraelkezdtemfutni-típus" vagyok, aki minden évben többször is lelkesen elkezdi, de a nyári kánikula, egy esőcsepp vagy az első hópehely láttán azonnal abba is hagyja a futást. Mert ugye kifogásokat mindig lehet találni arra a kérdésre, hogy ma éppen miért ne fussak. Mert elfáradtam a melóhelyen ...mert mosok, főzök, takarítok ...mert be kell ugranom a városba elintézni ezt-azt ...mert úgy tele ettem magam ...mert esik ...mert fúj ...mert hideg van ...mert meleg van ...mert nincs normális futócipőm (Oké, ez tényleg kizáró ok.) ...mert csak ...mert blablabla.

Motivációt is ugyanilyen könnyen lehet találni, csak keresni kell. Legalább olyan intenzíven, mint a kifogásokat :o)

2013. szeptember 5., csütörtök

Házfelújítás

Nem, nem a boronaházé, de ennek ellenére a mai nap egészen biztosan 2013 eddigi legszebb napjaként kerül féltve őrzött emlékeim közé. Minden egyes percét imádtam.

Hirtelen ötlettől vezérelve délben felkerekedtünk és felmentünk a kedvenc völgyünkbe. Amolyan menedékféle hely ez nekünk itt Trolliában. Jó, hogy felfedeztük, szeretem. Van itt minden, ami ahhoz kell, hogy kikapcsoljunk és jól érezzük magunkat - tó, erdő, madárcsicsergés, kristálytiszta vizű hegyi patak... már csak a horgászbot hiányzott.


Ma még egy mókust is láttunk. :) Ha nyitott szemmel jár az ember, különös dolgokra bukkanhat az erdőben.

Vajon ki lakik itt?
Pár méterrel távolabb, fenyőfák ölelésében pedig ezt találtuk:

Nem vitás, ez bizony egy elhagyatott vagy inkább egy be nem fejezett hobbit-lak lehet.
Valahogy olyan egyértelműnek tűnt, hogy emellett nem lehet csak úgy egyszerűen továbbmenni, hogy ezt bizony folytatni kell.


Egy kis moha, néhány faág, toboz, kő és máris sokkal otthonosabb lett a kicsi hajlék.

Tobozokból kör alakú fekhely készült, a "tábortűz" köré pedig 12 kis kavics került ülőke gyanánt, ha többen lennének :)
Remélem, valaki folytatja majd a kőkerítés megépítését...
"Elég, ha ebéd után tíz percre ledőlsz pihenni. Elég, ha munkahelyedre lassan és kényelmesen haladsz és néha megállasz, hogy egy fát, egy virágot, vagy egy madarat megnézz. Elég, ha fél órával üldögélsz tovább a padon, mint amennyit előre szántál magadnak. Mert szépen süt a nap és a szellőnek kellemes, meleg virágszaga van. Elég, ha minden hetedik napon nem dolgozol semmit, csak örvendesz annak, hogy élsz és hogy szép a világ, amiben élsz."
 (Wass Albert)

2013. augusztus 29., csütörtök

Keresztelő Szent János fővételének napja

Véletlenek...

1521. augusztus 29. - Nándorfehérvár elfoglalása
1526. augusztus 29. - Mohácsi csata
1541. augusztus 29. - Buda elfoglalása
1944. augusztus 29. - A szovjetek áttörték a Kárpátok vonalát



Ady Endre: Nekünk Mohács kell

Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje.

Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
Én magyarnak születtem.
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon. 

Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.

2013. augusztus 23., péntek

Díszes a gallérod, Gergely!

Újra megnéztem az Egri csillagokat. Szeretem ezt a filmet, a könyvet meg egyenesen imádtam sulis koromban. Kötelező ide, kötelező oda - ezt bizony többször is kiolvastam, a szilvafa alatt egy pokrócon heverészve.

Van a filmben egy rész, az utolsó nagy megmérettetés előtt, amikor Dobó kapitány így szól:
- De kicsípted magad, Sárközi! Díszes a gallérod, Gergely!
- A feleségem varrta...
- Az ünnepi készülődésről látom, mindenki érzi, az utolsó próba következik...
"A feleségem varrta." mondat megütötte a fülem, mert mozizás közben éppen egy újabb hímzéssel küzdöttem. Tényleg szép díszes gallér volt. Milyen szomorú, hogy manapság egyre inkább kiveszik ez a fajta nőiesség a világból és hogy az effajta érték manapság már nem igazán érték. Persze sminkelni azt mindenki tud... csak én nem :)

Az én kettes számú próbálkozásom ezúttal egy firkálással kezdődött. Megfertőztek a sárközi színeshímzéses minták.

Maci szerint ez olyan, mint egy kedves méhecske feje a csápokkal.
Hímezve ilyen lett.
Amiket én csak giling-galangoknak nevezek.
A kedves méhecske.
Kétségtelen, hogy van még hova fejlődnöm, de ennek ellenére ismét nagyon örülök magamnak. A virágok kitöltésére itt egy olyan öltést használtam, amit az internetről leszedett sárközi hímzéses képeken láttam és aminek a nevét nem tudom - igazán abban sem vagyok teljesen biztos, hogy úgy kell csinálni, ahogy én azt kigondoltam és csináltam... de próbálkozom szorgalmasan, mert hímezni jó!

2013. augusztus 22., csütörtök

Négy mancs, négy kéz, négy láb

Nem külön, nem itt is és ott is, hanem mindenki egy helyen. Újra együtt, végre!

Most már nyugodtan aludhatok :)

2013. augusztus 19., hétfő

Marácka

A felsőmaráci falunapról Négy mázsa krumpli, több száz hagyma, hatvan alkalmi szakács: Guinness címmel cikk jelent meg a Vas Népében. (ITT olvasható.) :)))

2013. augusztus 15., csütörtök

Naponkinti ajálás Mária ótalmába

 Ezt a Mária emléket a papától kaptam, féltve őrzött kincsem.



Luppa Péter
MÁRIA-BESNYŐ
(Búcsújárási hely)
(Vasárnapi Újság, VIII/47. 1861. nov. 24., p. 557-558.)

Pesttől négy mérföldnyire északkeletnek, a kassai országút mellett, Gödöllőhöz félórányira fekszik a Besnyői puszta, melyet búcsújáróhelye tesz nevezetessé. 

A táj, melyet e tér elfoglal, rajzunk által híven van föltüntetve. Az országút mellett elöl áll az egyház, ehhez hozzáépítve van a kolostor, mely megett gyönyörű fekvésű kert díszlik. Az egyház körül ősi szilfák emelkednek, karcsú derekaikkal s gazdag koronáikkal védve azt az idők viszontagságai ellen; s ezen kis völgy körül regényes hegyek s halmok domborulnak, bortermő venyigékkel s vaddal bővelködő erdő sötéte által még inkább kiemelve az egyház fehér falait; — oly szerény, oly kedves regényességű e táj, hogy az ember ajkait annak szépségei önkéntelenül imára nyitják föl, melyben dicsőíti az Istent, ki azt teremté. Igen jól van megválasztva a hely: ide csakugyan templom illik. 

Századokkal ezelőtt sokáig templom állott itt, de elpusztulván az, három századon keresztül csak kormos romjait mutatá a szent épületnek, a midőn 1759-dik év tavaszán gr. Grassalkovich Antal elhatározá e helyre szűz Mária tiszteletére kápolnát építeni. 

A templomromot szétbontották, s az e munkával elfoglalt kőmívesek egyike, álma következtében a főoltár helyén kutatván, ott egy négy hüvelyk magasságú, csontból faragott Mária-szobrot lelt, a Krisztus-gyermeket tartván ez karjain. Ezt a gondviselés különös csodájának vélték, a szobor hosszú évek során keresztül épen megmaradt, s az most a főoltárt díszíti, miután a két rajta lévő fejre gyémántfénykoszorút készítettek, melynek köveit gróf Grassalkovich Antal s gróf Klobussiczky Terézia jegygyűrűikből vétették ki 1770-ik évben. Ezen szobor most egy csinos és nagy ezüstszekrényben a főoltáron áll. Az ezüstszekrényre gróf Migazzi Kristóf bíbornok s váczi püspök emléket vésetett, melybe Grassalkovich gróf iránti tiszteletét foglaltatá. 

1761-ik évben a kápolna már föl volt építve, s azon év augusztus 15-én fölszenteltetett, s ezen nap Mária menybemenetele a hely főünnepévé fogadtatott el; az istentiszteletet három lelkész teljesíté, de 1763-ban a gróf a kapuczinus szerzetnek adá által a kápolnát, s a rend számára kolostort építtetett, s az említett szerzet tíz tagja most is lakja azt. 1768-ban pedig a kápolna elé (mely az íves boltozatrészt foglalja el) azon szép tornyos templomot építteté az alapító. 

A Mária-szobrot csudatevőnek találták, minek következtében az egész nyáron át számos búcsújáró látogatja meg a helyet. A pestbudaiak pünkösdkor szoktak ide rándulni. 

Hogy mily számosan látogatják e helyet, onnan látszik, hogy volt nap, midőn tizennégy ezeren gyóntak meg az egyházban. 

Az egyház közelében azon dombtetőn, honnan rajzunk vétetett föl, egy ősi szilfa emelkedik, melynek odvába gyűlt vizét a búcsújárók messze vidékekre elhordják, s szemfájás ellen gyógyszerül használják. Az egyház belseje csinos, egyszerű, ámbár az oltár körül számos, a búcsúsok által hozott képek vannak fölaggatva. A két mellékoltár csinos képpel van ellátva. 

A szerzet tagjai már készülnek a kolostor századéves birtoklását megünnepelni.

 A kép és a szöveg forrása: ITT.

2013. augusztus 14., szerda

Gyökerek és szárnyak

Irigylem (nem ez a jó szó, mert nem vagyok irigy, de most jobb nem jut az eszembe) azokat, akik mögött biztos háttér van. Nem, nem anyagi dolgokra gondolok, mert ebben az esetben a pénz az tényleg nem számít, az a legkevesebb :)

Arról a háttérről beszélek, amit egy szülő nyújthat a gyerekének, meg azokról a bizonyos gyökerekről és a szárnyakról. Mert akárhány éves is legyen az ember, szüksége van egy biztos háttérre, egy védőbástyára, hogy ne a saját bőrén kelljen megtapasztalnia mindent. Vannak azok a buktatók, amelyek elengedhetetlenek a jellemfejlődéshez, de ugyanakkor léteznek azok a buktatók is, amelyek a szülői élettapasztalattal és bölcsességgel bizony elkerülhetőek lennének. Olyan jó lenne, ha valaki azt mondaná "Lányom, hidd el, nem az a te utad, inkább erre menj tovább!" vagy "Bánatod van? Gyere haza, majd együtt kitalálunk valamit!" Haza? Hova is? Évek óta egyedül küzdünk. Fáj, hogy nem áll mögöttünk senki és hogy az agynak mindig 3 lépéssel a jelen előtt kell járnia.

Igazi család lenni végre, otthont teremteni, házat felújítani, lakást eladni, az idegent magunk mögött hagyni, az eddigit lezárni és újat kezdeni... Úgy érzem, lassan bedarál ez az egész...

A helyes sorrendet szeretném tudni, de azt nagyon.

Egy biztos, ez az út...
...ehhez a házhoz vezet.

2013. augusztus 13., kedd

The more I see the less I know - Minél többet látok, annál kevesebbet tudok

...come to decide that the things that I tried were in my life just to get high on when I sit alone come get a little known but I need more than myself this time step from the road to the sea to the sky and I do believe it we rely on...

2013. augusztus 12., hétfő

Mint az emberek a sót

A világ legjobb meséi Mátyás király meséi mellett holtversenyben a Magyar népmesék - szerintem. Istennek hála, valaki volt olyan kedves és feltöltötte őket a youtube-ra. Hogy melyiket szeretem a legjobban, azt nehéz lenne eldönteni, de a só meséje különösen kedves nekem valamiért.


A napokban nagyon érdekes videóra bukkantam, szintén a youtube-on. Prof. Dr. Papp Lajos szívsebész beszélt benne a káliummal mérgezett sóról.


Tavaly vagy tavaly előtt láttam egy dokumentumfilmet a "Fleur de sel" és a "Sel gris"-ről a tévében. Ezek luxus tengeri só fajták... franciák...

A filmet a Bretagne félsziget partjaitól nem messze elsüllyedt tankhajó katasztrófája után pár évvel forgatták. A francia sótermesztő parasztokat mutatták be benne, az életüket, a gondjaikat, a munkájukat, hogy hogyan is aratják kézzel a sót. Nagyon érdekes volt. Csak ámultam és bámultam.

Miután láttam a filmet, egy áruházban a "sóosztályon" el is csábultam. Volt ott dizájnos kis malmocskába öltöztetve Hawaii só, Himalája só, portugál Flor da sal, minden, mi szem szájnak ingere. Aztán bevillant nekem egy kép a víz tetején polipként úszó olajszörnyről, az olajjal bevont, vergődő madarakról, a haltetemekről... no tengeri só. Himalája sót választottam.

Kíváncsi voltam, milyen az íze. És igen, voltam annyira naiv, hogy elhittem, a Himalája só valóban a Himalájából származik és azért ilyen méregdrága, mert hosszú utat tesz meg Európáig. De tévedtem, mert nem ezért drága, hanem azért, mert Himalájának hívják. Állítólag az Európában Himalája só néven forgalomba kerülő só túlnyomórészt Lengyelország sóbányáiból származik.

Ez a kis marketing fogás valakiknek nagyon bejött. Ha jól emlékszem, a 90 grammos só 7 euro körül volt. Horror. 90 gramm. Minden esetre, ha nincs ez a kis marketing csavar, soha meg nem tudom, milyen íze van a lengyel sónak. A kifehérített vackokkal nem lehet egy lapon említeni, mert a Himalája sónak íze van, pontosabban: ennek tényleg van zamata. Hogy veszek-e még ilyen sót, azt nem tudom... de az biztos, ha otthon leszünk, parajdi sót fogunk használni.

Még jól emlékszem gyerekkoromból a "piszkos, durva" asztali sóra, ami nagyjából a rendszerváltással egy időben ripsz-ropsz eltűnt a boltok polcairól... szegény nem volt elég trendi.
 

Design by Amanda @ Blogger Buster