"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2012. augusztus 4., szombat

Váratlan meglepetés

Nem egyszerű az életünk itt Trolliában, márcsak azért sem, mert gyakorlatilag alig marad időnk magára az életre. Azt a heti egy napot, amikor nem dolgozunk, igyekszünk arra használni, hogy kicsit regenerálódjunk... a környezetünk nagyon sokat kivesz belőlünk. Ha úgy érezzük, hogy van elég energiánk, akkor a környéken horgászunk vagy kirándulunk egyet, de bizony sokszor előfordul az is, hogy inkább nem megyünk emberek közé, hanem itthon maradunk és tervezgetjük a jövőt, olvasunk, pihenünk, kikapcsolunk.

Azt hiszem, a legutolsó kedd volt eddigi itt-tartózkodásunk legszebb szabadnapja. Az egész egy vasárnapi telefonhívással kezdődött. Nagynéném volt a vonal végén. 17 éve már, hogy a Föld másik oldalára költöztek. Azóta egyszer találkoztunk... 8 éve, amikor a mama meghalt. Most újra hazalátogattak, de lejárt a szabijuk és menniük kell vissza. Szóval nagynéném volt a vonal másik végén és mondta, hogy holnap indulnak, kocsival mennek Nizzáig, onnan pedig szerda délután repülnek tovább, de előtte még mindenképpen jó lenne, ha tudnánk találkozni, úgyhogy eljönnének hozzánk.

És így lett.
Szinte el sem hiszem.
Eljöttek.
Ide.
Egyedül énmiattam.

Sajnos az idő rövidsége miatt nem nagyon tudtunk rászervezni, rákészülni a másnapra, de összességében véve, jól sikerült minden... legalábbis nagyon remélem, hogy ők ugyanolyan jól érezték magukat velünk, mint mi magunkat velük. Olyan jó lett volna, ha több időt töltenek itt, ez az egy nap szinte semmire sem volt elég. De nem leszek telhetetlen. Örülök nagyon, hogy itt voltak.

Rengeteget jelentett nekünk ez a nap... nehéz bőgés nélkül visszagondolnom rá... elmondhatatlanul sokat adtak lelkileg... végre nem érzem magam annyira elhagyatottnak ebben a megbolondult világban, mint ezelőtt.

Remélem, ha legközelebb hazalátogatnak, akkor már az Őrségben láthatjuk vendégül őket.

Istenem, add, hogy így legyen!

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ok is nagyon orultek! Meg en is, hogy legalabb ti ossze tudtatok jonni! Lot's of LOVE!!!!
Sokszor puszillak benneteket: Ani

J. írta...

Mi is sokszor puszilunk benneteket! Nagyon jó, hogy olyan sok kép
készült! Így kicsit én is ott voltam veletek :)

Megjegyzés küldése

 

Design by Amanda @ Blogger Buster