"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2012. augusztus 22., szerda

Boronaház

Pár hónapja ott hagytam abba, hogy egy őrségi ingatlanközvetítő oldalán rábukkantunk erre a házra:

Telek mérete: 1442 m2, ház alapterülete: 51 m2. Őrség központjában, Őriszentpéteren, valószínűleg az utolsó boronafalas ház, nagyon jó állapotban eladó.
Nem sokat gondolkodtunk, néhány telefonbeszélgetés és levélváltás után le is foglalóztuk. Igen, így látatlanban. És akkor ennél a pontnál jöhetnek az értetlenkedő kérdések:

"Hát meg vagytok ti bolondulva? Hiszen nem is láttátok még azt a házat!"
"Jesszus! Egy ilyen régi házat megvenni?"
"Tudjátok ti mekkora idegbaj egy házfelújítás?"
"Nem lenne jobb egy új építésű ehelyett a rom helyett?
 ... és hasonlók...

Nem, egyelőre még nem tudjuk, csak sejtjük, hogy mekkora idegbaj lehet egy felújítás és nem, nem akarunk új építésű házat és nem, nem bolondultunk meg, csupán hagyjuk, hogy egy különös, megmagyarázhatatlan érzés vezessen bennünket.

Keresgélhetném a szavakat, hogy megfogalmazzam, mi is ez az érzés, de felesleges lenne, mert valaki más már réges-régen nagyon szépen megírta ezt.
"Aztán vannak megint házak, melyekben békesség és öröm tanyázik. Ha megpillant az ember valahol egy ilyen házat, egyszerre úgy érzi, mintha hazaérkezett volna. Otthonszaga van a füstnek, mely belőle fölszáll. Ne­vet az ablaka, s az ajtaja hívogat. Az ember érzi benne a békét és a mele­get, mely mint egy láthatatlan napfény, beragyog mindent maga körül.

Az ilyen ház előtt hamarabb olvad el a hó. Tavasztól őszig virágot terem előtte a rét. Az ilyen ház körül a fák barátságosan lehajolnak, és bemosolyognak az ablakon. Az ilyen ház jóvá szelídíti a benne lakó embert. Nyugalmassá, derűssé, bátorrá teszi. Aki építette, hosszú életű lesz és még halálában is érzi a napsütötte fenyőtörzsek illatát s az örömet, mely elfogta akkor, midőn a bokrétát először tette föl a tetejébe.

Az ilyen házat jó szellemek őrzik. Farkas messzire elkerüli. Jól tejelnek a tehenek, egészséges bárányokat ellenek a juhok. Villám nem sújt a köze­lébe, zsindelyét nem fogja a tűzhely szikrája. Úgy terem benne a kacagás, mint körülötte a virág. Mint küszöbén a napfény."
(Wass Albert)
Igen, már megint Wass Albert. Ez az idézetet pedig A funtineli boszorkány című regényének 2. részében található. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy ez az egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam.


Kikiálthatják Wass Albertet akármilyen nacionalistának, rasszistának, antiszemitának vagy aminek csak akarják, engem nem érdekel. És az sem érdekel, hogy melyik politikai erő tűzi a zászlajára, sajátítja ki magának vagy akarja éppen eltaposni, mert mindez nem számít.

Egyedül csak az számít, hogy Wass Albert a miénk. A műveit olvasni kell. Amit mond, arra figyelni kell. Szellemiségét őrizni kell. Valamibe kapaszkodni kell. Valamiből tanulni kell. Mindannyiunknak.

2012. augusztus 4., szombat

Váratlan meglepetés

Nem egyszerű az életünk itt Trolliában, márcsak azért sem, mert gyakorlatilag alig marad időnk magára az életre. Azt a heti egy napot, amikor nem dolgozunk, igyekszünk arra használni, hogy kicsit regenerálódjunk... a környezetünk nagyon sokat kivesz belőlünk. Ha úgy érezzük, hogy van elég energiánk, akkor a környéken horgászunk vagy kirándulunk egyet, de bizony sokszor előfordul az is, hogy inkább nem megyünk emberek közé, hanem itthon maradunk és tervezgetjük a jövőt, olvasunk, pihenünk, kikapcsolunk.

Azt hiszem, a legutolsó kedd volt eddigi itt-tartózkodásunk legszebb szabadnapja. Az egész egy vasárnapi telefonhívással kezdődött. Nagynéném volt a vonal végén. 17 éve már, hogy a Föld másik oldalára költöztek. Azóta egyszer találkoztunk... 8 éve, amikor a mama meghalt. Most újra hazalátogattak, de lejárt a szabijuk és menniük kell vissza. Szóval nagynéném volt a vonal másik végén és mondta, hogy holnap indulnak, kocsival mennek Nizzáig, onnan pedig szerda délután repülnek tovább, de előtte még mindenképpen jó lenne, ha tudnánk találkozni, úgyhogy eljönnének hozzánk.

És így lett.
Szinte el sem hiszem.
Eljöttek.
Ide.
Egyedül énmiattam.

Sajnos az idő rövidsége miatt nem nagyon tudtunk rászervezni, rákészülni a másnapra, de összességében véve, jól sikerült minden... legalábbis nagyon remélem, hogy ők ugyanolyan jól érezték magukat velünk, mint mi magunkat velük. Olyan jó lett volna, ha több időt töltenek itt, ez az egy nap szinte semmire sem volt elég. De nem leszek telhetetlen. Örülök nagyon, hogy itt voltak.

Rengeteget jelentett nekünk ez a nap... nehéz bőgés nélkül visszagondolnom rá... elmondhatatlanul sokat adtak lelkileg... végre nem érzem magam annyira elhagyatottnak ebben a megbolondult világban, mint ezelőtt.

Remélem, ha legközelebb hazalátogatnak, akkor már az Őrségben láthatjuk vendégül őket.

Istenem, add, hogy így legyen!
 

Design by Amanda @ Blogger Buster