"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2012. február 24., péntek

Tejfölös-borsos kalács

Az egyik legkedvesebb ételem. Egy cseppet sem fogyókúrás és egy cseppet sem modern, viszont annál finomabb. A tejfölös-borsos kalács egy olyan sárközi étel, amit egykori decsi lányként vétek lenne nem megemlítenem. A Sárközben a tejfölös-borsos kalács a lakodalmak, nagyobb ünnepek elmaradhatatlan étele volt és talán még ma is az.

Mint ahogyan az a régi ételek receptjeinél lenni szokott, ennél sincsenek pontos mennyiségek, mert ahogyan azt a nagymamától megtanultuk: a dobozos tej az nem tej... a mai lisztek meg nem olyanok, mint a régiek... Ezért az "amennyit felvesz" és az "érzés vagy ízlés szerint" meghatározások dominálnak ennél a receptnél is. De érdemes kísérletezgetni az arányokkal, mert ha az ember egyszer ráérez arra, milyen állagú kell legyen a kalács tésztája, akkor onnantól kezdve nincs megállás, szárnyalhat a képzelet és jöhetnek az újabb és újabb édes vagy éppen sós kalácsvariációk.

Ebből a kalácsból nem érdemes keveset készíteni, mert úgyis elfogy. Én most "csak" fél adagot készítettem, amihez kell (tényleg csak úgy nagyjából):

A kalács tésztájához:
1/2 liter tej, 1 élesztő (5dkg-os), nem egész 1 kg liszt, 2-3 kanál cukor, 2 tojássárgája, kb.1,5 dl olaj (régen olvasztott tyúkzsírt használtak hozzá), kávéskanálnyi só

A tejfölös mártogatóhoz:
olaj, tejföl, őrölt bors, só

A langyos tejet egy nagy tálba öntjük, hozzáadjuk a cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. Ha az élesztő felfutott jöhet a többi hozzávaló: kisebb adag liszt, a tojások sárgája, a só, kevés olaj. Én tojásfehérjét nem teszek bele. Fogalmam sincs, hogy tényleg így van-e, de én úgy tanultam, hogy attól keményebb lesz a kalácstészta...

Szépen elkezdjük dagasztani a tésztát. Szerintem jobb, ha nem hirtelen egyben tesszük bele az összes lisztet meg olajat, mert így jobban el lehet dolgozni a hozzávalókat. Csak szépen fokozatosan, éppen csak annyi lisztet, olajat tegyünk bele, amennyit a tészta felvesz :)  Addig kell szép, lendületes kézmozdulatokkal dagasztani, amíg a tál falától a tészta el nem válik. Közben "csak" arra kell vigyázni, hogy a tészta könnyű, lágy maradjon, úgyhogy óvatosan a liszttel! Ha készen vagyunk vele, akkor letakarjuk és meleg helyen kb. fél órán át kelesztjük.

Ha megkelt a tészta, lisztezett deszkára borítjuk, de ilyenkor már nem szabad gyúrni. Kerek kalácsokat formázunk belőle, ki-ki a maga módján.

Én úgy csinálom, hogy nagyjából téglalap formájúra igazgatom a tálból kiborított tésztát és egy nagy késsel csíkot vágok belőle. Igyekszem nem gyötörni a tésztát, kicsit megsodrom, megtekerem és kör alakú kalácsokat formálok belőle.


A sütőpapírral kibélelt tepsin még kb. 10 percig pihentetjük a tésztát, utána pedig mehet a kb. 170 fokra előmelegített sütőbe, ahol nagyjából 20 perc alatt szép pirosra sütjük.
Azok a szerencsések, akiknek van kemencéjük, süssék abban, úgy az igazi. Régen a Sárközben is abban sütötték, majd jött a jó öreg sparhelt...

Miközben a kalácsok sülnek, elkészítjük a borsos-tejfölös mártogatót.


Olajat melegítünk, beletesszük a tejfölt, sóval, borssal ízesítjük és egyszer felforraljuk.  Ekkora mennyiséghez kb. 2 nagy pohár tejföllel nyugodtan számolhatunk, olaj, só, bors pedig ízlés szerint :) Én őrölt fehér borsot használtam, feketével természetesen kicsit kontrasztosabb, látványosabb és persze intenzívebb ízű lesz.


A kisült kalácsokat még melegen (!) belemártogatjuk a meleg tejfölbe és egy nagy tálba halmozzuk őket. Ha esetleg marad a tejfölös mártásból, akkor azt öntsük a kalácsok tetejére.


A hasfájást elkerülendő csak arra kell vigyázni, hogy ne túl melegen essünk neki... bármennyire is ínycsiklandozó a kalács illata... Úgy a legfinomabb, ha két kézzel esszük és fülig tejfölösek leszünk tőle.


Ha esetleg nem jut tejföl minden kalácsra, akkor az üresen maradt édes, foszlós kalácsokat eltehetjük másnap reggelire. Felmelegítve, vajjal, mézzel, lekvárral vagy éppen mogyorókrémmel fogyasztva is nagyon finom.

2012. február 21., kedd

Váltottunk

Mármint állatorvost.
Nagyon furcsálltam, hogy eddigi állatorvosunk egyáltalán nem vizsgálta meg Lehit, amikor legutóbb beoltotta... de ha jól emlékszem, az azt megelőző évben is átsiklott felette. Simán beadta neki a kombi-veszettet, de ezen kívül nem csinált semmit. Tavaly elhatároztuk, hogy idén máshoz visszük.
Mivel csak tömegközlekedni tudunk, olyan rendelőt kellett keresnünk, ami a veszprémi buszpályaudvar közelében van... így bukkantunk rá a Kedvenc Állatorvosi Rendelőre. Ennek a rendelőnek a helyén korábban egy nagyon jó kis horgászbolt működött. Ezt jó előjelnek vettük, úgyhogy bátran léptünk be az ajtón... Lehit kivéve. Ő ekkor már sejthette, hogy mi vár rá, mert a dobozában felvette a "ha befelé fordulok, akkor eltűntem" alakzatot. Szerencsére éppen nem volt másik páciens a váróban, így egyből fogadott is bennünket egy végtelenül barátságos doktornő és közvetlen kollégája Szürke, a rendelő cicája.

Lehit feltettük szállítódobozostul az asztalra, a doktornő pedig egy határozott mozdulattal ki is kapta őt onnan. Doktornő először feltett pár kérdést, majd alaposan áttapogatta Lehelkét, aztán jött is egy szuri, meg még egy és végül az egészet megkoronázta egy féreghajtó tablettával is. A mi macskánk pedig meg sem nyikkant! Ilyen még nem volt. Csak ámultunk és bámultunk. Amikor a tortúra végén visszatettük az asztalra a dobozát, úgy spurizott bele, mintha az lenne a legkedvesebb vacka a világon - amúgy a ki és bepakolással is komoly gondjaink szoktak lenni. A doktornő megdicsérte Lehit. Nagyjából 10 perc alatt le is tudtuk az állatorvosi vizitet erre az évre.

Itthon Lehelke hosszasan elpanaszolta, hogy mi történt vele, egyszer megharapott, majd elvonult és a nap hátralévő részében csak pihengetett. Este azért magához tért egy kicsit...

Mindenképp le kellett ellenőriznie, hogy mi van az asztalon
Mindez tegnap történt... új nap, új macska - ma hajnalban a szokásos műsorral állt elő: ha ő felkel, akkor aztán mindenki más is keljen fel! Ha mégsem, akkor jön a komplett műsorszám: szekrényajtók és fiókok nyitogatása, zörgés, kaparás, vágtázás, az ember lábának bokszolgatása. Mindez tetszőleges sorrendben, egészen addig, amíg meg nem kapja a reggelijét... lehet, hogy egy falatot sem eszik belőle, de a kajának akkor is ott kell lennie.

Tényleg igaz a mondás... a kutyáknak gazdájuk van, a macskák szolgákat tartanak.

2012. február 20., hétfő

Mire a fák megnőnek

Vasárnap pacsirtaszót ugyan nem hallottunk, de a széncinkék igencsak kitettek magukért. Hangos nyitnikék-énekükkel csak űzték és űzték a hideget... meg is lett az eredménye, csodaszép idő kerekedett aznap, így mi is átbattyogtunk Csopakra.

Idén elég későn arattak
Kicsit tél is, kicsit tavasz is
A felégetett nádmező illata nincs a képen... de olyan jó volt!
Olvad.
Csopak felé közeledve olyan szokatlannak és furcsának tűnt a táj. Nem láttam a fáktól az erdőt... pontosabban nem is volt ott semmiféle erdő, csak fák... de most a fákat sem láttam, kivágták őket.

Úgy 40 darab, kb. félévszázados fát vágtak ki
Csak az arányok kedvéért: balra fent egy cigis doboz árválkodik.
Én nem vagyok született balatoni, nem tudom pontosan mikor ültették be az északi part mellett végigfutó 71-es számú főút szélét nyárfákkal... ennek valamikor a 60-as, 70-es években kellett történnie, mivel Maciék a 80-as években már ezeknek a fáknak az árnyékai alatt banditáztak... és ezek a fák már akkor is hatalmasak voltak.

Sok fórumon vitatkoztak már arról, hogy mennyire balesetveszélyesek ezek a fák meg hogy környezetidegenek ezen a vidéken. Én  nem tudom, mennyi igazságtartalom van ezek mögött az álláspontok mögött és nem is tisztem megítélni és azt sem tudom, miért vágták ki őket. Azt viszont szívből remélem, hogy tavasszal, ha eljön az ideje, akkor kiforgatják a gyökereket földből és a kivágott fák helyére legalább ugyanennyi, ha nem több facsemetét ültetnek majd.

Nem olyan régen fejeztem be két nagyon jó könyvet... éppen kicsit idevágó...


És a folytatása:


Ajánlom mindenkinek!

2012. február 18., szombat

Ha a pacsirták szólnak

A népi időjóslás szerint Zsuzsanna a tavasz első hírnöke. Régen úgy tartották, hogy ha a pacsirta ezen a napon magasan repül, az azt jelenti, hogy közel érzi a tavaszt, ha netalántán meg is szólal, akkor már üdvözli is.


Nem tudom, hogy holnap hallunk-e majd pacsirtaéneket, az viszont bizonyos, hogy egy nap alatt sokat enyhült az idő felénk. Tegnap még összefüggő jég borította a Balaton vizét, ma késő délután pedig már több helyütt kisebb-nagyobb vízfoltok tarkították a jégmezőt.

A hólepte Balaton
Az alsóörsi móló

Ennek szerintem nemcsak mi, de a helyi kacsák is nagyon örülnek. Ha enyhül az idő, talán több ember merészkedik le a partra és így nekik is több földi jó csurran-cseppen azokból a kék kacsaeledel-automatákból, amiket a partra telepítettek.

Kacsaeledelt az automatából
Biztos, ami biztos
Az automatán a magyar mellett német és angol nyelven is szerepel, hogy mit tartalmaz. Ezt a tenyérnyi nagyságú figyelmeztető matricát természetesen csak magyar nyelven feliratozták...

2012. február 9., csütörtök

Átutazóban - a világ legélhetőbb városa

Bécs - immár nem is tudom hányadszor választották a világ legélhetőbb városává. Eljátszadoztunk a gondolattal, hogy esetleg Trolliából ide kellene költöznünk, mert sokkal közelebb van, több a lehetőség, talán minőségibb életet is tudnak élni, mint mi  trolloknál... találtam is néhány bécsi blogot, rengeteg hasznos információval.

Réges-régen egyszer voltam Bécsben osztálykiránduláson, de konkrét emlékeim a várossal kapcsolatban nincsenek, csak emlékfoszlányok villannak fel a schönbrunni kastély parkjának mókusairól meg a Hundertwasser-házról... hiába, tényleg elég régen volt.

Most először utaztunk hármasban vonattal haza. Az utazást két szakaszra kellett bontanunk: Trollia-Bécs és Bécs-Alsóörs. Lehelkével nem akartunk kitolni, ezért úgy döntöttünk, hogy Bécsben alszunk egyet és csak másnap utazunk tovább. Kicsit féltem ettől az úttól, pontosabban attól, hogy Lehinek túl hosszú lesz, de szerencsére nem volt semmi baj, meg sem kottyant neki. Trolliából reggel hatkor indultunk és két átszállással, háromnegyed háromkor már Bécsben is voltunk. A pályaudvar az valami eszméletlenül jól szervezett komplexum. Le a kalappal az osztrák vasút előtt.

ÖBB, railjet belülről
Lehelke így utazott, elnézelődött szépen, stressznek nyoma sem volt.
Még a kalauz is megdicsérte, sőt, az az utas is aki a mögötte ülő palit simán leteremtette, mert az hangosabban telefonált.
Gyorsan bejelentkeztünk egy hotelbe, szusszantunk egyet aztán elindultunk, hogy megnézzük, milyen is a világ legélhetőbb városa. (ITT érhető el az a bizonyos ranglista.)

Fáradtak is voltunk, hideg is volt, térképünk sem volt - pont ideális feltételek egy idegen városban egy sétához... na jó, akkor induljunk el erre... az erre pechünkre pont az Europaplatzról kiinduló Mariahilferstrasse volt... talán jobb lett volna, ha a másik irányba indulunk el. Olyan volt, mintha Budapesten lennénk, rengeteg ember, multikulti, kosz, kutygumi, marihuana. Hiába, fővárosba pottyantunk.
Nagyon hideg volt, ezért gyorsan bementünk egy több emeletes lakberendezési üzletbe, aminek a nevét nem sikerült megjegyeznem. Mivel éppen lakásfelújítás előtt állunk, gondoltuk gyűjtünk egy két ötletet. Pont a fürdőszoba berendezéseknél voltunk, gondoltam lefényképezek egy két dolgot...


... egyszer csak megjelent egy savanyú képű,  eladóféle "úriember" és a maga arrogáns modorában felszólított, hogy én aztán ott ne fényképezgessek. Hozzáteszem, sehol nem volt kirakva erre figyelmeztető tábla. Jól el is rontotta a kedvemet.

Akaratlanul is eszembe jutott egy müncheni jelenet. Éppen a térképet bújtuk, hogy be tudjuk lőni, a belváros melyik részén is vagyunk, amikor az utca túloldaláról egy hölgy átszólt és megkérdezte, hogy segíthet-e valamiben...

Persze tisztában vagyok vele, hogy Bécs ennél sokkal több, de nekem most ennyi jutott és amit láttam, az nem jött be. Talán legközelebb több időnk és még több szerencsénk is lesz.

2012. február 3., péntek

Téli Tihany előtt

A fogcsikorgató hideggel együtt mi is megérkeztünk. Tudom én, hogy tél van és az a normális, ha ilyenkor hideg van, de azért menyire nagyon jó lett volna, ha ez a szibériai idő nem éppen most ér ide hozzánk. Holnap lesz a kedvenc tihanyi teljesítménytúránk, amit idén nagy valószínűséggel ki fogunk hagyni. Magamat ismerve biztos vagyok benne, hogy képtelen lennék órákon át mínusz 10-15 fokban gyalogolni. Pedig már mennyire vártuk ezt a túrát!
Elképzelésem sincs, hogy milyen hideg lesz holnap, de ha "csak" olyan lesz, mint ma - mínusz 14 fok volt -, akkor azt hiszem, nem túl sokan lesznek a túrán... vagy csak én vagyok ennyire lekvár?

Jó lenne, ha a szervezők az időjárásra való tekintettel elhalasztanák egy héttel az idei Téli Tihanyt... kicsit bízom benne, hogy így lesz. Eddig nem találtam erre vonatkozóan semmilyen információt sem az interneten... bárcsak, bárcsak...

 Csík Zenekar - Hóban, fényben
 

Design by Amanda @ Blogger Buster