"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2011. december 22., csütörtök

Hétvége Münchenben 5. - 2011.12.05. - Red Hot Chili Peppers - Olympiahalle, München

Egy mondatban összefoglalva:
Életem legszebb karácsonyi ajándéka.

A mai napig ép ésszel felfoghatatlan számomra, hogy élőben láthattam a Red Hot Chili Peppers-t, ráadásul Münchenben. Remélem, nem hiszi senki, hogy a lelkes tini beszél belőlem. Szó sincs erről. Így harmincon túl, azok az évek már csak nagyon messziről integetnek felém. Azért felfoghatatlan nekem ez az egész, mert biztos voltam benne, hogy ez soha nem fog megtörténni velem... De szerencsére mégis megtörtént és ez olyan nagyon jó!

Amikor este odaértünk az Olympiahalle elé, csak egy hatalmas embertömeget és egy borzalmasan hosszú sort láttunk. A hangosbemondóból pedig szünet nélkül szólt a "Kedves koncertlátogatók, a gyors beléptetés érdekében kérjük, jegyük mellé készítsenek elő egy fényképes igazolványt!" Látva a tömeget azt gondoltam, hogy a gyors beléptetés csak valami jó vicc lesz, de nem, tényleg gyorsan bejutottunk. A biztonsági őrök is meglepően jó fejek voltak. Az egyik azt mondta, hogy ha ilyen kedves emberek lesznek bent, akkor biztos jó koncert lesz... (Annak idején az inkálosoktól Szigeten én ilyent soha nem hallottam.) Beléptetéskor volt névellenőrzés, motozás meg táskaátvizsgálás. Sem kaját, sem italt nem lehetett bevinni. Nem vagyok nagy piás, meg tök megértem, hogy üveget nem lehet bevinni, de hogy még műanyag palackos, fél literes ásványvizet sem, azon kicsit kiakadtam. (Na nem látványosan, csak úgy magamban persze, ahogy szoktam. Van egy olyan hülye szokásom egy ideje, hogy szinte mindig van nálam víz, mert ha mégsincs, akkor biztos, hogy éppen abban a pillanatban akarok szomjan halni.)

Bent a csarnokban nagyon kellemes idő volt, én meg mondanom sem kell, beöltöztem rendesen, sőt még plusz pulcsit is vittem magammal - utálom a hideget és ha fázom, akkor minden bajom van: belilul a szám, elfehérednek az ujjaim... Ha újra lesz RHCP-koncert itt és mi is jövünk (ami biztos), akkor pénzen és egy, a mostaninál sokkal-sokkal jobb fényképezőgépen kívül semmit nem hozok magammal. És a kabátomat is be fogom adni a ruhatárba... mivel itt még az is van.

Voltak pólóárusok is, előttük meg hatalmas tömeg. Szívesen vettem volna egy pólót Macinak is meg magamnak is, de végül úgy döntöttünk, hogy majd inkább interneten rendelünk. Amelyik tetszett volna az már úgyis elfogyott. Vettünk magunknak inni és megkerestük a helyünket a lelátón. Szerencsére jó helyre szólt a jegyünk és a szomszédaink sem a nyakonönteleksörrel-típusú emberek voltak.

Biztos voltak, akik ezt nem díjazták és a tiltás ellenére is próbálkoztak.
Én minden esetre örülök, hogy nem cigifüstben telt az esténk.
A Mikulás-delegáció is elfoglalta a helyét.
Míg szépen lassan megteltek a sorok, volt időm bámészkodni. És egyszer csak azt láttam, hogy... de nem az nem lehet... de, mégis... de nem is tudom, olyan messze van.

Az a homályos, piros-fehér-sötétkék baseball sapkás ülő alak...
Aztán az a bizonyos alak felemelkedett a helyéről és az addigra már szépen benépesedett küzdőtéren átsuhant, majd eltűnt a színpad mögött. És tette mindezt úgy, hogy körülötte senkinek sem tűnt fel, hogy Ő BIZONY A MI JOSHUNK(!). Ha állójegyet vettünk volna, akkor most gazdagabbak lennénk egy autogrammal, mert én biztos nem hagytam volna ki ezt a lehetőséget. Ő meg szerintem van annyira kedves és jó fej, hogy nem ráz le senkit.

Nagyon vegyes közönség verődött össze aznap este. A legfiatalabb rajongó, akit láttam 7 éves forma lehetett, a legidősebb pedig egy nagymamakorú hölgy, akit minden túlzás nélkül olyan 77 körülire tippelnék. A mi szomszédjaink jó fejek voltak. Az egyik oldalunkon tőlünk kicsivel idősebb pár, a másik oldalunkon pedig egy ránézésre 50 feletti házaspár ült, akik a huszonéves lányukkal és annak barátjával voltak ott. Mögöttünk pedig tizenévesek voltak, szintén szülőkkel... Remélem, ha ötvenévesek leszünk, bennünket is elvisz majd magával a gyerek koncertre és nem fog izzani tőle :)

Az előzenekar egy lelkes, fiatal "szerintembritpoppos" banda volt, enyhe "Blur" (ifjúságom nagy kedvencei) beütéssel. Én ezelőtt nem ismertem őket - bár ez nem jelent semmit, ugyanis egy ideje már nem követem nyomon a zenevilág újdonságait -, de sokan voltak körülöttünk, akik bizony végigénekelték a számaikat, úgyhogy gondolom, nem teljesen ismeretlenek a világ számára.

Nyomoztam egy kicsit, ők a Foals.
Az előzenekar után egy csapatnyi technikus érkezett a színpadra. Tettek-vettek, nagyon profik voltak. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy 4 fickó bal oldalon, 4 pedig jobb oldalon őrült sebességgel elkezdett felmászni a reflektorokhoz. Hát ezek meg? Először fogalmam sem volt miért, aztán persze rájöttem. Eddig még soha nem gondolkodtam el azon, hogyan is világítják meg a színpadon a zenekartagokat... pontosabban azt hittem, hogy ez nem manuálisan történik, de úgy tűnik mégis.

Jó meleg lehetett ott fent.
Kicsivel fél tizenegy előtt hirtelen elsötétedett minden és aztán ott voltak ők a színpadon és felcsendült a Monarchy of Roses ismerős dallama.

Először csak Flea, Chad és Josh ...
... azután persze Anthony is megérkezett.
Innentől kezdve pedig a teljes őrület:: can't stop, scar tissue, dani california, ethiopia, throw away your television, if you have to ask, the adventures of rain dance maggie, me and my friends, blood sugar sex magik, look around, under the bridge, higher ground, californication, by the way, sir psycho sexy, they are red hot, soul to squeeze, give it away.

Ilyen háttértechnikával én még nem nagyon találkoztam, nagyon látványos volt végig.
Flea ugrásban.
Anthony és Josh egy másik D-ban.
Végig azon izgultam, hogy csak Josh el ne essen a színpadon.
Hihetetlen izületei lehetnek.
Chad éppen nagyon dobol.
Az este során egyszer sem érződött, hogy ez az első közös turnéjuk.
Flea, a világ legjobb basszusgitárosa, akit imádunk ...
...  itt éppen kézen állva érkezik vissza a ráadás számokra.
Anthony, a világ legjobb énekese ... csak ezt a bajuszt tudnám megszokni.
Végig nagyon együtt volt az egész. A közönség imádja őket.
Josh nagyon-nagyon-nagyon jóóóóó és a legjobb lesz!
Chad, a világ legjobb dobosa ...
... aki itt kb. a 20. dobverőjétől szabadul meg éppen.
Flea búcsúzik a közönségtől.
CHAD, csupa nagybetűvel.
Ezen az estén, úgy éreztem, mintha egy koncert-dvd szereplői lettünk volna. Olyan élménnyel lettünk gazdagabbak, amit soha nem fogunk elfelejteni.

xxx

Milyen jó, hogy van a tyutyub! Már másnap fent voltak a koncerten készített jobb és kevésbé jobb minőségű videók.  A kommenteket olvasgatva nekem úgy tűnik, hogy szinte mindenki, aki ott volt, hatalmas koncertként tartja számon a münchenit. "Szinte". Mert ahogyan az lenni szokott, a károgók ott is megjelentek a "Hová tűnt Anthony energiája?" meg a "Josh nem is olyan jó, mint John!"-típusú megjegyzésekkel.

Hiába, a legjobbak sem lehetnek elég jók.

3 megjegyzés:

Timi írta...

jó kis beszámoló jó lehetett nagyon

Névtelen írta...

http://www.facebook.com/media/set/?set=a.2382764728627.2115886.1235987772&type=1&l=caeea01bd6

Az én képeim, én kicsit közelebb álltam, de azért sajnálom, hogy a Give It Away alatt nem lehetett fenn az arcom a kijelzőn. Meg a ruhatárral szívtam. Először leadok mindent. De kell a jegy a bemenetelhez a küzdőtérre. Visszarohanás, de kell a személyi is. Szóval harmadjára sikerült is bemenni. Mindenesetre remélem lesz hamarosan Budapesten is koncert, mert már a világ minden szegletében fognak játszani az újabb európai turné alatt.

J. írta...

Hű, GYP, te tényleg "kicsit" közelebb álltál. Köszi, hogy megosztottad velünk a képeket, nagyon jók!
Ha most nem sikerül a tehetséges koncertszervezőknek elhozniuk Mo-ra őket, akkor soha. Ekkora bénaságot!

Megjegyzés küldése

 

Design by Amanda @ Blogger Buster