"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2011. december 1., csütörtök

Adventus Domini

Az Úr eljövetele. Ha Maráckán élnénk, akkor nagyon szeretném az adventi időszakot. De sajnos nem ott élünk. Ez lesz az 6. olyan advent-karácsony-szilveszter-vízkereszt időszak, ami szinte megállás nélkül munkával telik el... Talán éppen emiatt van az, hogy egyáltalán nincs karácsonyi hangulatom?

A városban, ahol élünk már november elején felszerelték a karácsonyi dekorációt. Ha jól emlékszem, november 9-én kezdték a lámpafüzérekkel és a fenyőfákkal, végezetül pedig összerakták a karácsonyi vásár házikóit. Nekem kicsit olyan érzésem van, mintha minden évben egyre korábban kezdenék el a boltok kirakatait is díszíteni. Mintha csak azt szajkózná az összes kirakat, hogy Itt a karácsony! Vásárolj, vásárolj, vásárolj!

Ez a papírbolt sajnos már nem létezik.
Advent első vasárnapján bementünk a városba: "Nézzük meg a karácsonyi vásárt!". Hét ágra sütött a nap, igazán szép idő volt. A városban nagy meglepetés nem ért bennünket. Minden ugyanúgy néz ki, mint tavaly... vagy mint tavaly előtt... vagy mint azelőtt. És változatlanul rengeteg az ember, haladni nem lehet, állatprémbe burkolózott, bevásárló szatyrokkal felvértezett olasz turisták andalognak mindenfelé. A nagy forgatagban természetesen a forralt boros standok előtt tobzódnak a legtöbben.

A vásár bejárata
Az idei karácsonyi vásárról nincsenek még képeim. A nagy tömegben valahogy nem vitt rá a lélek, hogy megálljak piszmogni. De találtam régebbi képeket... ezek akár idén is készülhettek volna.

A sétáló utcán.
Vegyél meg!
A karácsonyi vásár langallós bódéja.
A legeslegjobb merani karácsonyi vásárunk eddig a 2007-es volt. Abban az évben volt utoljára kisállat-símogató nyuszikkal, tyúkokkal, bárányokkal, kecskékkel, pónikkal... Nagyon élveztük. Egy póni majdnem leharapta az egyik ujjpercemet. Az én hibám volt, nem voltam járatos a lovak etetésében. Szinte még most is hallom a póni fogainak a csattanását, amikor végre sikerült kihúznom a kezem a szájából. Szépen kilapult az ujjam vége, lett rajta egy él és kb. egy hétig zsibogott az egész. Azóta már én is tudom, hogy lovat kizárólag nyitott tenyérből szabad etetni.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Design by Amanda @ Blogger Buster