"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2011. október 22., szombat

Tovább kell lépni

Tegnap este 20:45-kor felhívott a főbérlőnk, mindenképp úgy érezte, hogy még hétvége előtt - nem mintha amúgy lenne normális hétvégénk - megosszon velem egy első hallásra lesújtó hírt... még jó, hogy épp ültem. Már eleve fura volt, hogy felhívott. Általában sms-ben szokott közölni dolgokat. A halasztást nem tűrő hír lényege annyi, hogy a lánya lakást akar venni, de ehhez el kell adniuk azt a lakást, amit mi bérelünk tőlük. Sajnálkozott nagyon és aztán kedvesen megkérdezte, hogy amúgy hogy vagyunk. Mondtam neki, hogy ezután a kellemetlen hír után nem kifejezetten jól, mert erre aztán végképp nem számítottunk. Mire ő nagy csodálkozva megkérdezte, hogy miért, mi még sokáig akarunk itt maradni?

Csak halkan megjegyzem, hogy tavaly év elején hosszabbítottuk meg vele a bérleti szerződést. Akkor azt mondta, hogy annyi évet írhatunk bele a szerződésbe, amennyit csak szeretnénk. Végül 5, azaz öt évvel hosszabbítottunk. Még direkt rá is kérdeztem, hogy ugye a kislánya nem tervezi, hogy hazajön Innsbruckból és esetleg ideköltözik a "mi" lakásunkba vagy éppen eladják a lakást... mert mi hosszútávra tervezünk. Akkor megnyugtatott, hogy ááá, dehogyis, nem kell ettől tartani... Most meg tessék, mégiscsak ez lett.

Valószínűleg az asszonyság már azt sem tudja, mit írt alá tavaly. Néha olyan érzésem van vele kapcsolatban, mintha piázna... mondjuk ez nem csoda, hiszen itt szinte mindenki iszik.
Meg talán azzal sincs tisztában, hogy a határozott idejű szerződés őt is köti, nem csak bennünket. A jövő heti szabadnapra a programunk már megvan, kicsit körbejárjuk ezt a jogi kérdést.

Igazság szerint nem is bánjuk annyira ezt az egészet, inkább égi jelnek tekintjük: tovább kell lépni. Többször beszéltünk már róla, hogy nagyobb lakásba kellene költözni, ám ezelőtt folyton elhessegettük ezt a gondolatot, mert a helyi viszonyokat tekintve ez a lakás szinte ingyen van és ez elég nyomós érv volt eddig amellett, hogy maradjunk. Most viszont megkaptuk a kezdő lökést. Nem gondolom, hogy könnyű menet lesz. 2007-ben sem volt egyszerű... bár igaz, akkor nagyon kilátástalan helyzetben voltunk, ám az utolsó pillanatban - szinte varázsütésre - mégis megoldódott minden. Ez most is így lesz - remélem.

Valószínűleg újra szembesülni fogunk egy-két rasszista, a keletieket lesajnáló megjegyzéssel, de ezek ma már hidegen hagynak. Bevallom, pár éve még nagyon fájt és egyáltalán nem értettem, hogy miért néznek le bennünket csak azért, mert pár száz kilométerrel keletebbre születtünk. Aztán rájöttem, hogy a saját korlátoltságuk és tudatlanságuk következménye ez a fajta megnyilvánulás, ami ellen tenni nem lehet, csak élni vele.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Design by Amanda @ Blogger Buster