"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2011. október 12., szerda

Egy kis magyar cirkusz Trolliában

Körülöttünk kicsiben ugyanaz folyik, mint ami otthon nagyban: magyar magyarnak a farkasa. Így volt ez mindig és mindörökre így marad. Ennyit érdemlünk. Talán ez az égi büntetés, amiért réges-régen letértünk a helyes útról?

Persze tudtam én, amikor nekivágtunk ennek a "turnénak", hogy nagy valószínűséggel nem külföldre szakadt magyar adjunktusokkal kell majd együtt gályázni, de hogy ennyi rosszindulat és hogy ilyen IQ-lightos magyar közeg vegyen körül... erre nem voltam felkészülve teljesen. Olyan, mintha Magyarország összes szennye itt koncentrálódna körülöttünk - tisztelet a ritka kivételnek. Fullasztó. Persze az 5 év alatt sikerült kicsit hozzászokni, hogy egy normális párbeszédet nem lehet lefolytatni szinte senkivel sem, de azért minden szezonban érnek újabb és újabb behatások. A féltékenység, az irigység és az önzés áthat mindent.

Már otthon is az volt az érzésem, hogy mi magyarok valahogy nem tudunk együtt létezni, csakis egymás ellen. Ilyen mentalitás mellett meg nem csoda, hogy az egész ország ott tart, ahol tart. Wass Albert jutott eszembe ismét. Mennyire jól látta, szegény!



Wass Albert: Magyar cirkusz

Cirkuszról álmodtam az éjszaka.
Emberek, az álom szörnyű volt!
Még le sem ment a nap egészen
s már följött véresen a hold!

Indulót kürtölt frakkosan a Halál!
Körben a világ valamennyi népe
megtöltötte a páholysorokat
s minden szem az arénát nézte.

Ott gyilkolták egymást a magyarok,
Torz jelmezekben részegen!
Szemükben láz, kezükben kés
s csorgott a vér a késeken…!

Mindenki küzdött ott mindenki ellen
és ezer bohóc röhögött!
A világ jelszavakat ordított
és fogadásokat kötött:

– Én arra a vörösre fogadok!
– Enyém a zöldinges legény!
– Szorítsd, te Árpád-címeres!
– A gatyás paraszt az enyém!

S a magyarok csak ölték egymást.
Tombolt a halál-zenekar.
S Európa cirkusz-porondján
fogyott, fogyott a magyar.

Aztán a végin egy maradt csak.
Ezer sebéből folyt a vére.
Bámult fáradtan, eszelősen
a véráztatta csatatérre.

A nézők elszámolták a fogadásokat.
Aki vesztes volt, fizetett.
Nehányan már ásítottak is.
Aztán mindenki hazament.

Pár kapzsi suhanc még összeszedte
az elesettek rongyait.
Aztán már csak a hold bámulta
borzadt szemével, vörösen
az új magyar Kaint.
(Bajorerdő, 1947)

2 megjegyzés:

Pupa írta...

zseniális.

J. írta...

Szerintem is.

Megjegyzés küldése

 

Design by Amanda @ Blogger Buster