"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2011. október 23., vasárnap

'56 másik oldala

"... Ezerkilencszázötvenhatot az egész irodalom, az egész sajtó, a zene, festészet, a művészet, a tudomány, a politika elárulta. Minek árulta el? Annak, hogy élni csak kell. Senki sem mert meghalni, mint az orosz tankok alatt a munkások és a diákok és a gyermekek. Költő, író, szobrász, zenész, festő, orvos, tanár, mérnök, miniszter, katona, paraszt, munkás. Soha még nép nem volt ennyire elhagyatott. Semmiféle vagyon, hír, hatalom nem ér annyit, mint amennyit mindezért most fizetni kellett. Nincs az életnek olyan mélysége és magassága, amely ez alatt az árulás alatt ne roskadna össze.
Egy év múlva már úgy éltek, mintha semmi sem történt volna. Mintha e hitvány és korrupt nyomorult és züllött, tisztátalan és aljas népben egyszer, egyetlen egyszer és egyedül nem ragyogott volna fel az igazság, és nem mondta volna ki egyszerre és egyhangúlag mindenki, aki itt él, kétszázszoros túlhatalom ellenére. Aki ezt elárulta, az már nem hitvány és nem aljas és nem korrupt és nem nyomorult. Tovább élnek és énekelnek és festegetnek és szónokolnak és tanítanak. Tényleg semmi sem történt? ... "
 (Hamvas Béla: Patmosz I.)

És hogy egy kis Őrséghez közeli vonatkozása is legyen a témának:
A Patmosz I. hangoskönyv formájában is megjelent. Ezen Rátóti Zoltán, Jászai Mari-díjas színművész (aki Magyarföld polgármestere is volt, ám szeptember 26-án lemondott tisztségéről) előadásában hallgathatjuk meg Hamvas Béla gondolatait. (Itt is fent van, az '56-os rész 0:55:18-nál kezdődik.)

2011. október 22., szombat

Tovább kell lépni

Tegnap este 20:45-kor felhívott a főbérlőnk, mindenképp úgy érezte, hogy még hétvége előtt - nem mintha amúgy lenne normális hétvégénk - megosszon velem egy első hallásra lesújtó hírt... még jó, hogy épp ültem. Már eleve fura volt, hogy felhívott. Általában sms-ben szokott közölni dolgokat. A halasztást nem tűrő hír lényege annyi, hogy a lánya lakást akar venni, de ehhez el kell adniuk azt a lakást, amit mi bérelünk tőlük. Sajnálkozott nagyon és aztán kedvesen megkérdezte, hogy amúgy hogy vagyunk. Mondtam neki, hogy ezután a kellemetlen hír után nem kifejezetten jól, mert erre aztán végképp nem számítottunk. Mire ő nagy csodálkozva megkérdezte, hogy miért, mi még sokáig akarunk itt maradni?

Csak halkan megjegyzem, hogy tavaly év elején hosszabbítottuk meg vele a bérleti szerződést. Akkor azt mondta, hogy annyi évet írhatunk bele a szerződésbe, amennyit csak szeretnénk. Végül 5, azaz öt évvel hosszabbítottunk. Még direkt rá is kérdeztem, hogy ugye a kislánya nem tervezi, hogy hazajön Innsbruckból és esetleg ideköltözik a "mi" lakásunkba vagy éppen eladják a lakást... mert mi hosszútávra tervezünk. Akkor megnyugtatott, hogy ááá, dehogyis, nem kell ettől tartani... Most meg tessék, mégiscsak ez lett.

Valószínűleg az asszonyság már azt sem tudja, mit írt alá tavaly. Néha olyan érzésem van vele kapcsolatban, mintha piázna... mondjuk ez nem csoda, hiszen itt szinte mindenki iszik.
Meg talán azzal sincs tisztában, hogy a határozott idejű szerződés őt is köti, nem csak bennünket. A jövő heti szabadnapra a programunk már megvan, kicsit körbejárjuk ezt a jogi kérdést.

Igazság szerint nem is bánjuk annyira ezt az egészet, inkább égi jelnek tekintjük: tovább kell lépni. Többször beszéltünk már róla, hogy nagyobb lakásba kellene költözni, ám ezelőtt folyton elhessegettük ezt a gondolatot, mert a helyi viszonyokat tekintve ez a lakás szinte ingyen van és ez elég nyomós érv volt eddig amellett, hogy maradjunk. Most viszont megkaptuk a kezdő lökést. Nem gondolom, hogy könnyű menet lesz. 2007-ben sem volt egyszerű... bár igaz, akkor nagyon kilátástalan helyzetben voltunk, ám az utolsó pillanatban - szinte varázsütésre - mégis megoldódott minden. Ez most is így lesz - remélem.

Valószínűleg újra szembesülni fogunk egy-két rasszista, a keletieket lesajnáló megjegyzéssel, de ezek ma már hidegen hagynak. Bevallom, pár éve még nagyon fájt és egyáltalán nem értettem, hogy miért néznek le bennünket csak azért, mert pár száz kilométerrel keletebbre születtünk. Aztán rájöttem, hogy a saját korlátoltságuk és tudatlanságuk következménye ez a fajta megnyilvánulás, ami ellen tenni nem lehet, csak élni vele.

2011. október 12., szerda

Egy kis magyar cirkusz Trolliában

Körülöttünk kicsiben ugyanaz folyik, mint ami otthon nagyban: magyar magyarnak a farkasa. Így volt ez mindig és mindörökre így marad. Ennyit érdemlünk. Talán ez az égi büntetés, amiért réges-régen letértünk a helyes útról?

Persze tudtam én, amikor nekivágtunk ennek a "turnénak", hogy nagy valószínűséggel nem külföldre szakadt magyar adjunktusokkal kell majd együtt gályázni, de hogy ennyi rosszindulat és hogy ilyen IQ-lightos magyar közeg vegyen körül... erre nem voltam felkészülve teljesen. Olyan, mintha Magyarország összes szennye itt koncentrálódna körülöttünk - tisztelet a ritka kivételnek. Fullasztó. Persze az 5 év alatt sikerült kicsit hozzászokni, hogy egy normális párbeszédet nem lehet lefolytatni szinte senkivel sem, de azért minden szezonban érnek újabb és újabb behatások. A féltékenység, az irigység és az önzés áthat mindent.

Már otthon is az volt az érzésem, hogy mi magyarok valahogy nem tudunk együtt létezni, csakis egymás ellen. Ilyen mentalitás mellett meg nem csoda, hogy az egész ország ott tart, ahol tart. Wass Albert jutott eszembe ismét. Mennyire jól látta, szegény!

video


Wass Albert: Magyar cirkusz

Cirkuszról álmodtam az éjszaka.
Emberek, az álom szörnyű volt!
Még le sem ment a nap egészen
s már följött véresen a hold!

Indulót kürtölt frakkosan a Halál!
Körben a világ valamennyi népe
megtöltötte a páholysorokat
s minden szem az arénát nézte.

Ott gyilkolták egymást a magyarok,
Torz jelmezekben részegen!
Szemükben láz, kezükben kés
s csorgott a vér a késeken…!

Mindenki küzdött ott mindenki ellen
és ezer bohóc röhögött!
A világ jelszavakat ordított
és fogadásokat kötött:

– Én arra a vörösre fogadok!
– Enyém a zöldinges legény!
– Szorítsd, te Árpád-címeres!
– A gatyás paraszt az enyém!

S a magyarok csak ölték egymást.
Tombolt a halál-zenekar.
S Európa cirkusz-porondján
fogyott, fogyott a magyar.

Aztán a végin egy maradt csak.
Ezer sebéből folyt a vére.
Bámult fáradtan, eszelősen
a véráztatta csatatérre.

A nézők elszámolták a fogadásokat.
Aki vesztes volt, fizetett.
Nehányan már ásítottak is.
Aztán mindenki hazament.

Pár kapzsi suhanc még összeszedte
az elesettek rongyait.
Aztán már csak a hold bámulta
borzadt szemével, vörösen
az új magyar Kaint.
(Bajorerdő, 1947)

2011. október 7., péntek

VIII. Őrségi Nemzetközi Tökfesztivál 2011


Remélem, a tizennegyedik, de legkésőbb a tizenötödik tökfesztiválon már mi is ott leszünk. Egyelőre még minden nagyon távolinak tűnik, de nem kesergek, mert a felén már nagyjából túl vagyunk. Lassan kezdhetünk visszaszámolni. Tök jó!

2011. október 6., csütörtök

Az aradi vértanúk napja


Kerecseny János: Az aradi tizenhárom

Döbbenet volt az ország lelke akkor,
Egyetlen sóhaj morajlott tova,
Mint vészes rianás, gáttörő tavaszkor,
Úgy dübörgött Kossuth nagy kora.
Vijjogva szállt a zord halálmadár,
Mint pokolból szabadult szörnyű rém:
Sötétség lett úrrá e szent hazán,
Mert Világosnál kialudott a fény.
Egy jajszó sikoltott a honfiszájon -
Az aradi Tizenhárom!...

Az Óriás, ki lelke tűzborával
Tízmillió magyart harci lázba vert,
Lángajkára fagyott utolsó dalával
Már Mars hadisten kebelén pihent...
Nem pergetett már riadót koboz szava,
Elnémultak pacsirták és sasok,
De égre zúgott a holt Petőfi sóhaja,
Mint üllőn csengő, villámló vasok
S végig dörögte a vérszagú világon:
Az aradi Tizenhárom!...

Egy szó jajdult csak a meghőkölt világon -
Még a kancsukás cár is felnyögött:
A frank, a belga, német és angol határon
Kegyelmet követelt a Titán-Száműzött.
Döblingbe űzött börtön posztján
Gyilkos tollával a Legnagyobb Magyar,
Mint ketrecbe láncolt fenséges oroszlán,
Ki kétségbeesetten saját húsába mar,
A boltra írta: - mint gyújtó, égi árom:
Az aradi Tizenhárom!...

Öklét rázta a Becsület szava,
A Jog, Igazság, Szeretet felordított,
Kegyelmet kért a félvilág maga,
Ám a győző halálharangot kondított.
S az őrült ördög, a fattyúvérű rém,
A hesseni herceg szerelem fia.
Hóhér - Haynau, kinek gyilkolás volt a kéj,
Akarta, hogy vérben égjen Hunnia...
És fennakadt a szörnyű vérvádon:
Az aradi Tizenhárom!...

A döbbenet tépett milljó szív-eret,
Egyetlen sóhaj morajlott tova:
De nem mozdult meg a lelkiismeret.
S a hősöknek meg kellett halnia!
És meghaltak, dicsőn, mint az istenek...
Életük munkája: történelem.
Nevük tízmilljó magyar szívben remeg
S élni fog, amiúíg csak egy magyar terem!
Dicsőségük zsoltár a honfiszájon:
Örökké él az aradi Tizenhárom!...
(Budapest, l939. Turulszárnyon)

2011. október 5., szerda

UPC 3.

Csak hogy így szezon vége előtt egy hónappal - amikor már amúgy is kész vagyok teljesen - se legyen olyan egyszerű az életem...

Ma délután felhívott a UPC ügyfélszolgálatáról az a kedves erdélyi ügyintéző, aki legutóbb továbbította a panaszomat kivizsgálásra. Már kezdtem örülni, hogy végre lezáródik a történet, de nem. Továbbra is azt várják, hogy fizessek egy olyan szolgáltatásért, amit nem vettem igénybe. De persze írásba ezt még véletlenül sem adják, csak szóban közlik. Ha én bármit írásban szeretnék tőlük, akkor azt telefonon - szóban - nem kérhetem, csakis írásban és ők majd arra válaszolnak. Jesszusom, hol élünk?

Azért ezt a bizonyos levelet, amiben kérem, hogy írásban is közöljék mindazt, amit eddig csak szóban voltak képesek, még ebben a hónapban elküldöm nekik. Sajnos ebből a kb. 700 kilométeres távolságból elég macerás bármilyen otthoni ügyet elintézni, ezért én jövő év elejéig nem is nagyon akarok foglalkozni ezzel az egésszel. Majd, ha otthon leszünk.

Számomra olyan értelmetlen ez a hozzáállás a UPC részéről. Inkább pereskedjünk, minthogy belátnák, hogy nem nekik van igazuk. Persze értem én, hogy mire megy ki ez az egész. Azt gondolják a dörzsölt üzletemberek és jogászok, hogy az emberek 98%-a úgysem fordul ügyvédhez ilyen esetben, inkább befizeti a leszámlázott tételeket, csak hagyják végre békén. Azt pedig már ugye megtanultuk, hogy a sok kicsi az bizony sokra megy. Kíváncsi lennék, egy évben hány számjegyű bevételre tesznek szert jogtalanul (szerintük jogosan) leszámlázott tételekből... persze valamiből a menedzseri bónuszokat is ki kell fizetni.

Hozzáteszem: esetemben kb. 40 napnyi szolgáltatás az (ez pénzben kifejezve kb. 7000 forint), amin vitatkozunk. Mondtam is az ügyintézőnek, hogy nem arról van szó, hogy nem tudom kifizetni. Ez inkább amolyan elvi kérdés most már.
 

Design by Amanda @ Blogger Buster