"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2011. szeptember 3., szombat

Ebéd 2000 felett

Nagyon rég nem voltunk a hegyekben, úgyhogy már igencsak ideje volt, hogy felkerekedjünk.
Úti célunk ezúttal Trollia legnagyobb és legszebb hegyitó-csoportja, a Spronser Seen - a hivatalos magyar nevét nem igazán tudom. Már régóta készültünk erre a magashegyi kirándulásra.


Aznap reggel ugyanolyan korán keltünk, mintha dolgozni mennénk, mert el akartuk kerülni a turistaáradatot. Tavaly ugyanis már egyszer nekiiramodtunk ennek a túrának, de akkor olyan "későn" értünk oda a felvonóhoz, hogy esélyünk sem lett volna emberi időben feljutni a hegyre, akkora sor kígyózott a pénztár előtt.
Úgyhogy most aztán nagyon rákészültünk a reggelre.

A Hochmuth kora reggel a fürdőszobánk ablakából. A felvonó a hegy közepén lévő világosabb foltig visz fel.
Sokéves tapasztalatunk azt mutatja, hogy a túrázós népek 9.00-10.00 között indulnak meg a hotelekből, így mi már a 7.40-es busszal elindultunk Dorf Tirolba, hogy elkerüljük a tömeget. Ennek a falunak a szélén, 630 méter magasan található a Hochmuth Seilbahn, ami 1361 méter magasságig repíti fel az embert, a marketing szöveg szerint 4 perc alatt... bár nekem egy örökkévalóságnak tűnt, mire felértünk.

Innen indulunk és oda érkezünk
Dorf Tirol és alatta Meran
Maximum 20 ember és 1 kutya utazhat a kabinban
Ő volt a +1. utas
A hegyi felvonótól több turistaútvonal is indul fel a hegycsúcsra vagy éppen a tavakhoz. Mi a 22-es túraútvonalat választottuk, ami aztán a 23-asba torkollik, az visz fel a tavakig.
Szerencsére jó háromnegyed órán keresztül nem találkoztunk másokkal, így az erdőben még egy kóbor mókust is láthattunk a fák között ugrálni. Mivel én nagyon el tudok szöszölni a gombákkal, így a csendes túrázásunk nem tartott túl sokáig, lassan beértek bennünket az utánunk indulók.


Elég változatos terepen vezetett az út a Mutkopf Gasthausig.


A Mutkopf Gasthaus 1654 méteren, a szokásos troll konyhával és árakkal várja a vendégeket. Mi ehelyett a felemelő, kulináris élvezet helyett inkább folytattuk az utunk...


...míg Macit meg nem csípte egy hegyi méhecske - végre kiderült, hogy nem allergiás a méhcsípésre, hurrá! Kényszerpihenőt kellett beiktatnunk.

Itt pihentünk, szikrázó napsütésben
Valahol ott lent lakunk
Hegylakó
Közben szépen befelhősödött az ég. Kicsit el is bizonytalanodtunk, hogy folytassuk-e tovább az utat vagy sem, de aztán nem adtuk fel. Jól döntöttünk, mert amikor már 2000 méter magasságában, az erdőhatár felett jártunk, a felhők továbbálltak és kitisztult az ég.

Nem szívesen lettem volna a szemközti hegyen, ott biztosan esett az eső
2000 méter felett
Amerre a szem ellát, mindenütt csak kövek
 
A képeken talán nem látszik, de elég nehéz terepen vezetett az utunk, délben megálltunk egy "előebéd" erejéig.
 

Egy kis pihenő után folytattuk az utunk.

Újra csak kövek
és kövek

és egy kis víz
és kövek.
A kövek egyhangúságát apró virágok törték meg.


És újra kövek jöttek.

Ezekről a kövekről külön bejegyzést írok majd, mert nagyon érdekes - számomra hihetetlen - történet fűződik hozzájuk
 És végre megérkeztünk a tórendszer első tavához, ez volt a cél.


Pfitscher Lacke (2126 m)
Ebéd a "hazaiból"
A délután ebben a magasságban hűvös, pláne ha nem mozog az ember. Kicsit ejtőztünk és aztán ugyanazon az úton, amelyiken jöttünk, elindultunk haza. A visszaút sokkal hosszabbnak tűnt és kicsit nehézkesebb is volt, ami nem csoda, hiszen ekkor már 5 órája úton voltunk és a hegyről le sokkal megerőltetőbb - legalábbis nekem - a folyamatos fékezés miatt, mint a hegyre fel. Visszafelé már nem nagyon volt kedvem fényképezni, de jó, hogy mégsem csomagoltam el a gépet, mert találkoztunk egy nagyon szép pillangóval (ilyen szépet itt még nem is láttam).


Örülök, hogy megcsináltuk ezt a túrát, de be kell hogy valljam: a 2000 méter feletti világ nem az én világom. Az otthoni hegyek, dombok, völgyek, vizek, a növények és az állatok nagyon hiányoznak.

3 megjegyzés:

Timi írta...

ez nagyon jó lehetett!
én nagyon nem bírom a hegymászást, pedig odafent nagyon szép.

Pupa írta...

Annyit melóztam, hogy erről a bejegyzésről le is maradtam...
Holnap elolvasom, de a képek alapján is élmény.

J. írta...

Szegény Pupa, már komolyan kezdtünk aggódni, hogy mi lehet veled. Örülünk, hogy előkerültél végre :) Talán nemsokára lesz új horgászó séfes játék is?

Megjegyzés küldése

 

Design by Amanda @ Blogger Buster