"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2011. szeptember 28., szerda

Die Schalenstuen

Amikor az első összefüggő troll mondatot meghallottam, hát mit ne mondjak, rendesen kikerekedtek a füleim (meg szerintem a szemeim is). Na, gondoltam magamban, nesze neked kéttannyelvű gimnázium... Aztán az évek során szépen hozzászokott a fülünk a déltirolihoz - de még most is nagyon "fáj" hallani.

Nem csak nekünk külföldieknek, de a született németeknek is komoly problémáik vannak a helyiek megértésével. Nem egyszer hallottam már ehhez hasonló párbeszédeket:
A tömött buszon német család lélegzetvisszafojtva hallgatja, amint egy helyi tizenéves hihetetlen hangerővel, telefonon lebeszéli a haverjával az esti programot. A német kisfiú olyan 10 éves forma lehetett, nem bírta sokáig szó nélkül megállni a hallottakat:
- Aaapaaa, ez meg milyen nyelven beszél?
- Psssszt, ne olyan hangosan! - csitította az anya.
- De milyen nyelven beeeszééél? - "suttogta" a fiú.
- Nem tudom... - válaszolta az apuka szemlesütve.
A fiúcska kicsit elgondolkodott és aztán levonta a maga kis következtetését:
- Biztos francia, mert nem értem.


A legutolsó hegyi kirándulásunk után megkérdeztem a helyi recepciós lánytól, hogy a "Stuen" ugye "Stein"-t jelent trollul. Bólogatott lelkesen, hogy igen, igen. De hogy a "Schalenstuen" mit is jelent, azt már nem tudta megmondani, csak nézett bután, hogy ő még ilyenről nem hallott. Na jó, gondoltam, akkor te sem jártál még azon a hegyen és inkább nem is firtattam tovább a kérdést.

Aztán csak nem hagyott nyugodni az egész, így az interneten kutakodtam kicsit. "Schalenstein"-nak azokat a nem megmunkált, természetes kőképződményeket nevezik, amelyeken tál alakú mélyedések vannak. Az ilyen kövek a világ minden részén fellelhetőek. A népnyelvben többek között boszorkányköveknek vagy ördögköveknek is nevezik őket és általában kultikus jelentéssel bírnak. Magyarországon is vannak ördögkövek (itt olvashatunk róluk).

Az itteni Schalenstuenhoz közvetve ugyan, de valami egészen különös történet fűződik.
Majd 1000 éven keresztül ezen kövek mellett, a meredek hegyoldalban vezetett Pfelders-ből St.Peter-ig a "Halottak útja".
Pfelders egy istenháta mögötti kis falu a hegy tetején. 1622 méteren fekszik, ha leesik a hó, akkor aztán se ki, se be. St.Peter pedig a hegy túloldalán, jó 1000 méterrel alacsonyabban fekvő település, ahol Tirol egyik legrégebbi temploma található, állítólag már az 5. században is megvolt. Wow.
A hegyen átkelve kb. 9-10 óra, mire egyik helyről a másikba ér az ember.  Ez a két falu régen egyazon uradalomhoz és egyházközösséghez tartozott, St.Peter-i központtal. Így a pfeldersiek a halottjaikat a St.Peter-i temetőben kellett, hogy eltemettessék.
A helyi halottas könyvben és a krónikákban erre vonatkozóan ilyen bejegyzéseket lehet találni:

...és minden holtat a hágón keresztül kellett odaszállítani, hogy eltemessék őket. Télen lefagyasztották a halottakat és a szállítással a tavasz beálltáig vártak...

... a régi időkben nyaranta a St. Peter plébániáról kiküldtek egy papot a hágón át, ha télen meghalt valaki. Csak azután vitték a halottat a megszentelt földig, hogyha a hegyi átjáró tényleg járható volt. A holttestet pedig addig a padláson vagy egy fészerben tárolták. Mivel a test fagyott volt, nem indult bomlásnak.
Hogy ez többször is megesett, azt a plébánia anyakönyve bizonyítja. Aki ismeri a körülményeket, annak nincs oka kételkedni ebben, akármennyire furcsán is hangzik ez nekünk...

A helyi szellemi élet nagyjait sem hagyja nyugodni ez a régi hegyi szokás. Az egyik író 1993-ban a következő kis szösszenetet írta ezzel kapcsolatban:
"...Elképzelem: olvad, a hegyek felett fúj a szél, a fehér hegyoldalakon napról-napra egyre több a barnásfekete folt, a zsindelytetőről csöpög a víz. Most aztán elérkezett az idő, máskülönben még elkezd bűzleni, nagyapa a padláson, decemberben halt meg, a tető alatt lefagyasztva, egy koporsóban volt egészen eddig. De most felenged, eljött az idő. Itt vannak a szomszédok, vashegyű botokkal és szöges cipőkkel: nem mindenhol lesz szabad az út, lesznek jeges szakaszok is. Valaki imát mond, majd női hangok következnek, felpakolják a halottat, még egy utolsó, elcsukló női zokogást hallani, a tanya kutyája nyüszít. Gyerünk, 9 órás menetelés következik! Pfelders 1622 méteren fekszik, a legmagasabb pont, a Falschnaljöchl 2500, St.Peter alig 600 méteren... ...Feltételezem, hogy legalább 8 férfi tartott a menttel, hogy le tudják váltani egymást. Aztán ott voltak még a hozzátartozók, nők és talán gyerekek is. És végül talán még az öreg, tanyasi kutya is ott csúszkált valahol a távolban - Hasso, menj haza!"

Hát, nem tudom... nekem ez annyira hihetetlen. Ismerve a hegyi útviszonyokat... ha belegondolok, milyen nehéz volt lefelé jönnünk ezen az úton... pedig nem is Pfeldersig mentünk. Elképzelni sem tudom, hogyan küzdötték le régen ezt a veszélyes utat. Meg igazán nem is értem... miért nem mentek inkább körbe, a rendes úton? Lovaskocsival/szánnal az út maga sokkal hosszabb lett volna ugyan (kb. 50 km), de talán kevésbé körülményes és nem kellett volna hónapokig jegelni a testeket sem...


Nagyobb térképre váltás

Ez is egy olyan helyi történet, amit még ha el is hiszek, akkor sem értek meg soha.

2 megjegyzés:

Timi írta...

Fú ez érdekes volt , köszi !

J. írta...

Tudtam én, hogy Te biztos végigküzdöd magad rajta :) Jó hosszúra sikeredett.

Megjegyzés küldése

 

Design by Amanda @ Blogger Buster