"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2011. április 10., vasárnap

Jé, te meg milyen kis dagi vagy!

Mielőtt nekivágtunk az idei trolliai kalandozásunknak, Lehelkével jelenésünk volt az állatorvosnál. A szokásos program várt ránk: kombi-veszett oltás és útlevél-meghosszabbítás.

Nem tudom hol hallottam azt, hogy a macskáknak nincs hosszútávú memóriájuk... ezt biztos egy olyan ember találta ki, aki életében nem tartott még macskát. Határozottan cáfolnom kell ezt a megállapítást.
Lehinek történetesen remekül működik a memóriája rövid és hosszú távon egyaránt. Minden egyes alkalommal, amikor a szállítódoboza előkerül,  nagyon jól tudja, hogy ezután csak 2 dolog következhet: vagy buszozunk egyet és megbökik vagy pedig irdatlan hosszú utazás vár rá vadidegenek társaságában.
Természetesen mindkét eseményt "imádjuk" mindannyian. Ha végre veszünk egy autót, és nem leszünk rászorulva a buszra meg a trolltaxira, akkor talán elviselhetőbbé válnak majd számára és számunkra is ezek az utazások.

Új módszert kellett kifejlesztenünk Lehike szállítódobozba való becsempészésére, mert a korábbi elég fájdalmas volt... a számomra. Néha a kezem úgy nézett ki egy-egy harc után, hogy arról jobb nem is beszélni.
Ezúttal kissé lerövidült a folyamat. Az elmaradhatatlan lakáson belüli hajsza, majd az ezt követő bújócska is kimaradt. Helyette volt jól működő figyelemelterelő hadművelet és szépen előkészített terep. Egy percbe sem telt és a kisasszony már bent is figyelt a kipárnázott boxban.

Az állatorvosnál pedig nagyon hősiesen viselkedett. Amint beléptünk a rendelőbe és megérezte a számára csakis a szurit jelenthető kellemetlen szagokat, kissé megszeppenve befordult, felvette a süni alakzatot és meg sem moccant. Hálistennek minden közjáték nélkül sikerült beadni az oltásait.
A doktor úr kissé beletaposott ugyan a lelkivilágomba... Számítottam valami megjegyzésre Lehi súlyát illetően, de arra nem, hogy azt mondja majd: ennél kövérebb azért már ne legyen a macska. Semmivel sem volt ducibb, mint a legutolsó találkozásukkor, sőt!. Akkor a doki kedvesen elintézte annyival, hogy "Jé, te meg milyen kis dagi vagy!"  Akkor egy szóval sem mondott olyasmit, hogy fogyókúráznia kellene. Persze, tudom én is, hogy nem egy nádszálkisasszony, de ez azért elég csalóka, mivel hihetetlenül vastag a téli bundája... ez a mi optikai tunningunk.Jó, tudom: elfogult vagyok vele kapcsolatban.

Szóval amióta visszajöttünk, bőszen fogyókúrázunk és igyekszünk következetesek lenni. Lecseréltük az eledeleit olyanra, amit speciálisan az ivartalanított felnőtt nősténymacskák számara fejlesztettek ki és sokkal kisebb adagokat is kap, mint ezelőtt.
Ami pedig a legdrasztikusabb lehet számára: mostantól nincs jutalom macskaropi... pedig azt imádja... olyan neki, mintha valami drog lenne. Meg tud őrülni érte.
Remélem, minél előbb eléri az ideális alakját... bár őszintén szólva én el sem tudom őt képzelni vékonyabban, hiszen kölyök kora óta lóg az az édes, fényes, pihe-puha pocakja, amit annyira szeret tisztítgatni.

Pocak
Fogyókúra?Hm.
Majd...
...meglátjuk.
Dolce fare niente...
...édes semmittevés.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Design by Amanda @ Blogger Buster