"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2011. április 25., hétfő

Egy régi húsvét délutánján

Nálunk a faluban régen az volt a szokás, hogy húsvét délutánján az öregebb muzsikosok házról-házra járták a falut. Egy-egy házba betérvén pedig zenéltek egyet. Ha pénzt nem is kaptak, a házigazda pincéjéből kisvártatva biztosan előkerült vagy egy demizson bor vagy egy üveg pálinka. A zenészek a muzsikaszó végeztével, a házi nedűt kortyolgatva jó egészséget és minden jót kívántak a ház népének.

Így volt ez azon a húsvét délutánon is. Emlékszem, nagyon szépen sütött a nap, papa, mama, tesóm meg én kint ültünk az udvaron a nyári konyha előtt. A mama ekkor már nagyon beteg volt. Csak ült a zöld hokedlijén, fogta a botját és mesélt nekünk a régi időkről. Én meg csak néztem a szép ráncait az arcán és a kezein és egyre csak összeszorult a szívem. Nem akartam, hogy ez legyen az utolsó húsvét délutánunk... mégis az lett.

És egyszer csak megjelentek a zenészek. Kissé becsiccsentve ugyan, de elkezdtek egy nótát játszani, aminek a szövegére sajnos már nem emlékszem, de valami olyasmiről szólt, hogy nem él már az anyám, aki megsiratna.
Olyan furcsa volt az egész... hirtelen semmi mást nem lehetett hallani, még a madarak csicsergését sem, csak ezt a két, kissé már spicces muzsikust.

A mama meg csak nézte őket. Láttam, hogy gondolatban már egészen máshol jár, könnybe lábadtak a szemei és csak annyit mondott: "Az én anyám sem él már..."

A nóta végeztével a papám gyorsan töltött a jóembereknek egy-egy stampedli pálinkát és gyorsan kikísérte őket a kapun.
Én meg nem tudtam, mit kezdjek a könnyeimmel, eszembe jutott apám is... és nagyon fájt.

Az utolsó csokinyuszi papírja, amit akkor húsvétra kaptam a mamáéktól
"Ha én elmegyek innen, velem jön a világ. Ez a világ, amit én látok, a magam szemével, a magam hangulatain keresztülszűrődve. És se esték, se hajnalok, se felhők, se szelek, se csillagok többet olyanok nem lesznek, mint most. Mert nem látom őket többé olyanoknak. Akik utánam jönnek, már nem az én világomat látják..."
(Wass Albert)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Design by Amanda @ Blogger Buster