"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2011. január 24., hétfő

Felsőmarác - Tótfalu

Felsőmaráctól kb. 2 kilométerre északra, a Rába magaspartján található az egykori tótfalui vár helye. A terület ma Felsőmarác részét képezi. Eredete a 12. századig nyúlik vissza, amikor a Nádasd-nemzetség szláv (feltehetőleg szlovén) telepeseket hozott a területre. A középkorban a magyarok minden szlávra a tót megjelölést használták, ezért a település Tótlak vagy Tótfalu nevet kapta. A település Berki-patak felett, egy magaslaton foglalt helyett. A 13. századi oklevelek együtt említik Tótfalut és a szomszédos Marácot.

Tótfalu első földesurai közül legismertebb Nádasdy Imre volt, aki IV. Béla király udvarában nevelkedett és 1268-ban részt vett a Szerbia elleni hadjáratban, ahol kétszer is súlyos sebet kapott. Másik jelentős személy Nádasdy Karácsony volt, akinek nevét a maráci határban a Karácsony kútja máig megőrizte. Tótfalu alatt, ahol a patak kiér a Berekbe, hajdanán malom működött, melyet az 1258-as határjárás és birtokmegosztás során Nádasdy Karácsony malmaként rögzítették.

A Nádasdy család után a Maráczyak birtokolták Tótfalut Felsőmaráccal együtt. A 16. század elejétől a Zala vármegyéből származó Csányiaké lett a terület, akik kastélyt építettek itt. A török háborúk alatt, az 1550-es évek körül a kastélyt kisebb erőddé alakították át. Kanizsa eleste (1600) után a török által adóztatott terület határa egészen a Rába folyóig terjedt. A Kanizsa ellen kiépített magyar végvárrendszert a jelentősebb zalai végvárak alkották, de a dunántúli kapitányok nem nélkülözhették a kisebb erődítményeket "aprólék végházakat" sem, mint Tótfalu. Így lett a végvárrendszer legtávolabbi és legkisebb láncszeme a Csányi-kastély. Hadi jelentősége jobbára a hírszolgálatra korlátozódott: ágyúlövéssel riasztotta veszély esetén Körmend és Csákány várának őrségét. Mindössze tíz környékbeli hajdú szolgált benne. A kapitányi teendőket a mindenkori Csányi-családfő látta el, akit végvári tisztként megilletett a hely a Batthyányiak asztalánál Németújvár várában.

1664-es hadjárat alatt a törökök megpróbáltak átkelni a Rábán. A vár ekkori földesura Csányi Bernát volt, aki egyben a csákányi (mai Csákánydoroszló) lovasok kapitánya is volt. 1664-ben, amikor a törökök több mint százezer fős sereggel törtek be Vas vármegyébe, Csányi és a másik kapitány, Csanádi Ferenc, egy nyolcszáz fős csapattal (200 horvát és 600 magyar) csapdát állított egy török portyázó seregnek Őriszentpéternél, de tulajdonképpen a nagyvezír hadának továbbhaladását akarták késleltetni. A harcban a katonák kétharmada elesett, köztük Csanádi is. Ezután Csányi csatlakozott Montecuccoli generális seregéhez, a közeli Csákányból összeszedett lovasokkal, s részt vett az 1664-es szentgotthárdi csatában, a folyó partján védekező magyar csapatok soraiban küzdött. Hősi haláláról a szentgotthárdi csata egyik hadvezére Esterházy Pál így számolt be emlékirataiban:
"... a Batthyány katonaság legkiválóbb tisztje, Csányi Bernát is, míg embereit harcra buzdítja, s maga is az ellenség megfékezésén fáradozik, janicsár golyótól találva dicsőséggel befejezi életét a hazáért. Igen tapasztalt főtiszt volt, sokszor vitt véghez dicső tetteket, amelyek méltók a nyomtatásban való megörökítésre is ... Testét Körmendre vitték és tisztességgel eltemették."
Halála másnapján, augusztus 29-én, az előzőleg kiürített kastélyt Tótfaluban az átvonuló török sereg romba döntötte, felújítását a haditanács akkoriban nem engedélyezte.

A tótfalusi kastélyt később újra felépítették, ám ezt követően honvédelmi feladatot már nem kapott. A 18. században a Hegyhát szolgabíró-dinasztiájának számító Csányiak rezidenciája lett. A szabadságharc leverése után a csehországi Pilsen környékéről mezőgazdasági munkások költöztek Tótfaluba. A körükben kitört tífuszjárványban 1852. augusztus végétől rövid idő alatt 14 haltak meg. Az 1853 utáni birtokrendezések során Tótfalu lassanként az ivánci Sigray-uradalom majorjává alakult. 1855-ben a járvány áldozata lett Sigray Fülöp felesége, nemeskéri Kiss Lujza is.
Az egykori Csányi-kastély helyiségeiből cselédlakások lettek. A 20. század első felében már csak húszan éltek és dolgoztak itt. 1945 után a major korábban megszokott élete felbomlott, 1949-ben a gazdasági épületek tűz martalékává váltak. A lakók elköltöztek, 1961-ben pedig a külterületi lakóhelyet végleg felszámolták.

Az egykori vár helyén jelenleg egy kőkereszt áll, amit nemeskéri Kiss Sándor állíttatott leánya, nemeskéri Kiss Lujza halála után. A vár területének nagy része füves, az északnyugati sarkában található a kereszt. Az északi oldalt kivéve 3 oldalról  mély szárazárok övezi (ennek szélessége délen 22 m, nyugaton 16-17 m, mélysége délen 5-6 m, nyugaton 3-4 m. A négyszögletes belső terület hossza észak-dél irányban 33-34 m, nyugat-kelet irányban pedig 38 m. Ebből a keleti, kb. 10 m széles, csalánnal és akácbokrokkal benőtt sáv jelezheti az egykori épület helyét.


Északi szélesség: 46° 57' 07"
Keleti hosszúság: 16° 31' 20"

A Felsőmarác közepén magasodó Szent Erzsébet-templom őrzi a Csányi család kriptáját. A többször is bővített templom Árpád-kori alapokon áll, az északi oldalán középkori falrészletek is megmaradtak. A templom plébánosainak a neve a 15. századtól kezdve ismert.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Design by Amanda @ Blogger Buster